Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Több magyar gazdasági intézkedés fenntarthatatlan az IMF szerint

A Magyarország által az elmúlt hetekben bejelentett több gazdasági intézkedés nem fenntartható jellegű, és nem segíti a növekedést - tartalmazza a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) a Wall Street Journal című lapnak hétfőn emailben küldött közleménye.
A lap azt követően kereste meg a valutaalapot, hogy a magyar kormány néhány héten belül a harmadik megszorító csomagját ismertette - közölte a Dow Jones.

Iryna Ivaschenko, az IMF budapesti irodájának vezetője közölte: "mint korábban kifejtettük, a költségvetési kiigazításhoz jobban kiegyensúlyozott konszolidációra van szükség, az ad-hoc intézkedések helyett".

A közlemény szerint a magyar kormánynak kiegyensúlyozottabb intézkedéseket kell bevezetnie, amelyek "fenntartható módon csökkentik a költségvetési hiányt, és szerkezeti reformokkal kombinálva a gazdaság egészére kiterjedő növekedést tesznek lehetővé".

Olvasóink írták

45 hozzászólás
  • 45. load 2012. november 21. 18:01
    „41.kokolorbi
    A görögök persze megtehették volna, hogy nem hallgatnak az Európai Unióra, meg az IMF-re, de akkor a bekövetkező államcsőd miatt, egy éven belül Szomália életszínvonalán találták volna magukat.
    A görög életszínvonal nem szándék és elképzelés kérdése, hanem a gazdasági realitásoké.”
  • 44. Valaki 2012. november 21. 11:44
    „Jól mondod Elem ér, ezekkel a szocikkal csak a baj van! :)))”
  • 43. elemér 2012. november 21. 07:11
    „Annyira lejáratta kisgömböc az országot, hogy már szóbase állnak vele. Ez a koklerség a csödbe vezet. Ö viszont megmutassa a nagy szolidaritást birkamenetekkel. Összeesküvés az ország ellen, de ki áll a fasiszta mellet ? Senki, kisgömböc már egyedül maradt az alsónadrágban.”
  • 42. kokolorbi 2012. november 21. 00:08
    „37. pancser 2012.11.20. 16:34
    Természetesen ezt a kifejezést nem használtad, mint ahogy az IMF sem követel általában konkrét dolgokat. Én a soraidból éreztem a "szentté avatást".
    Amúgy teljesen igazad van abban, hogy mi célból hozták létre, csak az a nagy probléma, hogy már rég nem azt a célt valósítja meg, hanem bizonyos pénzügyi körök (néven nevezni nem lehet őket, mert azonnal cenzúráznak) már eddig is mérhetetlen magánvagyonát gyarapítja.”
  • 41. kokolorbi 2012. november 21. 00:01
    „35. vera2012 2012.11.20. 15:38
    Kedves vera! ha elkerülte volna figyelmedet az utánad következő hozzászóló hivatkozása, akkor itt van újból:
    http://www.origo.hu/gazdasag/20121107-atment-az-ujabb-megszorito-csomag-a-gorog-parlamenten.html
    Szóval ennyit a "szent" IMF-ről meg rólatok megvezetett vakokról.”
  • 40. Eva- 2012. november 20. 17:33
    „drKotász 2012.11.20. 10:04

    mondjuk engem nem mulattat a keleti orientálódás

    meg hogy ezzel idehozza a bevándorlókat is--hogy aztán lehessen majd acsarogni”
  • 39. vera2012 2012. november 20. 17:31
    „36. Ne haragudj már, akkora államadósságnál, mint a görögöknél, csak nem akarnak hitelt minden biztosíték nélkül? A görög kormány (mint a magyar is) nem állt elö kész tervekkel, csak közölték, mennyi az adósság (hogy az aztán stimmel-e vagy nem) és ide a pénzzel. Hát ugy nem megy. Az IMF se dobja a pénzt feneketlen kutba. Mert a görögök jönnének 2 év mulva, elfogyott a hitel, adjatok még. Közben nem változik semmi, söt növekedik az adósság. De hát ott vannak a németek, majd beugranak jó néhány száz milliárddal. Egy centtel se többet, amit eddig kaptak. Nem fejös tehén a többi ország sem. Dolgozzanak, fizessenek adót, kávézás helyett intézzék az ügyeket. Köszönet helyett kigunyolják Merkelt, vele együtt egész Németországot és ha elmaradnak a turisták, azért nyavalyognak. Csalódtam bennük, de nagyon.”
  • 38. mindigatutit 2012. november 20. 16:37
    „Magyarország még nem érett meg a demokráciára ugyanis ,akkor nem engedné a nép ezt a felcsútit és a rohadt sleppjét garázdálkodni.Bmeg de ideges vagy erre a majomra.Amikor belehazudja a rádióba,hogy földet helyi gazda kaphat blalala.HÁT MI A XAR folyik itt akkor???”
  • 37. pancser 2012. november 20. 16:34
    „33. kokolorbi 2012.11.20. 15:11
    Beszéltem én az IMF-ról mint jótékonysági intézményről? Nem. Viszont azért hozták létre, hogy lehetőleg kerüljék el a válságot a tagjai, mert az nem jó senkinek sem, továbbá minden államcsőd óriási kockázatokat rejt politikailag. A családi példánál maradva melyik tini gyerek szereti azt az apát, anyát, aki szigorú beosztással él? Később igen, ha benő a fejük lágya.”
  • 36. Sünöcske 2012. november 20. 16:31
    „http://www.origo.hu/gazdasag/20121107-atment-az-ujabb-megszorito-csomag-a-gorog-parlamenten.html


    "Hiába a százezres tüntetés az utcán, az ellenzék és a parlamenti személyzet kivonulása, a görög kormány átnyomta az EU és az IMF által megkövetelt 13,5 milliárd eurós megszorítást a parlamenten. A 300 tagú törvényhozásban 153-an szavaztak az intézkedésre."


    "...IMF által megkövetelt 13,5 milliárd eurós megszorítást a parlamenten"

    Á, tényleg nem kér az IMF megszorításokat.
    Nincs egy olyan ország, - de talán egy van, de ők most el vannak foglalva a gyerekek és terhes nők lemészárlásával - ahol ne követelne az IMF megszorításokat.”
  • 35. vera2012 2012. november 20. 15:38
    „33. Csak ne mondd azt, hogy az IMF csak ugy jótékonyságból rátukmálja Magyarországra a hitelt??? Itt van, csinálj vele amit akarsz? Az IMF nem a sarki OTP! Neki mindegy, mire költöd a hitelt, hányszor adósodsz el. Az IMF tudni akarja, mit csinálsz a pénzzel. Ha nem teszel érte semmit, minden marad a régiben, akkor el vagy veszve. Akkor minek a hitel? Ez a különbség. Most még csak két könnycseppet törölsz ki a szemed sarkából, nem kivánom, hogy a kormány tehetetlensége miatt eljöjjön az idö, amikor folynak a könnyeid és nincs senki, aki segítsen”
  • 34. mindigatutit 2012. november 20. 15:27
    „Itt van amiről írtam.Nem telt el 1NAP.
    Emelik a közműadót 100ról 125%-ra.Mert azt mondják,hogy nem fog befolyni annyi pénz amennyit szeretnének,de könyörgöm honnan tudják,hogy mennyinek kell bejönni amikor azt sem tudják hány km vezeték után kell fizetni az adót!A gyurcsány ezt csinálta volna a szargyártó petike ott tobzódna a tv-ben.Szánalmas egy banda:((
    Ja ,persze megint lesznek kivételek:
    "Kivették viszont az állami Mavirt és a Molhoz tartozó Földgázszállító Zrt.-t, a hírközlési adókedvezményt pedig sávossá tették."”
  • 33. kokolorbi 2012. november 20. 15:11
    „20. pancser 2012.11.20. 10:28
    Két könnycseppet töröltem ki szemem sarkából, olyan szép beszédet tartottál a "szent" IMF-ről. Bizony, ők már csak ilyenek, csupa jótékonyságból adják a hitelt, meg felügyelnek bizonyos országokat és mind ezt csak fillérekért teszik, épp hogy csak tengődik szegényke.”
  • 32. kokolorbi 2012. november 20. 15:05
    „16. Eva- 2012.11.20. 08:36
    Mivel már itt az év vége, nyugodtan nevezhetjük az év viccének ezt a hozzászólást.
    Méghogy a "dk nem balliberális kormányzást szeretne, hanem nyugodt polgári nyugati mintát követő élhető társadalmat működtető kormányzásban érdekelt."
    Kutyából nem lesz szalonna ballibsiből nem lesz nyugodt polgári kormányzás.”
  • 31. mindigatutit 2012. november 20. 14:23
    „Valaki
    Milyen alaptörvény az (tudom gránit a viktor szerint) amit 3x módosítanak?Milyen a gazdaságpolitikánk?ha van egyáltalán valami !Abban a húgyagyú matolcsyban ugye te sem hiszel ,ugye piros pettyes:))”
  • 30. vera2012 2012. november 20. 13:20
    „26. Valaki
    Nyugati lapon nem éppen a Bild ujságot értem, abból csepeg a vér. A Handelsblatt német kereskedelmi ujságban olvastam Orbán helyzetelemzö nyilatkozatát. Az államadóssági rátát 50 (!) százalék alá akarja süllyeszteni. A kérdésre, hogy mikor és hogyan, azt válaszolta: azt én is szeretném tudni!!!!!!! Mert, tette hozzá, az adósságcsökkentés nem töle függ, hanem attól, meddig tart az euróválság. Szóval ezzel takaródzik. A kommunizmus Magyarországon tönkre tette a gazdasági fejlödést, volt a következö mondata. Na de más "megszállott" ország már nagyjából lassan kilábal belöle, Magyarország miért nem? A munkaerö piacot rugalmassá akarja tenni, hogy a "legalsóbb társadalmi rétegnek is megérje dolgozni". Mit értünk legalsóbb társadalmi rétegen? Szerinte Magyarországnak azért van szüksége hitelre, mert az egész világ azt gondolja, hitelre van szüksége.Szépen megmondta, ugye? Az euró bevezetéséröl ugy nyilatkozott, az uniós belépés után kialakult helyzet miatt nem lehet még bevezetni, mert felelösséggel tartozik az országnak, hiszen a Dél-Európai országok sem voltak érettek az euró bevezetéséhez. Szépen hangzik, ugye? De mégis megcsinálták, mert tudták, hogy nehéz, nagyon nehéz lesz, de ha Európához akarnak tartozni, ami mindenképpen elönyt jelent, akkor nincs más út.
    Különben én már évtizedek óta Németországban élek és dolgozok, a keleti részben. Ne gondold, hogy itt mindenhol Kánaán van. A jóléti államért, amit Orbán uton-utfélen kritizál, meg kell dolgozni. Mert a jóléti állam csak munka alapján jöhet létre. A kettöt nem szabad szétválasztani. A jóléti államnak is kellenek szolíd alapok, hogy a válságot át lehessen vészelni. ?lni és élni hagyni.”
  • 29. joszob 2012. november 20. 12:53
    „Végre valaki csinál valamit. A bebetonozott hozzá nem nyúlunk költségvetésekből már kaptunk ízelítőt. Aztán mikor baj volt, hirtelen 3 nap alatt alku nélkül meg kellett állapodni az IMF-el. Köszönjük szépen.
    A gulyásos napidíjas megjegyzéseknek pedig bizonyos "tollakból" különös bája van.”
  • 28. okostojas007 2012. november 20. 12:52
    „25. - s !
    valaki pöttyös seggű ?
    ez már életük végéig rajtuk marad ......”
  • 27. szabadságharcos 2012. november 20. 11:33
    „26. Valaki 2012.11.20. 11:27
    senkiházi. Esetleg a narancsdemagógián kívül tudsz mást is? A nyugati szennylapok amelyek mondjuk jobboldaliak ép úgy röhögnek az viktátor és kusza szem baromságain!”
  • 26. Valaki 2012. november 20. 11:27
    „24. vera2012

    vera! Kevered a szezont a fazonnal! Az internácik állnak velünk hadilábon és nem fordítva. Megszokták már, hogy a végtelenül korrupt szocik minndent elfogadtak tőlük.
    Ha jártál már Németországban, akkor nézd meg az ő viszonyukat a hitelezőikkel!
    A nyugati szennylapok meg egy zsebben vannak. :)))”
45 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Már négy jelölt van a Nemzeti Színház igazgatói posztjára

Alföldi Róbert és Vidnyánszky Attila mellett Szennyai Mária színésznő és Hídvégi Miklós színész-rendező nyújtott be pályázatot a Nemzeti Színház vezetésére. Tovább olvasom