Kisalföld logö

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 2°C | 14°C Még több cikk.

Tíz évet is kaphatnak a szakvéleményekkel csaló orvosok

Az orvosok mintegy ötszáz hamis szakvéleményt készítettek a munkavállalók súlyos mozgáskorlátozottságáról, ami után a cégvezetők vezetői támogatást vettek igénybe.
Vádat emelt a Baranya Megyei Főügyészség orvosok és cégvezetők ellen mintegy 600 millió forint állami támogatás jogosulatlan felvétele miatt - tájékoztatta az ügyészség csütörtökön az MTI-t.

A Varga-Koritár György megyei főügyész által jegyzett közlemény szerint a két orvost és a kilenc gazdasági vezetőt üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével vádolják, ezért a bíróság akár öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújthatja őket.

Komlói és környéki gazdasági társaságok vezetői támogatást vettek igénybe megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásához, s mivel a legnagyobb dotációt a súlyos mozgáskorlátozottságot igazoló orvosi szakvéleményekkel lehetett megszerezni, olyan doktorokat kerestek, akik ezen igazolásokat az érintettek állapotától függetlenül kiállították.

Az orvosok mintegy ötszáz hamis szakvéleményt készítettek, ezekért a cégek dolgozónként 20-30 ezer forintot fizettek nekik.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pénzügyőrre támadt a taxisofőr

Miután pénzügyőrök közölték a sofőrrel, hogy ellenőrzés történt, a taxis elindult járművével, az… Tovább olvasom