Kisalföld logö

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos 0°C | 9°C Még több cikk.

Torgyán József visszatért

A keresztény-nemzeti oldal összekovácsolását, megújítását és megerősítését tűzte ki célul Torgyán József, aki a bejegyzés alatt álló Megújuló Magyarországért Mozgalom élén visszatér a politikába.
Országjáró körútja második állomásán Győrben járt tegnap Torgyán József, aki új pártja munkáját az egykori kisgazda és kereszténydemokrata erőkre alapozza. Az elnök elmondta: nem tömegpárt, hanem program- és választási párt lesznek; céljuk, hogy megerősödve komoly erővel bíró tárgyalópartnerként ülhessenek le a jelenlegi belpolitika szereplőivel, valamint – mivel mind az MSZP, mind a Fidesz elképzeléseit elfogadhatatlannak tartják – egy kidolgozott gazdasági programot tegyenek le az asztalra. Reformokra a politikus szerint is szükség van, ezek terheit azonban a rendszerváltás nyertesei-

nek kellene viselni.
A párt megyei elnökének Gulyás Balázst, a kisgazdapárt egykori megyei ifjúsági vezetőjét kérte fel Torgyán József, aki a sajtótájékoztatón a jelenlegi belpolitikai helyzetről szólva elmondta, hogy véleménye szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök távozása csak időzítés kérdése. A politikus becslése szerint erre februárban, a költségvetés elfogadása után, konstruktív bizalmatlansági indítvány nyomán kerül sor.
Torgyán József a megyeszékhelyen tett látogatása során lerótta kegyeletét az ’56-os forradalom mártírjai előtt is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ételmérgezés

Ételfertőzés gyanújával mintegy félszázan fordultak orvoshoz, sokan pedig kórházi ellátásra is… Tovább olvasom