Kisalföld logö

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 11°C | 19°C Még több cikk.

Továbbra sem enyhül a bűz

A fülledt kánikulai idő tovább fokozza a fertőszentmiklósiak szenvedéseit, azaz továbbra sem enyhül a cukorgyár területén tárolt répaszelet bűze. A polgármesteri hivatal kártérítést követel.
Fertőszentmiklóson az egész településen immáron három hónapja keseregnek a lakók. Éjjelente csukott ablaknál alszanak, és napközben sem lehet szellőztetni. Sőt, az átutazók sem menekülhetnek, akár autóval, akár vonattal járnak Fertőszentmiklós felé, már messziről érezni lehet a cukorgyár területén tárolt répaszeletekből áradó szagot.

A kánikulában még erősebb

– A mostani, fülledt kánikulai időben még inkább felerősödött a kellemetlen szag – mondta el lapunknak az egyik helyi élelmiszerbolt előtt Horvátné S. Irén. – Ha olyan a széljárás, akkor az egész környéket elborítja a répaszelet „illata”. Sajnos nem tudunk mit tenni ez ellen, várjuk az enyhébb időt, akkor talán jobb lesz. Elegünk van viszont már a kellemetlenségekből, bár jelen esetben egyet tehetünk, várunk.

Kártalanítás a közösségnek

Az üggyel lapunkban többször foglalkoztunk. (Legutóbb július 12-én Elszállítják a bűzölgő répaszeleteket címmel.) Az akkori bejáráson bejelentették: a lehető legrövidebb időn belül elszállítják a több tízezer tonnányi répaszeletet.
– A település kártérítési igénnyel él a tulajdonos Magyar Cukor Zrt. ellen – jelentette ki lapunknak Horváth Tibor polgármester. – Több tízmillió forintról van szó. Természetesen az nem járható, hogy a lakosságot egyenként kártalanítják. Az összeget közösségi célokra, az egész falu javára fordítaná az önkormányzat. Az ügy már ügyvéd előtt van, várjuk továbbá a környezetvédelmi hatóság jegyzőkönyvét. Ezen irat birtokában tudunk továbblépni.

A cukorgyár nyitott

Fischer Béla, a Magyar Cukor Zrt. vezérigazgatója elmondta, jelen pillanatban legfontosabb a probléma okozójának, azaz a répaszeletdepóknak a megszüntetése. – Társaságunk korábban is jelentős összegekkel támogatta a környékbeli egyesületeket – tette hozzá. – Az esetleges kártérítési igényt pedig meg kell vizsgálnunk. Nyitottak vagyunk az ügy rendezésére, de ez több tárgyalást is igényel.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ismét feljelentik Duray Miklóst

Ismét feljelenti Duray Miklóst a szlovák kormánykoalícióhoz tartozó Szlovák Nemzeti Párt (SNS),… Tovább olvasom