Kisalföld logö

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 5°C | 19°C Még több cikk.

Több egészségügyist érint a béremelés

Több munkakörrel, végzettséggel bővítették ki az egészségügyi béremelésre jogosultak körét. Az erről szóló kormányrendelet a Magyar Közlöny csütörtöki számában jelent meg.
Az egyes egészségügyi dolgozók és egészségügyben dolgozók illetmény- vagy bérnövelésének, valamint az ahhoz kapcsolódó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló kormányrendelet módosítása szerint a 2012. január 1-je és 2013. július 15-e közötti időszakra visszamenőleges béremelésre jogosultak azok, akik ápolási igazgató, egészségügyi szakoktató, mentőhelikopter-vezető munkakörben dolgoznak, valamint a kémikus és a fizikus felsőfokú végzettséggel rendelkező egészségügyi dolgozók.

A visszamenőleges béremelés összege megegyezik azzal az összeggel, amely a dolgozót eseti keresetkiegészítésként megillette volna, ha 2013. július 15-én is a kormányrendeletben korábban felsorolt egészségügyi szolgáltató alkalmazásában áll. A visszamenőleges béremelés biztosításához a foglalkoztatottak szükséges adatait a munkáltatóknak november 15-éig kell elküldeniük a GYEMSZI-nek.

Ezen felül a visszamenőleges egészségügyi bérrendezés kiterjed azokra, akik a Magyar Máltai Szeretetszolgálat mozgó tüdőgondozó állomásának, valamint a fővárosi és pécsi járóbeteg-szakrendelésén és miskolci ápolási otthonában dolgoznak, továbbá azokra, akik a Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Fürdő és Gyógyászati Központ, a Rákosmenti Egészségügyi és Szociális Központ, Kecskeméten az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának dolgozói. A bérrendezés vonatkozik a verpeléti önkormányzat, valamint a hevesi HEVA Kft. érintett dolgozóira is.

Mindezen intézmények egészségügyi ágazati előmeneteli rendszer hatálya alá tartozó foglalkoztatottjai azonban csak 2013. január 1-jétől, de legfeljebb a munkáltatónál fennálló foglalkoztatási jogviszonya időtartamára, míg a HEVA Kft.-nél csak legfeljebb 2013. május 1-jétől jogosultak az illetmény- vagy bérnövelésre.

A jogszabály szerint a visszamenőleges bérkompenzációt egy összegben a novemberi illetményükkel, decemberben kapják meg a dolgozók.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hoffmann: a gyerekek imádják az erkölcstant

Hoffmann Rózsa 25, az ország több pontjáról érkezett, erkölcstant tanító pedagógussal találkozott Budapesten. Tovább olvasom