Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Tragédia a Gerecsében: egy gimnazista dobhatta a sziklamászó nőre a követ

A Blikk szerint egy budapesti gimnazista szándékosan dobhatta le a hétvégén a Gerecsében azt a követ, amely egy 25 éves sziklamászó nő halálát okozta.
A Blikk szerint egy budapesti gimnazista szándékosan dobhatta le a hétvégén a Gerecsében, a pusztamaróti kőfejtő tetejéről azt a követ, amely egy 25 éves sziklamászó nő halálát okozta.

A fiatal nő két társával a kőfejtő vörösmészkő sziklafalára mászókötél és karabinerek segítségével, sisak nélkül ment fel szombaton. Már lefelé tartott, amikor társai látták, hogy egy téglányi szikladarab zuhan le a magasból. A földön állók félreugrottak a kő elől, a nő azonban már nem tudott kitérni, és a szikladarab eltalálta. Mentőhelikopterrel kórházba vitték, de az orvosok nem tudták megmenteni, vasárnap délelőtt belehalt sérüléseibe.

A Blikk csütörtökön egy szemtanú internetes bejegyzésére hivatkozva azt írta, hogy a követ egy fővárosi gimnazista dobta a mászóra. A megyei rendőrségi szóvivő a napilapnak azt mondta, a balesettel egy időben valóban volt egy diákcsoport a sziklaszirt tetején, de azt még vizsgálják, hogy a kődarab milyen körülmények között eshetett le.

A rendőrség az ügyben gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

Olvasóink írták

  • 13. PLali 2012. június 15. 08:47
    „Nem lennék a diák helyében. Ha nem tudja mi történt, akkor most a frász kerülgeti, hogy mit tett. De ha tudta és eddig csak lapított mint kutya..ar a fűben, akkor remélem megkapja a méltó büntetést.”
  • 12. öröksoproni 2012. június 15. 08:17
    „Blikk.. na itt vége is a tényeknek.”
  • 11. BenjaminFein 2012. június 14. 23:07
    „"A rendőrség az ügyben gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen."
    Mit ragozzátok, benne van a cikkben.
    Büntetése 1- től 5 évig terjedő szabadságvesztés.”
  • 10. gjozsi88. 2012. június 14. 19:18
    „9. BsBe
    Maga érteni magyar nyelv, vagy csak beszélni?
    Szerintem sem azzal a céllal dobta le a követ, hogy most megölöm azt a 25 éves lányt...
    A szándékosság az volt, hogy ledobta a követ.
    Felelőtlen volt
    Éppúgy ahogy felelőtlenség védősisak nélkül sziklát mászni, még akkor is ha épp a földön várt, és nem mászott.
    Ha valaki egy sziklás szakadék alatt piknikezik és nem visz védőfelszerelést lelke rajta, de akkor meg mérje fel a veszélyeket. Elvégre zemberek vagyunk, és volt valami evolúció vagy mifene...
    Nem kell ahhoz segitség hogy meginduljon egy szikla”
  • 9. BsBe 2012. június 14. 18:09
    „KBia igazad van, nem kellene szegény gimnazistát okolni. Biztos megvolt az oka, hogy ledobta azt a szikladarabot. Azt is elhiszem, hogy nem szándékosan okozta a nő halálát. Mint ahogy évekkel ezelőtt azok sem aki miatt "Egy 6 éves kisfiú vesztette életét, amikor Kelenföld és Budaörs között valaki kővel dobálta meg a vonatot, és egy kő eltalálta a gyereket." Feltehetően itt sem a gyerek halála volt a cél, csak a vége. Igaz, az is lehet, hogy a gyerek volt a hibás, miért szállt fel a vonatra, vagy miért nem vett sisakot.”
  • 8. Mankapunka 2012. június 14. 14:36
    „22-es csapdája.”
  • 7. majdnemmargit 2012. június 14. 14:09
    „Úgy kezdődött a cikk, hogy a "Blikk szerint" ... Nem is tartalmazott sok igazságot. Az RTL-től most rúgtak ki valakit emiatt. Ami ott hiba, az a Blikk-nél erény :)”
  • 6. HarconaMarcos 2012. június 14. 13:35
    „Már a földön állt, nem mászott, lehetett volna sima turista is, a mentőheli pedig ott körözött, pedig pontos koordinátákat kaptak. Azt pedig tessék kiszámolni, hogy pár kiló pár tíz méterről mekkorát üt!”
  • 5. KBia 2012. június 14. 13:23
    „Tovari-nak igaza van. Elképzelhető, hogy a sisak életet mentett volna.
    Egyébként nem gondolom, hogy a gimnazista szándékosan dobta fejbe a hegymászót, a szándékossága szerintem "csak" arra terjedt ki, hogy a követ ledobta.”
  • 4. HoHo 2012. június 14. 12:51
    „A sisak a nő felelőssége a dobás a gyereké. Lehet, hogy nem volt tisztába vele, de szándékosan halált okozó sérülést okozott. Sittre vele.”
  • 3. tovari 2012. június 14. 12:33
    „2 nága
    de az is lényeg
    egy leszakadó szikla is halálos, olyankor bezzeg sírnátok, hogy nem volt rajta sisak
    kicsit álszent vagy, nem nagyon, csak egy kicsit...

    szójátékod meg roppant humoros, csak unalmas és IQ hiányra vall mucikám :D”
  • 2. nága 2012. június 14. 12:07
    „tovari /s/-nak: Nem ez a lényeg, hanem a kődobás!”
  • 1. tovari 2012. június 14. 11:39
    „sisak nélkül
    komoly sziklamászó”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

L. Simon László: az emberi erőforrások minisztere lesz az NKA elnöke

Csütörtökön kerül az Országgyűlés elé a Nemzeti Kulturális Alapról (NKA) szóló törvény módosítása. Tovább olvasom