Kisalföld logö

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 12°C | 24°C Még több cikk.

Több mint 60 millió szociális célra

Csorna önkormányzata tavaly 60,5 millió forintot fordított szociális kiadásokra. Ez az összeg mintegy 7 millióval több, mint az egy évvel korábbi.
A csornai képviselő-testület rendkívüli ülésen fogadta el az önkormányzat elmúlt évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. Az írásos előterjesztés „Szociális kiadások” című fejezetében dr. Egresiné dr. Kiss Mária aljegyzővel tallóztunk. Íme néhány adat: az elmúlt évben a rendkívüli támogatások körében 545 ember 665 esetben kapott átmeneti segélyt 5 millió 708 ezer forint összegben. Ez személyenként átlagosan 10 ezer 473 forintnak felel meg.
Rendkívüli gyermekvédelmi támogatásban 107 család 142 esetben részesült. Az e célra fordított összeg 1 millió 416 ezer forint. Az egy családra jutó segély átlaga 13 ezer 234 forint.
Temetési segélyre 42 embernek 1 millió 720 ezer forintot fizettek ki, ez átlagosan 40 ezer 952 forint. Köztemetésre egy ízben került sor, erre 74 ezer forintot költöttek.
Rendszeres gyermekvédelmi támogatásra 28,4 millió forintot fizettek ki. Ilyen támogatást 434 gyermek kapott, személyenként havi 5434 forintot. A havi rendszeres támogatáson kívül 295 kiskorú részére egyszeri támogatást állapítottak meg, a jogszabály alapján ez 1,6 millió forint volt.
Azon családok számára, ahol a jövedelem meghaladja a rendszeres gyermekvédelmi támogatás jogosultsági feltételét, ennek ellenére segítségre szorulnak, rendszeres nevelési segélyt állapítanak meg. Tavaly átlagosan havonta 9 gyermeknek jutott ebből a támogatásból, személyenként 3500 forint.
Ápolási díjat alanyi jogon átlagosan 16-an, méltányosságból 11-en kaptak. A ráfordított összeg 7,2 millió forint.
Az eddig felsoroltakon kívül normatív lakásfenntartási támogatásra 3,55 millió, helyi lakásfenntartási támogatásra 2,46 millió, adósságcsökkentési támogatásra 524 ezer, aktív korú, nem foglalkoztatott személyek rendszeres szociális segélyezésére 3,5 millió forintot fordítottak.
Lakbértámogatásra 640 ezer, mozgáskorlátozottak közlekedési támogatására 875 ezer forintot fizettek ki. Szociális kölcsön egy embernek jutott, 60 ezer forint.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Juhász Ferenc: a valódi tét a jövő nyugalma

Juhász Ferenc honvédelmi minisztert látta vendégül tegnap délutáni kampányzáróján Győrött a Magyar… Tovább olvasom