Kisalföld logö

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 10°C | 17°C Még több cikk.

tóth mihályék Sopron után Norvégiában nyertek kupát

Kupagyőztes lett Norvégiában a két, másfél éve az FC Sopronnal Magyar Kupát nyert labdarúgó, Tóth Mihály és Szekeres Tamás. A két futballista csapata, a bajnokságot a 8. helyen záró Fredrikstadt a fináléban a bajnok Rosenborgot búcsúztató Sandefjord együttesével játszott.

labdarúgás

A Fredrikstadt simán, 3–0-ra nyerte a finálét. Ami az első félidőt illeti, az Tóth Mihály és Szekeres Tamás szemszögéből kísértetiesen hasonlított a fehérvári Sopron–Fradi fináléra. Ramberg hamar, már az 5. percben vezetést szerzett, majd a félidő hajrájában Piiroja kétszer is betalált, előbb a 37., majd a 43. percben. Szünet után már – ellentétben a soproni kupagyőzelem alkalmával történtekkel – nem változott az eredmény, ez pedig azt jelenti, hogy a Fredrikstadt megnyerte a Norvég Kupát, s jövőre indulhat az

UEFA-kupában. A klub vezetői egyébként már előre sejtettek valamit, hiszen már korábban bejelentették, hogy felújítják, bővítik, korszerűsítik a stadiont. Lesz miért, jövőre nemzetközi porondon szerepel a Fredrikstadt.
Tóth Mihály érdeklődésünkre elmondta, ő maga végigjátszotta a finálét, a közelmúltban, a bajnokság utolsó előtti fordulójában megsérült Szekeres Tamást viszont a cserék közé jelölte edzője, ő nem lépett pályára. Hogy mekkora „őrület” volt már a döntő előtt, azt jól jelzi, a Fredrikstadt drukkerei – nem tévedés – több mint 100 autóbusszal, no még jó néhány személyautóval közel tízezren utaztak el a finálé helyszínére, az olsói Ulleval stadionba. Megérte, hiszen Tóthék nagy-nagy örömöt szereztek nekik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egymásra talált a tudomány és a gazdaság

A magyar tudomány az alapja a gazdaság fellendülésének. Ez a XXI. század kihívása –… Tovább olvasom