Kisalföld logö

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 3°C | 16°C Még több cikk.

Több mint tíz év fegyházbüntetést kapott cellatársa kínzásáért

Társtettesként, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete miatt első fokon 14 év, 12 év és 6 hónap, illetve 11 év fegyházbüntetésre ítélte a Pest Megyei Bíróság szerdán azt a három fiatalt, akik 2005-ben két napon át súlyosan bántalmazták cellatársukat a tököli börtönben.

A bíróság számos tanú és szakértő meghallgatása, továbbá egyéb bizonyítékok alapján úgy ítélte meg: a Tököli Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetében a közös cellában lévő Sz. Róbert elsőrendű, V. Balázs másodrendű és K. József Sándor harmadrendű vádlott olyan súlyosan bántalmazta szintén fiatalkorú cellatársát, hogy csak a szerencsén múlt, hogy H. Zsolt Szabolcs életben maradt (a sértett később öngyilkos lett).

A két napon át kisebb-nagyobb megszakításokkal elkövetett kegyetlenkedés során ütötték, rúgták áldozatukat, majd a nyakán úgy elszorították az ütőeret, hogy a fiú eszméletét vesztette. A megkínzott, megalázott elítélt "bűne" csupán annyi volt, hogy társai tudni vélték róla: anyja bántalmazása miatt került börtönbe.

A bíróság bizonyítottnak látta azt is, hogy noha a vádlottak részben megakadályozták a sértett azonnali halálát, másnap tovább folytatták az akkor már öngyilkosságot fontolgató H. Zsolt "megleckéztetését". Meztelen testét vízzel öntötték le, majd egy drót közbeiktatásával háromszor is "megcsapatták" a 220 voltos árammal, de a fiú a földre esett, így ismételten életben maradt. Segítségért kiáltott, ennek nyomán fegyelmi vizsgálatot rendeltek el az intézetben. Még meg tudták hallgatni, később azonban önkezével véget vetett életének.

A bíró - indoklásában - kifejtette, hogy noha az áldozat halála nincs közvetlen összefüggésben a bántalmazással, a gyanúsítottak által "mindennapos játéknak" beállított bűncselekmény során a sértett igen súlyos testi és lelki kínokat élt át, s csupán a véletlenen múlt, hogy nem a bántalmazás közben halt meg.

A vádlottak érvelését, miszerint nem tudták, hogy 220 voltos áram van a hálózatban, nem fogadta el a bíróság, ugyanakkor felvetették a büntetés-végrehajtási intézet felelősségét, ez azonban nem befolyásolta az ítéletet - mondta Szabó Judit bíró.

Mindhárom fiatalt társtettesként, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletében találta bűnösnek a bíróság. Az elsőrendű vádlottat, Sz. Róbertet 11 év, a másodrendű vádlott V. Balázst 14 év, míg a harmadrendű vádlottat, K. József Sándort 12 év és 6 hónap fegyházbüntetésre ítélték, továbbá 10 évre eltiltották őket a közügyek gyakorlásától. Az ügyész gondolkodási időt kért, a védők enyhítésért, illetve a bűncselekmény minősítésének megváltoztatásáért fellebbeztek.

Olvasóink írták

  • 3. meir 2010. február 11. 16:59
    „A Biro kifejtette; -"noha az Aldozat halala nincs kozvetlen kapcsolatban a kinzassal"??
    Akkor megis mi miatt lett ongyilkos Hulye Biro Ur????”
  • 2. Reális 2010. február 11. 13:56
    „A szappanopera címe:Romák közt!”
  • 1. SC 2010. február 10. 19:42
    „Példás.Csak így tovább,T.Bíróság!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiraboltak egy nonstop üzletet Székesfehérváron

Kiraboltak egy éjjel-nappal nyitva tartó üzletet szerdára virradóra Székesfehérváron. Tovább olvasom