Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Trombózis és repülés

Az egészséges utasoknak, akik hosszú órákat töltenek egy repülőgép fedélzetén, nem kell jobban tartaniuk a vénás trombózis kialakulásától, mintha egy hosszú vonatúton vennének részt – állítja az a tanulmány, amely az amerikai orvosi egyesület lapjában, a JAMA-ban jelent meg.
Eddig az volt a közkeletű vélemény, hogy a hosszú repülőutak segítik a vérrögök kialakulását, ami akár tüdőembóliához is vezethet. Egy brit kutatócsoport azonban bebizonyította, hogy a repülőutak sajátossága, az alacsonyabb légnyomás és a kisebb oxigéntartalom nem befolyásolja a vérrögképződést.

William Toff kardiológus professzor és társai 73, jó egészségi állapotban lévő önkéntest ültettek egy szimulátorba, ahol azután reprodukálták a repülőutak jellemzőit, az alacsonyabb légnyomást és oxigénszintet. A résztvevők nyolc órát töltöttek üléseikben, s óránként csak öt percre állhattak fel. S akárcsak a kísérlet előtt, utána is vért vettek tőlük: márpedig a véralvadást illetően a két minta semmilyen eltérést sem mutatott.

A kísérleteket persze még meg kell ismételni olyanokkal, akik eleve hajlamosak a vénás trombózisra. Az azonban már most elmondható a profeszszor szerint, hogy az egészséges embereknél a légnyomás- és oxigénszint változásai nem növelik a trombózis kialakulásának veszélyét.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bátran vásárol baromfihúst?

Tovább olvasom