Kisalföld logö

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 22°C Még több cikk.

Több mint 550 szervezet állított jelölteket

Pénteken délután lejárt a jelöltállítási határidő az önkormányzati választásokra. Az Országos Választási Iroda vezetője hétfőre ígéri a végleges névsort.
Pénteken délután négy óráig volt lehetőség jelölteket állítani az október elsejei önkormányzati és kisebbségi választásokra. Noha a feldolgozás még tart, és a jelöltek végleges névsorát csak hétfőre ígéri az Országos Választási Iroda, néhány számadatról, érdekességről már be tudott számolni Rytkó Emília, az OVI vezetője.

A számoknál maradva, az már biztos, hogy több mint 550 szervezet vetette magát nyilvántartásba, és közöttük ezúttal nem elsősorban a politikai pártok, hanem a különböző társadalmi szervezetek képviseltetik magukat nagy számban. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Rytkó Emília számításai szerint legalább tízezerféle szavazólapot kell nyomtatni a három hét múlva sorra kerülő választásokra. A nagy szám ellenére azonban így is akad egy-két település, ahol várhatóan nem lesz kikre szavazni. Ebben az esetben időközi választásokat kell kiírni, amelyeket négy hónapon belül kell megrendezni.

Jelentős változás a korábbi önkormányzati választásokhoz képest, hogy a kisebbségi testületeket ezentúl önállóan választják meg. A kisebbségek képviselőire csak azok szavazhatnak, akik külön, kisebbségi nyilvántartásba vetették magukat. Mintegy kétszázezer emberről van szó, akik elismerték, hogy nyelvileg, kulturálisan a 13 magyarországi kisebbség egyikéhez kötődnek. A több mint háromezer település közel felén kerül sor majd kisebbségi választásokra is – mondta az Országos Választási Iroda vezetője. Kisebb jelentőségű változás, de bizonyos esetekben fontos lehet, hogy a jogorvoslati idő egyről három napra nőtt.

Az eredményes választás fontos feltétele a szavazatszámláló bizottságok megléte, összetétele. Rytkó Emília minden jelölőszervezetet arra biztat, hogy a szeptember 22-i határidőig küldjék el delegáltjaik névsorát a választási bizottságokhoz, mert a kötelező tagokon kívül gyakran problémát okoz a bizottságok kiállítása. Ráadásul íly módon nyílik lehetőségük arra is, hogy ott legyenek a szavazatok összeszámlálásánál illetve hogy nyomon követhessék az eredmény alakulását. Ezzel egyúttal sok felesleges vitát is meg lehetne előzni, mert általában azok szokták vitatni a végeredményt, akik nem képviseltették magukat küldöttel a szavazatszámláló bizottságokban.

(Krónika hírszolgálat)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

„ A választás jelzés lehet a kormánynak”Politikai fórum

a Liszt-központban

Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője tegnap Fodor Tamás vendége volt, és részt vett… Tovább olvasom