Kisalföld logö

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda 0°C | 7°C Még több cikk.

Titokzatos betegség támadta meg Angelina Jolie kislányát

A Tomb Raider sztárja bármelyik nap világra hozhatja saját gyermekét, de a nagy várakozást most fogadott kislánya, Zahara betegsége árnyékolta be, akit az utóbbi napokban titokzatos betegség támadta meg.
Brad Pitt és Angelina Jolie éppen Namíbiában várja, hogy megszülessen első közös gyermekük. Erre bármelyik nap sor kerülhet, de könnyen lehet, hogy a színész nem lesz szerelme mellett, ugyanis vissza kell utaznia az Egyesült Államokba Jolie örökbe fogadott kislányával, a 16 hónapos Zaharával, akit az utóbbi napokban titokzatos betegség támadott meg. A helyi orvosok nem tudták megállapítani, hogy mi lehet a kislány baja, de egyre aggasztóbb tüneteket mutat. Nem tud aludni rendesen, mert ahogy a hátára fektetik, azonnal sírni kezd. Láthatóan erős fájdalmai vannak, ezért Brad úgy határozott, hogy hazautazik vele egy teljes körű orvosi kivizsgálásra.

Az egyik ismerősük így nyilatkozott a Sun magazinnak: "Brad a napokban hazautazik, hogy kivizsgálhassák Zaharát. Már Namíbiában is elvégeztettek néhány vizsgálatot, de a helyi orvosok nem tudták megtalálni a kislány fájdalmainak okát. Angelina nagyon aggódik a lányáért, de ő már nem tud hazarepülni vele, mert bármelyik pillanatban világra hozhatja saját gyermekét. Brad pedig azonnal visszautazik Afrikába, amilyen hamar sikerült kideríteni, mi a gond a gyerekkel."

Angelina Jolie egyébként még a szülés előtti napokban is a jótékonykodással van elfoglalva, Richard Bransontól vett meg egy Dubaj partjainál található luxusszigetet. Az üzletember különleges üzleti vállalkozással állt elő, 300 ország kicsinyített mását készítette el szigeteken, és ezeket kínálta eladásra. Angelina stílszerűen Etiópia mását vásárolta meg (hiszen ebben az országban született Zahara), és a luxusszigetet egy igazi paradicsommá alakítja át több száz afrikai gyerek számára a közeljövőben.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fél külföldön turistaként?

Tovább olvasom