Kisalföld logö

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 13°C Még több cikk.

Titkos dokumentumokkal igazolná Bush az iraki háborút

George Bush feloldotta annak a dokumentumnak a titkosságát, amely szerint Oszama bin Laden 2005 elején arra utasította az al-Kaida iraki sejtjének vezetőjét, hogy az arab ország határain kívül, többek között az Egyesült Államokban is hajtson végre merényleteket.
A napvilágra hozott értesülés alátámasztja a Bush-kormányzat állítását, amely szerint az al-Kaida meg kívánja vetni a lábát Irakban, hogy onnan kiindulva merényleteket kövessen el szerte a világon, többek között az Egyesült Államok területén - közölte Fran Townsend, a Fehér Ház belbiztonsági tanácsadója.

A titkosság alól feloldott információ szerint Oszama bin Laden 2005 januárjában megbízta az Irakban merényletek sorát szervező Abu Muszab az-Zarkávit, hogy alakítson egy sejtet, amelynek tagjai Irak határain kívül hajtanának végre terrorcselekményeket. Az értesülés szerint a jorádniai terrorista örömmel vette a megbízást, s tudatta az al-Kaida vezérével, hogy van is néhány jó ötlete. Zarkávi aztán a következő év júniusában életét vesztette egy amerikai légicsapásban Bagdadtól északkeletre, Baakúba közelében.

Az értesülést egy nappal azelőtt tették közzé, hogy Bush elnök beszédet tart a parti őrség akadémiáján, s fölszólalásában várhatólag figyelmeztet arra, a terrorfenyegetettség továbbra is fennáll. Bírálói szerint az elnök a bin Laden és az al-Kaida iraki kapcsolatának kihangsúlyozásával igyekszik igazolni az arab ország ellen indított népszerűtlen háborút.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

XIII. Fotós és Rövidfilmes Alkotótábor

Tovább olvasom