Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Tizenegymilliós az idei hiány

Egyeden a pénzszűke ellenére is igyekeznek fejleszteni. Ám az is igaz, a pályázati önrész előteremtése megoldhatatlan feladatnak tűnik. Az önkormányzat költségvetése, miként több más településen, ebben a faluban is hiányos.
Egyed „komfortos” kistelepülés: van óvoda, iskola, működik a posta, sőt, a tejcsarnok is átvészelte a viharos időket. Korábban elvégezték a csatornázást és a gázberuházást. A falu lélekszáma meghaladja a hatszázat, a lélekszám stagnál.
Természetesen a gondok – legfőképpen az anyagiak – ezt a községet sem kerülik el.
A helyi képviselő-testület időben megalkotta rendeletét az önkormányzat idei költségvetéséről, ám tény, hogy a döntéshozók 11 millió forint hiánnyal kénytelenek számolni. Vadosné Varga Katalin polgármester elmondta: az önhikis pályázattól remélnek segítséget. „Sajnos kisebb-nagyobb forráshiány szinte minden önkormányzatnál van. Ezért is igyekszünk takarékosan gazdálkodni. Ugyanakkor a falu életképességét mindenképpen fenn kell tartani. Fontos, hogy az intézményeink – óvoda, iskola, gondozási központ – és a védőnői szolgálat rendben működnek” – tette hozzá a falu vezetője.
Vadosné szerint a pénzszűke ellenére igyekeznek fejleszteni is. Most újítják fel a csecsemőgondozót, bevezetik a jelzőrendszeres házi segítségnyújtó rendszert. Pályázatot nyújtottak be a Béke utca és a ravatalozó felújítására. A pályázatokhoz szükséges önrész előteremtése azonban megoldhatatlannak tűnő feladat.
Folyamatban van a széles sávú internet kiépítése, polgárőrség alakul a faluban. Befejezéséhez közeledik az ifjúsági klub kialakítása, valamint a Temető és a Rózsa utca felújítása. Időszerű lenne a templom rekonstrukciója is.
Az egyediek jelentős része a mezőgazdaságból él, emellett Győrbe, Szanyba, Csornára és Tétre is ingáznak sokan. Örömmel nyugtázza a polgármester, hogy a helyiek hűségesek falujukhoz, elköltözés csak elvétve fordul elő. Vadosné első ciklusban látja el a polgármesteri teendőket. Még nem döntött, hogy a következő választáson is vállalja-e a megméretést. Azt határozottan állítja, hogy önjelölt nem lesz.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Betartja a böjti előírásokat?

Tovább olvasom