Kisalföld logö

2017. 06. 24. szombat - Iván 18°C | 33°C Még több cikk.

Tízmilliós bírság a British American Tobaccónak tiltott szponzorálás miatt

Magyarország történetében először állapított meg tiltott szponzorációt, és büntette meg emiatt a British American Tobaccó-t jogerősen tízmillió forintra a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH).

A Füstirtók Egyesület (Füstirtók) közel egy éves küzdelem után szorította rá a fogyasztóvédelmet, hogy ne tűrje szótlanul a jogsértést.

A BAT Pécsi Dohánygyár Kft. (BAT) szponzorálásával, 2008. október 10-én, a Pécsi Nemzeti Színház évadnyitó előadása előtt kiosztották az "Év színésze BAT közönség-díj" elnevezésű elismerést.

A díjat Újvári Csaba a BAT termelésvezetője adta át. Annak ellenére maradt a BAT a főszponzor, hogy 2008. szeptember 1-én már hatályba lépett a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény. Ennek 20. § b) pontja szerint nem nyújtható szponzorálás dohánytermékre vonatkozóan sport-, kulturális vagy egészségügyi rendezvényhez vagy tevékenységhez.

A Füstirtók 2008.12.14-én jelezte, hogy a BAT szokása szerint fittyet hány a magyar jogszabályokra és "kultúra-mecénásként" próbálja felelősségtudatos, emberbarát vállalkozásként feltüntetni magát, miközben termékei révén évente több ezer ember haláláért terheli felelősség. Az első fokon eljáró Közép-Magyarországi Regionális Felügyelőség (Felügyelőség) két hónapi vizsgálódás után megállapította, hogy szerinte jogszerűen szponzorált a BAT.

A Füstirtók fellebbezése folytán az NFH 2009 áprilisában másodfokon megsemmisítette a határozatot. A Felügyelőség ezt követően időhúzásra játszott, s csak augusztus 5-én bírságolta meg kénytelen-kelletlen a BAT-ot 10 millióra. A dohánygyár fellebbezése miatt az NFH-hoz került másodfokon a kérdés elbírálása. Ezt követően az NFH kezdte húzni az időt, de a Füstirtók határozott felszólítására október 29-én végre kiizzadta az első fokon megállapított 10 milliós bírságot megállapító határozat jóváhagyását. A határozatot viszont csak november közepén kapta meg a Füstirtók, így most tudunk arról beszámolni.

"Csak remélni tudjuk, hogy legalább a sport-, kulturális vagy egészségügyi rendezvényhez kapcsolódó dohányipari szponzoráció megszűnik Magyarországon. Az oktatásban ugyanis továbbra is lehet, hiszen Kökény Mihály és MSZP-s képviselőtársai a szponzorációt tiltó törvénymódosító javaslatukból, kitudja milyen érdekből, vagy megfontolásból, ezt a területet – a gyerekek rászokásának szempontjából a legveszélyesebbet – gondosan "kifelejtették".

Így a BAT vezetése akár óvodákat, vagy általános iskolákat is támogathat, hadd’ tudják meg a nebulók, milyen figyelmes és segítőkész "cigis bácsik" dolgoznak a dohánygyárban.

Aligha kétséges, hogy a jövőben az oktatás lesz BAT öntömjénező stratégiájának egyik legfontosabb szegmense, hiszen a pécsi Janus Pannonius Tudományi Egyetemmel kialakított elképesztően bensőséges szponzorálási szisztéma igazán gyümölcsözőnek bizonyult a BAT számára.

Még az orvosi karnak sem büdös a dohányipar pénze. Most már nyugodtan következhet az ovisok megdolgozása" - közölte a Füstírtók Egyesülete.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kilencezer aláírás a szociális ágazatot sújtó megszorítások ellen

Kilencezer aláírással petíciót nyújtott át az ágazatot sújtó megszorítások ellen a Szociális Ellátók… Tovább olvasom