Kisalföld logö

2017. 08. 20. vasárnap - István 17°C | 23°C Még több cikk.

Tovább adóztatják a szeszesitalokat, kevesebb pálinkát főzhetünk

Elfogadta a parlament a jövő évi adótörvényeket. Kedvezményt kapnak a házasodók, plusz adó sújtja a szeszesitalokat, 200 helyett 50 liter pálinkát főzhetünk.
A képviselők 128 igen szavazattal, 30 nem ellenében hagyták jóvá az adócsomagot, amely az adórendszer alapjain nem változtat, ugyanakkor több fontos változtatást is hoz.

Ezentúl adókedvezmény jár a házasságkötés után, folytatódik a munkahelyvédelmi akció, a kártyás fizetéseknél éves lesz a tranzakciós díj, szigorodnak az áfabevallási szabályok, és települési adó lesz bevezethető, és népegészségügyi termékadó sújtja majd a szeszesitalok nagy részét.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) korábbi közlése szerint az adótörvényben már most megjelenik a kétgyermekes családok kedvezményének fokozatos emelése, amely 2016-tól lép majd életbe. Esetükben ettől az időponttól kezdve évente 2500 forinttal nő a havonta és gyermekenként érvényesíthető családi kedvezmény mértéke, így 2019-re megduplázódik, 10 ezerről 20 ezer forintra nő a gyermekenkénti kedvezmény.

Az adótörvényekről részletesen



Kedvezmény a házasodóknak



2015-ben az adórendszer alapjai nem változnak, a személyi jövedelemadó továbbra is egykulcsos, 16 százalékos lesz, atársasági adó pedig - 500 millió forintos adóalapig - 10 százalékos, fölötte pedig 19.

A családokat érintő változás, hogy a házasságkötést adókedvezménnyel fogják ösztönözni. A kedvezmény mértéke két éven át, de legfeljebb a családi kedvezményre való jogosultságig együttesen havi 5 ezer forint, feltéve, hogy a pár legalább egyik tagja első házasságát köti.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) korábbi közlése szerint az adótörvényben már most megjelenik a kétgyermekes családok kedvezményének fokozatos emelése, amely 2016-tól lép majd életbe. Esetükben ettől az időponttól kezdve évente 2500 forinttal nő a havonta és gyermekenként érvényesíthető családi kedvezmény mértéke, így 2019-re megduplázódik, 10 ezerről 20 ezer forintra nő a gyermekenkénti kedvezmény.

Jövőre a munkahelyvédelmi akció keretében részmunkaidőben is a maximális mértékű adókedvezmény jár a kisgyermekes szülők foglalkoztatása után.

450 ezer felett adóztatják a cafeteriát


A cafeteria rendszere 2015-ben úgy alakul, hogy 200 ezer forintig lényegében változatlan formában, elemekkel és adóterheléssel - azaz 35,7 százalékos közteherrel - lehet nyújtani, 200 ezer és 450 ezer forint közötti béren kívüli juttatást pedig SZÉP-kártyán lehet a ma ismert adóteher mellett adni. 450 ezer forint felett több mint 51 százalékos lesz az adóteher.

Emelik a reklámadó legmagasabb kulcsát, adóztatják a befektetési alapokat



A különadók maradnak, sőt a reklámadó legmagasabb kulcsát 40-ről 50 százalékra emelik.

Korábban azt is tervezte a kormány, hogy a távközlési adó hatályát kiterjeszti az internetes adatforgalomra, de az internetadó bevezetésétől végül elállt. Az a rendelkezés is kikerült a javaslatból, amely lehetővé tette volna a társasági adó beszámítását a távközlésiadó-kötelezettségbe az érintett szolgáltatóknak.

Kiterjesztik ugyanakkor a különadót a befektetési alapokra. A szabályozás szerint adóköteles a Magyarországon forgalmazott külföldi kollektív befektetési értékpapír, valamint a befektetési alapkezelő által kezelt, Magyarországon bejegyzett befektetési alap befektetési jegye. Az adó alanya a forgalmazó, illetve a befektetési alap. Az adó alapja a külföldi kollektív befektetési értékpapír esetén annak forintban meghatározott értéke, a befektetési jegynél pedig a negyedévben összesített érték és a negyedév naptári napjai hányadosaként számított érték. Az adó éves mértéke az adóalap 0,05 százaléka.

Az adótörvény lehetőséget teremt az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatti - maximum ötmilliárd forintos - adó-visszatérítésre kompenzációképpen. A visszatérítésre indok lehet például az adózó ukrajnai székhelyű kapcsolt vállalkozásában fennálló, tulajdoni részesedést jelentő befektetés értékvesztése vagy kivezetése. Az eredeti tervek szerint a kompenzáció csak hitelintézetekre vonatkozott volna - különadó-csökkentés formájában -, végül azonban "szektorsemleges" lett a rendelkezés.

A kártyás fizetés évi 800



Az NGM a bankkártyahasználat ösztönzésével indokolta az ugyanazon kártyához tartozó éves kártyaműveletek után a jelenlegi pénzügyi tranzakciós illeték helyett egyszeri, éves szinten 800 forintos illetékfizetési kötelezettség bevezetését. Az érintés nélküli használatot biztosító kártya esetén szintén egyszeri, éves szinten 500 forint lesz az illeték.

Változás, hogy a kincstár által vezetett nemzetgazdasági számlák és azok alszámláinak fizetési műveletei mentesülnek a pénzügyi tranzakciós illeték alól.

Sávos lesz az élelmiszerlánc-felügyeleti díj



A következő évben sávos, 0 és 6 százalék közötti mértékű lesz az élelmiszerlánc-felügyeleti díj. A napi fogyasztási cikkeket értékesítő üzletekre kirótt díj mértékét az e tevékenységükből származó, jövedéki adó és népegészségügyi termékadó nélkül számított előző évi nettó árbevétel alapján számolják ki. 500 millió forintos nettó árbevételig nem kell fizetni. A legmagasabb, 6 százalékos a 300 milliárd forintot meghaladó árbevétel fölött lesz a teher.

Jön a közúti áruforgalom elektronikus ellenőrző rendszere



Az adótörvények elfogadásával a parlament arról is határozott, hogy bevezetik a közúti áruforgalom elektronikus ellenőrző rendszerét, amelynek célja az áruk valós útjának nyomon követése, valamint az, hogy Magyarországon ne lehessen forgalomba hozni olyan árut, amely előzetesen nem volt bejelentve az adóhatósághoz. Ha nem teljesítik a közúti fuvarozással járó tevékenység bejelentési kötelezettségét, a be nem jelentett termék igazolatlan eredetűnek minősül, az állami adóhatóság pedig mulasztási bírságot szabhat ki.

Szigorodnak az áfabevallási szabályok



Szigorodnak az áfabevallási szabályok is, így havi áfabevallási kötelezettsége lesz az újonnan alakult vállalkozásoknak.

Emellett bizonyos árbevételi szint felett megszüntetik az éves áfabevallás lehetőségét, helyette gyakoribb, negyedéves bevallást kell majd készíteni. Mindkét intézkedés célja, hogy már év közben ki lehessen szűrni a visszaéléseket - magyarázta korábban Tállai András, az NGM parlamenti államtitkára, hozzátéve, hogy a gazdaság fehérítésével összhangban a jelenlegi 2 millióról 1 millió forintra csökkentik a tételes áfaadat-szolgáltatás összeghatárát. Utóbbit a láncolatos áfacsalások visszaszorításával indokolta a kabinet.

Az adóhatóságnak emellett lehetősége lesz, hogy megkeresésre adatot kapjon az internetes vásárlások forgalmi adatairól telekommunikációs cégektől.

Újdonság, hogy 2015-ben társaságiadóalap-kedvezményt vehetnek igénybe a felsőoktatási intézményeket támogató vállalkozások.

Csökken a nagy testű élőállatok áfakulcsa



Az agráriummal kapcsolatos változás, hogy amezőgazdasági termelők beszerző és értékesítő szövetkezeteit mentesítik a helyi iparűzési adó alól, a köztes terméknek minősülő, nagy testű élőállatok (szarvasmarha, juh és kecske) értékesítésére alkalmazandó áfakulcs pedig 27-ről 5 százalékra csökken. Ez nem a bolti árat terhelő áfát jelenti, hanem a feldolgozók, termelők által fizetettet.

200 helyett 50 liter pálinkát főzhetünk


Jogharmonizációs kötelezettségek miatt módosul a bérfőzés és magán-pálinkafőzés szabályozása. A jelenlegi 200-ról 50 literre csökken a magánfőzésben előállítható párlat mennyisége, a magánfőzéshez kapcsolódó kedvezmények pedig csak a gyümölcstermesztő magánszemélyekre vonatkoznak.

A bérfőzés jövedékiadó-mértéke az alkoholtermékek normál adómértékének 50 százalékára változik - az eddigi adómentesség helyett -, vagyis egy liter 50 százalékos alkoholtartalmú párlat esetében 1670 forint jövedéki adót kell fizetni. A magánfőzésben előállított párlat után a magánfőzőnek jövő évtől évi 1000 forint átalányadót kell fizetnie. A magánfőzésre beszedett adóbevételek a magánfőző lakhelye szerinti önkormányzatot illetik meg.

Tovább adóztatják a szeszesitalokat



Változik az alkoholtermék, a sör, a bor, a pezsgő és a köztes alkoholtermék esetén a jövedéki biztosíték összege, amely sávosan alakul majd 22 és 150 millió forint között az éves nettó árbevétel függvényében.

2015. január 1-jétől egy új termékkör, az alkoholos italok után is népegészségügyi termékadót kell majd fizetni, a pálinka és az adalékanyagot nem tartalmazó, legalább 7 fajta gyógynövény felhasználásával készült szeszes italok kivételével. A legkevesebbet - literenként 20 forintot - az 5 térfogatszázaléknál kisebb alkoholtartalmú italok után kell majd fizetni, meg a legtöbbet a 45 térfogatszázaléknál nagyobb alkoholtartalmúaknál, literenként 900 forint.

Kikerülnek ugyanakkor a termékadó-köteles cukrozott termékek köréből azok, amelyek méztartalma legalább 20 százalék, cukortartalma ugyanakkor nem haladja meg a 40 százalékot.

Szappanadó, dráguló művirág



A környezetvédelmi termékdíjjal sújtott termékek köre kiegészül bizonyos műanyag és vegyipari termékekkel - például a művirággal és tisztálkodási, szépségápolási cikkekkel -, valamint az irodai papírral. Ugyanakkor a kézműves termékeket előállító mikrovállalkozások és kistermelők árui kikerülnek a termékdíj hatálya alól.

Jön a települési adó



Bővül a települési önkormányzatok adómegállapítási mozgástere, így a helyhatóságok 2015-től egy vagy több települési adót is bevezethetnek, ha azt törvény nem tiltja nekik, és további korlát, hogy a települési adó alanya nem lehet szervezet vagy vállalkozó. A települési adó nem vonatkozhat olyasmire sem, amire törvényben meghatározott – akár központi, akár helyi – közteher vonatkozik.

Mentesülhetnek az iparűzési adó alól a szövetkezetek


Mentesülnek a helyi iparűzési adó alól azok a szövetkezetek, amelyeknek a nettó árbevétele legalább 95 százalékban a tagjainak történő értékesítésből vagy tagjai termékeinek értékesítéséből származik.

2017 után nem lesz adómentes a teljes életbiztosítás



Módosulnak a biztosítások adózási szabályai is, ezek érintik a teljes életre szóló életbiztosításokat, amelyek 2017 után azonos adójogi kezelés alá esnek az egyéb megtakarítási jellegű biztosításokkal. Ez azt jelenti, hogy a teljes életre szóló életbiztosítások rendszeres díjának adómentessége 2017 után megszűnik.

Online póker?


Az adócsomag módosítja a szerencsejáték-szervezési törvényt is, rögzítve abban, hogy a nem liberalizált távszerencsejáték szervezésen belül az online sportfogadás szervezését kizárólag a Szerencsejáték Zrt., míg az online kaszinó- és kártyajáték szervezését csak játékkaszinó üzemeltetésére szóló koncessziós jog jogosultja végezheti.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tojással dobták meg Ádert Prágában

Több ezer ember tüntetett hétfő délelőtt Prágában. A tüntetők átvonultak a prágai várban tartott… Tovább olvasom