Kisalföld logö

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 9°C | 14°C Még több cikk.

Több száz fős tömegverekedés tört ki Hevesen

Feldühödött tömeg támadt szombat délben egy családi házra Hevesen, ahol több száz fő részvételével tömegverekedés tört ki - jelentette a helyszínről az MTI tudósítója.
A Heves megyei település Jászberény felőli részén, a főként romák lakta városrész határában lévő Kodály utcában támadták meg az egyik épületet. A tömeg a kétszintes, takaros családi házat előbb szétverte, majd benzines palackokkal felgyújtotta. Szétverték a ház előtt parkoló, illetve a ház udvarán álló személygépkocsit is. Az első jelentések szerint 15 ember könnyebben megsérült.

A tömegverekedés hírére nagy erőkkel vonult ki a rendőrség a helyszínre. Legalább húsz rendőrautót látott a távirati iroda tudósítója, aki arról számolt be, hogy mintegy negyven kommandós házról házra járva gyűjti be a verekedés résztvevőit. Eddig hét embert vettek őrizetbe.

A helybéliek azt mondták el, hogy a megtámadott házban egy ötfős család lakik, a családtagok között van egy karon ülő csecsemő is. A szomszédok szerint a mostani támadást az okozta, hogy pénteken este két roma család kamasz fiataljai összeverekedtek. A szemtanúk szerint a szombati tömegverekedésben legalább 250-300 ember vett részt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Belehalt a bántalmazásba egy 74 éves nő

Csütörtökön délután gávavencsellői lakásában holtan találtak egy hetvennégy éves nőt –… Tovább olvasom