Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Tizenhat éve ott ül az első padsorban

Tizenhat éve rendületlenül megérkezik minden hónap utolsó csütörtökének reggelén a városháza dísztermébe Szabó Károlyné, vagy ahogy a képviselők ismerik: Szabó néni. Nélküle talán el sem kezdődne a testületi ülés, de annyi bizonyos: a képviselőknek hiányérzetük támad, ha Szabó néni nincs a teremben.
„ Érdeklődés és önszorgalom” – így vélekedik Szabó Károlyné Anci néni, amikor arról faggatom, minek köszönhető, hogy a rendszerváltás óta, azaz már csaknem tizenhat éve szinte minden közgyűlésen jelen van. Az idős soproni asszony a testületi ülések elmaradhatatlan résztvevője, a képviselők olyannyira megszokták jelenlétét, hogy ha valamilyen – általában nyomós – ok miatt mégsem jön el, felhívják és megkérdezik, nem történt-e valami baj. – Nézze, ez volt az első garnitúra – mutatja a megsárgult újság 1990. október 16-i számából gondosan kivágott csoportképet, melyen az első testület feszít a városháza lépcsőjén. Aztán további lapokat is mutat, hiszen mindegyiket elteszi, amiben a várost érintő fontos kérdésekről van szó.
– Imádom ezt a várost, „meg tudnám ölni” azt, aki rosszat mond rá – folytatja, majd feleleveníti a különös vonzalom kezdeteit is. – Huszonkét esztendeje özvegy vagyok, a férjemet éppen a házassági évfordulónk napján érte a halál, hat hónapra rá az édesanyám is elhunyt. Én, miután kilábaltam a hullámvölgyből, rájöttem, hogy csak értelmes, közösségi dolgokkal tudom teljessé tenni a mindennapjaimat. Cselekedni akarok ezért a városért, hogy szebb, jobb legyen.
Szabó néni rendszeresen eljár a közmeghallgatásokra is, egy ügyben már teljes, egy másikban félsikert tudhat magáénak. – A kórházzal szembeni fedett buszmegálló „négy évembe volt”, most a Rák-patak medrének kibetonozását szeretném elérni – teszi hozzá Anci néni. – Mindig is foglalkoztatott az, ami körülöttem történik, próbáltam nyitott szemmel, füllel járni a világban. „Közkatona” vagyok, ha a városban rendetlenkedő fiatalokat látok, hazaküldöm őket, másokra rászólok, ha a pad támláján ülnek. Szóvá teszem az eldobott csikket, cigarettásdobozt. Sopronért harcolok, ahol tehetem, küzdök a jobbításért.
Arra a kérdésre, hogy a hosszú évek közgyűléseinek stílusában milyen változások történtek, Anci néni derűsen válaszol: „Odamondogatásban sosem volt hiány.”
„ Engem nem érdekel a pártszín, csak az, hogy a képviselő a városnak akarjon jót tenni. Kezdetben, a kilencvenes évek elején megszavazták például a képviselők, hogy ne kapjanak tiszteletdíjat. Megtiszteltetésnek érezték, hogy bizalmat kaptak.”
– Ezt szép gesztusnak tartottam, úgy tűnt, a képviselők kitüntetésnek érzik, hogy ott lehetnek a közgyűlésben – tette hozzá Szabó néni. – Mára máshogy van, a képviselők igen szép tiszteletdíjat kapnak munkájukért. Van egy kedves emlékem is, amikor a polgármester úr nagy betegsége után először jelent meg a közgyűlésen, mindkét oldal képviselői szívből jövő tapssal fogadták. Ez szép gesztus volt. Most ismét választások jönnek, kíváncsian várom, milyen emberek dolgoznak majd együtt októbertől Sopronért. Mennyire lelkesek, mennyire lelkiismeretesek. A legutolsó ülésen a képviselők elbúcsúztak tőlem, én meg arra gondoltam, lehet hogy ti búcsúztok, de én itt maradok.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

2007-ben 14 ezer közalkalmazott veszítheti el a munkáját

Több minisztérium a működési kiadásainak 10 százalékát is elveszítheti, így több ezer fős… Tovább olvasom