Kisalföld logö

2018. 07. 16. hétfő - Valter 17°C | 27°C Még több cikk.

Továbbra is több tízezer a bennragadt diplomák száma

Szeptemberben újraindul a Diplomamentő program, így több mint ezerháromszáz egykori hallgató juthat hozzá okleveléhez.
Júniusig elejéig összesen 91 595 olyan képzést tartott nyilván a Felsőoktatási Információs Rendszer, amely esetében a hallgató sikeres záróvizsgát tett, de oklevelét nyelvvizsga hiányában még nem kapta meg - írta a Magyar Hírlap az Oktatási Hivataltól kapott adatok alapján csütörtökön.

A hivatal adatai szerint csak tavaly 10 737 olyan diplomát adtak ki, amelyhez a záróvizsgát valamely korábbi évben tették le.
    
A lap emlékeztet: a kormány 2014-ben indította el a Diplomamentő programot, amely azoknak a nyelvtanulását támogatta, akiknek kizárólag a nyelvvizsga hiánya jelentette az akadályt a diploma átvételéhez, és már nem rendelkeztek tanulói jogviszonnyal. A kezdeményezéssel több mint hatezer diploma megszerzéséhez sikerült hozzájárulni.
    
A 2015-ben lezárult program most újraindul, így több mint ezerháromszáz egykori hallgató juthat hozzá okleveléhez. A nyelvi képzések szeptembertől indulhatnak, és 2019 végéig kell lezárulniuk - írta a Magyar Hírlap.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

OKF: mindenütt helyreállt az áramszolgáltatás

Szerda estére mindenütt helyreállt az áramszolgáltatás azokban a térségekben, ahol az előző éjszakai vihar üzemzavart okozott. Tovább olvasom