Kisalföld logö

2017. 05. 23. kedd - Dezső 14°C | 24°C Még több cikk.

Több mint 1300 HIV-fertőzött hazánkban

Ezerháromszáz fölé emelkedett a regisztrált HIV-fertőzöttek száma Magyarországon, az első féléves adatok szerint mintegy negyven új beteget szűrtek ki az orvosok – közölte a Nemzeti AIDS-bizottság titkára. Újhelyi Eszter erről egy budapesti konferencián beszélt.
Összesen harminchét új esetet regisztráltak 2006 első félévében Magyarországon – közölte Újhelyi Eszter. – Ez a szám valamelyest alulmarad az előző évekéhez képest, ugyanakkor a harmadik negyedévben újra megugrott a fertőzöttek száma. Az Országos Epidemiológiai Központ jelentése szerint az első félév adatai alapján 22 HIV-fertőzöttet tartanak nyilván Csongrád megyében.

Magyarországon – Szlovákiához és Csehországhoz hasonlóan – még mindig viszonylag alacsony a fertőzöttek száma. Habár egyre több heteroszexuális, főként fiatal nő betegszik meg, továbbra is a homoszexuálisok körében a legelterjedtebb a HIV. A kelet-európainál lényegesen kevesebb esettel találkoznak a magyar szakemberek az intravénás droghasználók körében. A Romániában, Ukrajnában és a balti államokban tapasztalt robbanás pedig egyelőre – úgy tűnik – elkerülte Magyarországot – mondta Újhelyi Eszter.

AIDS-ben viszonylag kevesen halnak meg Magyarországon – mondta az MTI-nek Szlávik János, a Szent László Kórház főorvosa. A szakértő szerint főként azok halnak meg, akik későn, a betegség utolsó szakaszában kerülnek kórházba. Ha azonban időben elkezdik a kezelést, a modern módszereknek köszönhetően arra is lehetőség van, hogy olyanokat is tünetmentessé tegyenek, akik már egyszer eljutottak az AIDS stádiumába. Magyarországon eddig összesen ötszáz AIDS-beteget regisztráltak, közülük kétszázan vannak életben.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szaktanácsadók helybe mennek

Csongrád megyében a MOSZ keretein belül két szaktanácsadó segíti a termelőket a… Tovább olvasom