Kisalföld logö

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 0°C | 13°C Még több cikk.

Tömegverekedés Baranyában: a bál után az utcán ütötték egymást

Többen súlyosan megsérültek egy hétfő hajnali tömegverekedésben a Baranya megyei Versenden

Többen súlyosan megsérültek egy hétfő hajnali tömegverekedésben a Baranya megyei Versenden - közölte a rendőrség hétfőn az MTI-vel.

A megyei rendőr-főkapitányság közleménye szerint egy kocsmában rendezett bál utcára vonuló vendégei verekedtek össze, és megkéselték egymást. A sérülteket a pécsi és mohácsi kórházakba szállították.

A rendőrség eddig két embert fogott el és gyanúsított meg a bűncselekmény elkövetésével, de várhatóan többek ellen indul még eljárás.

Az eset körülményeinek vizsgálata és az intézkedések még tartanak, ennek során a rendőrök tíz olyan embert hallgatnak ki, akik érintettek a verekedésben.

Az MTI más bűnügyi forrásból úgy értesült, hogy a verekedésben nyolcan sérültek meg, közülük négyen súlyosan.



Olvasóink írták

  • 5. Túrabakancs 2011. december 26. 16:54
    „szabo1936!
    Azért a jóízű akkori verekedések meg a mostani vérengzés /vérengzések/ között
    van némi eltérés. Nem mindegy hogy kecsesen ringó fecske, vagy recsegve fingó kecske! :)”
  • 4. szabo1936 2011. december 26. 16:39
    „Ez most miert hir?
    En emlekszek ra amikor a mi kocsmankban O-budan gyerek koromban majdnem minden este volt valami verekedes aztan a jo bulik meg penteken szoktak leni amikor a teglagyari munkasok megkaptak a fizetesuket es igazan elengedtek magukat a csendorok csak rohogtek rajtuk bele se szoltak.Valahogy le kell az embereknek a gozt engedni!”
  • 3. Túrabakancs 2011. december 26. 15:59
    „Már szilveszterre készülve fenték egymásban a késeket a jobb sorsra érdemesek.”
  • 2. surdilovics69 2011. december 26. 13:14
    „A szeretet ünnepe kicsi agresszíóval felturbózva! Bizonyos körökben úgy látszik ez is az ünnephez tartozik:)”
  • 1. Jandex 2011. december 26. 13:08
    „Ez csak egy kis hagyományőrzés, miért kell beavatkozni?!:)))”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Leégett a kínai áruház és raktára

Leégett egy kínai áruház és raktára Mezőberényben vasárnap éjszaka, a tűzben senki sem sérült meg Tovább olvasom