Kisalföld logö

2018. 05. 26. szombat - Fülöp, Evelin 13°C | 24°C Még több cikk.

Tomboló emberek a Romantic-koncerten

A Romantic együttes jótékony koncertje jóval a meghirdetett időpont előtt kezdődött a Győri Nyár programjában. Csaknem ötezer ember tombolt együtt Győzikéékkel. Sokan azonban csak a koncert végére értek a helyszínre, szintén tombolva, csak egész más okból.
Romantic együttes
A Győri Nyár eddigi egyik legkülönösebb programja volt a szerdai. A Romantic együttes fellépésére és a programban előre meghirdetett Fiestára, valamint Sebeők Jánosra csaknem ötezer ember lett volna kíváncsi. Az utolsó pillanatban azonban kiderült, a Fiesta és Sebeők sem jön, sőt Rómeó, a fitneszedző sem érkezik meg. Helyettük Krisz Rudit hozta a folyók városába a producerként közreműködő id. Gáspár Győző.

„ A szerdai győri programtól kiesett a könny a szememből. Ennyi magyar, roma, felnőtt és gyerek együtt örült. Ez a százhuszadik rendezvényem, de ilyen siker még sehol sem volt" – mondja a producer. Arra a kérdésre, hogy miért nem jöttek a beígért szereplők, azt válaszolta Győzike apukája, hogy stúdióba kellett vonulniuk. „A fiamék nem tudtak még az állófogadáson sem részt venni, mert rohantak vissza a fővárosba. De a rendezvény nagyon jó volt. Akik későn jöttek, nekik elmondhatom, jövünk még Győrbe, mert sokat kaptam ettől a várostól. Beszéltem az alpolgármesterrel, hogy egy nagyon nagy sportcsarnokban decemberben tarthatunk egy jótékonysági Mikulás-bulit! Nagyon nagy durranás lesz, mert ott bemutatjuk a Győrről és egy kis falucskáról szóló számunkat. Olyan lesz, mint a Hajrá, hajrá, Salgótarján."

A Győri Nyár programjait szervező Győri Fesztiváliroda vezetője, Csurák Erzsébet már kevésbé jókedvű, amikor a rendezvényről kérdezzük.
„ A jótékonysági programról levélben értesítettük az iskolákat, segítettünk a színpad és a hangosítás kérdésében is, de mivel mindenki ingyen jött a fellépők közül, nem tudtunk mit kezdeni velük. Ezt a rendezvényt igazából Gáspár Győzőék szervezték, így mi elhatárolódunk tőle."
Az irodavezető elmondta, akik ott voltak a téren, valóban nagyon jól érezték magukat, senki nem reklamált, mind Krisz Rudi, mind a Romantic koncertje alatt tombolt a közönség. Azok viszont csalódtak, akik a programújságban meghirdetett kezdési időpontra érkeztek a térre, hiszen csak az üres és akkorra már néma színpaddal találkozhattak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Beszélgetés a nyolcvan éves Melis Györggyel

Hatalmas hang, igényes szövegmondás, igazi színészi adottságok jellemzik a mai napig Melis György… Tovább olvasom