Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia 0°C | 6°C

Titanic filmfesztivál – tizedszer

Jubileumához érkezett a Titanic filmfesztivál; az immár tizedik alkalommal megrendezendő nemzetközi filmjelenlét fesztivál vetítéseit október 10-étől 20-ig négy budapesti moziban követhetik figyelemmel az érdeklődők.
Horváth György (fotó: magyar.film.hu)
A szervezők tájékoztatása szerint a Titanicra az idén 20 ország, 50 filmjét nevezték. Az alkotások az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Kossuth és a Toldi moziban, illetve az Örökmozgóban láthatók majd.

Horváth György fesztiváligazgató és munkatársai azzal a céllal indították útnak a rendezvényt, hogy a magyar közönséghez is elhozzák a kortárs világfilm legizgalmasabb alkotásait és kiemelkedő rendezőit.

A fesztivál első évében, 1993-ban, 12 ország 16 filmjét vetítették a Toldi moziban. Az esemény keretében olyan rendezők látogattak el Budapestre, mint Peter Greenaway, Jafar Panahi, Philip Ridley, Volker Schlöndorff vagy Mathieu Kassovitz – jegyezték meg.

A Titanic tette ismertté Magyarországon például Atom Egoyan életművét, a fesztiválon volt először látható a Kutyaszorítóban című film, az Alul semmi, a Chungking Express és a Kölykök.

Az idei fesztiválon szereplő filmek minden korábbinál több tematikus blokkba rendeződnek: a Hullámtörők szekcióban az elmúlt évek legnagyobb nemzetközi fesztiválsikerei, úttörő, formabontó vagy formateremtő alkotásai láthatóak.

(MTI)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Testnevelő tanárból logisztikai tanácsadó

Két névjegyet csúsztat a kezembe. Egyiken mint a szolnoki székhelyű Bodex kereskedőház kereskedelmi… Tovább olvasom