Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Tisztában vagyunk azzal, hogy történik majd a voksolás?

Az emberek kétharmada tisztában van vele, hogy június 7-én európai parlamenti választás lesz, de a voksolás mikéntjét nagy tájékozatlanság övezi. Csak a válaszadók negyede tudja például, hogy listára és nem személyekre kell voksolni - derül ki a Progresszív Intézet pénteken nyilvánosságra hozott kutatásából. Nagy a megosztottság abban a kérdésben is, hogy a választás uniós ügyekről vagy a magyar belpolitikáról szól-e. Tízből öten mindenesetre úgy gondolják, hogy a vasárnapi voksolás előrejelzi a soron következő parlamenti választás eredményét.
A legfeljebb 8 általánost végzettek közül csak 53 százaléknak van tudomása arról, hogy szavazás lesz vasárnap, míg a felsőfokú végzettséggel rendelkezők 84 százaléka jelölte meg helyesen a dátumot. A választás technikai lebonyolítására vonatkozó kérdések terén ennél is nagyobb a bizonytalanság. A megkérdezetteknek 28 százaléka úgy gondolja, hogy a lista mellett külön kell szavazni egyéni jelöltekre is, míg a kérdezettek 31 százaléka nem adott érdemi választ erre a kérdésre. A válaszadók 23 százaléka tudta azt, hogy Magyarország 22 képviselőt küldhet Brüsszelbe. A fenti adatok magyarázata a Progresszív Intézet szerint az lehet, hogy a tájékoztató kampányok ellenére a mindennapokban viszonylag nagy érdektelenség övezi az Európai Uniót és annak intézményeit. Ráadásul Magyarország közösségi szinten az átlagosnál rosszabb mutatókat produkál mind a választási részvételt, mind az EU intézményeinek ismeretét illetően. A magyarok gyakorlatilag nincsenek tisztában azzal, hogy milyen lehetőségek járnak a tagsággal - derül ki a kutatásból. Ebből kiindulva nem is meglepő, hogy kétszer annyian vannak, akik úgy gondolják, Magyarország nem képes saját érdekeit kellőképpen képviselni az Unión belül, mint azok, akik szerint a magyar politika hatékonyan képviseli az ország érdekeit. Nincs egyértelmű álláspont ugyanakkor arról, hogy miről is szól az EP-választás: 10-ből 3 megkérdezett szerint inkább belpolitikáról, de ugyanennyien gondolják úgy, hogy uniós ügyekről. Emellett rendkívül magas a bizonytalanok aránya (35 százalék), akik nem tudtak vagy nem akartak erre a kérdésre válaszolni. A kérdőíves vizsgálatot 2009. március 23. és április 7. között a Publicus Intézet készítette, az ország felnőtt népességét reprezentáló 1250 ember személyes megkérdezésével.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pékek pácban: 76 milliós büntetés - Megyei cégek érintettek

Összesen 76,6 millió forint bírságot kell megfizetni kartellezés miatt tizenhat sütőipari… Tovább olvasom