Kisalföld logö

2018. 01. 22. hétfő - Vince, Artúr -7°C | 2°C Még több cikk.

Tovább nőhet a közfoglalkoztatottak száma

Augusztus és december között további 103 ezer közfoglalkoztatott alkalmazására van igény, és ennek meg is van a fedezete a kormány korábbi döntése alapján.
A Magyar Nemzet keddi számában a Belügyminisztérium, tájékoztatása alapján azt írták, hogy a korábbi hónapok 180 ezres átlaga helyett augusztusban már 244 ezer, szeptemberben pedig 221 ezer ember közfoglalkoztatása biztosítható. Az augusztus-decemberi időszakban pedig átlagosan 193 ezer ember közfoglalkoztatása valósulhat meg, vagyis teljesül az a kormányzati célkitűzés, hogy 2014-ben átlagosan havi 200 ezer ember juthasson közfoglalkoztatáshoz.

A tájékoztatás szerint a kormány elvetette azt az elképzelést, hogy határozatlan időre szóló szerződéseket is lehessen kötni közfoglalkoztatásra, így továbbra is maximum 11 hónapra létesíthető közfoglalkoztatási szerződés. Míg korábban átlagosan 6 órában alkalmazták a közfoglalkoztatottakat, az idén már nyolcórás munkaidőben alkalmazzák őket.

A lap emlékeztet arra, hogy a kormány korábban 183,8 milliárd forintot irányzott elő a költségvetésben közfoglalkoztatásra, 3,9 milliárddal többet a tavalyinál, ezt növelte meg további 47,3 milliárd forinttal, hogy elérhető legyen a 200 ezres átlag.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Soron kívül tárgyalja a devizahiteleket a bíróság

Ma törvénykezési szünet kezdődik az ország bíróságain, de a devizahiteles perekben, folyamatos lesz… Tovább olvasom