Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Tömegbaleset a ködben az autópályán

Tömeges baleset miatt lezárták az M1-es autópálya Budapest felé vezető sávját a 43- 36-os kilométer - Zsámbék és Tatabánya - közötti szakaszát - közölte a rendőrség az MTI-vel.

Az egyes balesetekben sok jármű érintett. A 36-os kilométerszelvénynél legalább 13 jármű csúszott össze, egy ember  súlyos, kettő könnyebben sérült - mondta el a Fejér Megyei  Rendőr-főkapitányság szóvivője.   R. Szabó  Ágnes tájékoztatása szerint a leállósávot sikerült  "megtisztítani" a kamionoktól, s folyamatosan végzik a baleseti  helyszínek felszámolását.   

A forgalom délután háromnegyed háromkor indult meg mindkét sávon Budapest fel. A Győr felől érkezők még egy ideig torlódásra számíthatnak - olvasható az autopalya.hu-n.


Összetört gépkocsironcsok állnak az M1-es autópálya Budapest felé vezető sávjában, Bicske térségében, miután a sűrű köd miatt hat különálló baleset történt. A 36-os kilométerszelvénynél 13 jármű csúsz
Összetört gépkocsironcsok állnak az M1-es autópálya Budapest felé vezető sávjában, Bicske térségében, miután a sűrű köd miatt hat különálló baleset történt. A 36-os kilométerszelvénynél 13 jármű csúsz

Olvasóink írták

35 hozzászólás
12
  • 35. gjozsi88 2009. november 24. 19:26
    „Tehát nem teherautósok!”
  • 34. Agent 2009. november 24. 09:02
    „33, azok meg a buliból buliba agyatlanul és sokszor részegen száguldozók.”
  • 33. gjozsi88 2009. november 23. 18:43
    „32-höz!
    A kalapos bácsikák éjjel, hajnalba otthon vannak!!!
    A legtöbb balesetet a nagyon aktív korosztály a mértéktelen száguldással okozza!”
  • 32. gjozsi88 2009. november 23. 18:09
    „Ha tudsz különbséget tenni, akkor nem értem a korábbi kérdéseidet!”
  • 31. Agent 2009. november 23. 18:02
    „30, nem a statisztikákra gondoltam, hanem arra, hogy nem tudnék különbséget tenni teher és személy jármű között:) Hétvégén tele vannak az utak veszélyesen közlekedő hétvégi sofőr kalapos bácsikkal, találkoztam én is vagy 5-6al, 50-el tartották fel a sort főúton:)”
  • 30. gjozsi88 2009. november 23. 17:45
    „Akkor nézd meg a statisztikákat!
    Olvass vissza a sajtóban a "fekete hétvége az utakon" címü részekről!”
  • 29. Agent 2009. november 23. 17:31
    „28, szerencsére nincs igazad:)”
  • 28. gjozsi88 2009. november 23. 15:31
    „26-ra!
    Vitatkozni igazából, csak azzal érdemes, aki képes tapasztalatból különbséget tenni a két jármű (kamion és személyautó különbséget) között!
    Egyébbként szeretném felhívni a figyelmed, hogy a súlyos és halálos balesetek jelentős része hétvégére, általában a kamionstoppos időszakra tehetö!
    Ez is mind azt mutatja, hogy ha a hivatásosok nincsenek az utakon, ti egyszerüen veszélyesek vagytok egymásra az ész nélküli száguldozással!”
  • 27. gjozsi88 2009. november 23. 15:24
    „Agent!
    1. az általad felvetett kamionos elözésnak, a képek tanusága szerint semmi köze a balesethez!
    2. Azért kell elözni, mert neki is időre kell menni! A munkáltatója nem ritkán, sok az eszkimó, kevés a fóka miatt, feszes határidővel is elvállal fuvarokat!
    3. két megrakott kamion, néha pár méteres emelkedön, amit nem is érzékelsz, de van, a megkezdett elözés közben, az elözőt lelassítja!
    Arra viszont nem válaszoltál, hogy a személyautós, aki töredékét fizeti az úthasználati dijnak, számára több lehetöség is van, hogy a kiesö időt, enyhe sebesség túllépéssel pótolja, miért nem képes tolerálni a kamionost, aki azt az árut szállítja, amit a lakóhelyeden megveszel, vagy munkahelyeden elöállítasz!”
  • 26. Agent 2009. november 23. 11:36
    „24, illetve csak megjegyezném, hogy ha azt szeretnéd elérni, hogy bárki is vitapartnernek tekintsen, akkor au ilyen:
    "Ti csak a gázt tudjátok nyomni, amihez semmi vezetési tudás nem kell,"
    minősítéseket (lévén fogalmad sincsen ki mi tud, vagy nem tud), <moderálva>”
  • 25. Agent 2009. november 23. 11:23
    „24, ahelyett, hogy félrebeszélsz és terelsz, válaszolj a párszor már feltett kérdésemre: miért kell előzni, ha elhanyagolható a sebességkülönbség (mivel mindegyik 89-nél van leszabályozva, csakhogy ez az egyiknél 89.5, a másiknál meg csak 88.5), illetve még azt is, hogy ha már előzi az egyik a másikat, akkor az éppen előzött kamionos miért tapossa továbbra is padlóba a gázt, az helyett, hogy kicsit elvenné a tempót és így talán nem kellene 2km-en keresztül küzdeni egymással?”
  • 24. gjozsi88 2009. november 23. 06:41
    „Agent!
    Az autópálya és a gyorsforgalmú utak nem attól gyorsforgalmúak, hogy nem kell fékezni, hanem attól, hogy nem kell szembejövő forgalommal számolni, emiatt nagyobb sebességgel is közlekedhetünk rajta!
    Az 50 szerifékezésbe ne a kamionosokra verd a lasabban haladó személyautók miatti fékezést!
    Agent, mauz, köcsög!
    Ti csak a gázt tudjátok nyomni, amihez semmi vezetési tudás nem kell, amit ti gondoltok a közlekedésröl, mindenki félre, mert nagy gázzal jövök, az 5 éves gyerek szintje! A közlekedés nem véletlenül felnött emberek privilégiuma!”
  • 23. gjozsi88 2009. november 23. 06:35
    „Agent,mauz!
    Ti nagyon rámásztatok erre a kamion elöző verzióra, csak azt nem értem, mit keresnek a személyautósok a szalagkorlát mellett?
    Mauz!
    Ha mondjuk a teherautós várná meg a sok személyautós 5 másodpercét az neki sokkal nagyobb idöveszteség, mint a személyautósnak, aki azt követöen képes jelentösebben is növelve a sebességét (átlagban a lassabban haladó személyautók miatt átlag 110-120 km) akár 130, vagy még büntetlenül akár 140 km -el is haladva behozni a hátrányt, mig a kamionos 89 nél leszabályoz! Neki nincs eszköze pótolni a kiesést! Ráadásul ö egy sokkal nehezebben navigálható járművet és sok tonnát irányít, amit nem ugy indít el és állít meg, mint te a maxboxodat!”
  • 22. Köcsög 2009. november 21. 00:12
    „Rohad el az öszes...

    Én speciel ma a reptérre igyekeztem, és Norvégiába nem megy sajna naponta gép. Beszoptam a balesetet,és a kollégámnak köszönhetem,hogy Herceghalmon keresztül kikerültük a balesetet,persze több mint egy órát dekkoltunk mi is a pályán.
    Azzal a néhány agyamenttel fizettetném ki az összes összetört kocsit, tréler költséget,és mindent ami kárt ezzel okoztak.Néhány baromarcú miatt ezrek szopnak. Nem tudom sajnálni egyiket sem, bár látom megúszták és nem halt meg senki.
    A bicskei leállónál annyit mondtam csak a rendőrnek miután elmonndta mi történt, hogy ha megúszta,akkor lője le...Vigyorgott és azt mondta, higgyem el szívesen megtenné....”
  • 21. tgkv 2009. november 20. 23:04
    „Tisztelt hozzászolok.A kamionosok többek között azért elöznek kis sebességkülömbségnél mert 1.nem órabérbe fizetik őket,2.hétvégén kamionstopp van(ha hazaér otthon,ha nem akkor a parkoloban, ami helyett nincs szabadnap)3.az utvonalat és a menetidőt a főnök határozza meg.4.naponta max 9 órát vezethetnek.5.Nem szabályozza törvény hogy egy nemzetközi gépkocsivezetőnek hány otthon töltött szabadnap jár!”
  • 20. pancser 2009. november 20. 22:24
    „Sztem ködben az autópálya minden más útnál veszélyesebb, ugyanis azt gondolván, hogy nincs szembe jövő forgalom ugyanúgy száguldanak mint amikor látni. Elég egy megcsúszó, vagy éppen meghibásodott autó és biztos a tömegkarambol. Pestre ilyenkor vonattal megyek, már ha ki tudom számítani a ködöt, Győr irányába meg inkább a régi egyesen. A utakon általában csökkent sebességgel megy mindenki és ha beállok egy kamion mögé szemből nincsen veszély-. A ráfutás meg az alacsony sebesség miatt sokkal valószínütlenebb mint a pályán.”
  • 19. Imcsi 2009. november 20. 22:14
    „Nem mondom, mert nem igaz! De nem is szidom az előző kamionosokat, a tötymögőket! Az indexet nem használókat és a zebrán a gyalogosok közé behajtókat viszont igen!
    Ha pl Pestre megyek, akkor min. két órát számolok az útra Móvártól. Így nem kell rohannom, és ha előbb érek oda, akkor a kocsiban ülve kivárom az időmet!”
  • 18. Agent 2009. november 20. 21:10
    „15, tedd a szívedre a kezedet és mondjad: "még soha nem mentem a megengedett sebességnél gyorsabban":):):):)”
  • 17. Agent 2009. november 20. 21:08
    „15, az alkalmazkodóképesség hiánya az lenne, ha Győrtől Pestig mondjuk 5x kellene fékeznem ilyesmi miatt és ezt tenném szóvá, namármost az a helyzet, hogy 50x kell fékezni (igen, 130-150km/h-ról), gyakorlatilag "végigbólogatja" az ember az utat - külföldön pedig, láss csodát, ez nem divat, ha ilyen eszetlen kamionos előzgetést látok ami miatt torlódik a forgalom, azt is káeurópai rendszámú kamionok "követik el", a legszebb mégis az volt, amikor Padova-Milano között a három (!) sávos autópályán előzte egymást egyszerre három kamion, elfoglalva a teljes utat, két román volt és egy magyar, büszke voltam na:)”
  • 16. mauz 2009. november 20. 21:02
    „gjozsi88: rendben, értem, hogy véded a mundér becsületét. Csak te fent ülsz tempomattal 2,5 méteren, én meg lent ülök, tempomattal 1 méteren. Én 5 másodperc alatt előzök meg egy kamiont, te jó esetben 60-120 másodperc alatt. (Illetve végigélveztem már 10 perces előzéssorozatot is, hatalmas egy élmény volt.)

    Ha megvárnád az én 5 másodpercemet, akkor neked 65-125 másodperc. Ami neked egy szempillantás, az nekem egy örökkévalóság.

    Én is ugyanúgy időre megyek, mint te, és én nekem is ugyanolyan fontos időre odaérnem, mint neked. Nekem is ugyanolyan kellemetlen elkésnem, mint neked.

    Egyet magyarázz még meg: miért írta az Index, hogy a leállósávot elfoglaló kamionok miatt csak késve tudtak a mentők és a tűzoltók is a helyszínre érni. Gondolom azért, mert - Imcsi szavaival élve - hiányzott a mentősök és tűzoltók alkalmazkodóképessége.

    Ja, és azt még nem is mondtam, hogy úgy ahogy van betiltanám a 150-200 km feletti távolságokra a kamionos szállítást, vagy legalábbis rettenetesen megadóztatnám. Ha sürgős, fizess, ha meg nem, rakd fel vonatra (persze ehhez a vasutat is meg kéne kicsit reformálni - de egy sokkal élhetőbb világot kapnánk cserébe).”
35 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

H1N1: két halott Szombathelyen

A szombathelyi kórházban meghalt egy hatvan év körüli férfi, a városi börtönben pedig egy 53 éves nő. Tovább olvasom