Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 8°C

Tiszalöki gyilkosság: civilek a cigány áldozatokért

A romákkal szemben elkövetett bűncselekmények elleni tiltakozásul petíciót akarnak átadni civil szervezetek a rendőrség vezetőinek hétfőn.

A Roma Polgárjogi Alapítvány az MTI-vel vasárnap közölte: csatlakoznak a Méltóságot Mindenkinek Mozgalom által meghirdetett hétfői megmozduláshoz.

A rendőrség Teve utcai épülete előtt tartandó gyertyás demonstrációnak kettős célja van. Az egyik, hogy megemlékezzenek a nagycsécsi, a tatárszentgyörgyi és a tiszalöki gyilkosság áldozatairól. A másik pedig azt kérni a rendőrségtől, hogy a nyomozás állásáról rendszeresen és nyilvánosan tájékoztassák a közvéleményt azon fegyveres és Molotov-koktélos támadások ügyeiben, amelyeket romák sérelmére követtek el.

A Szabolcs megyei Tiszalökön szerda este lőttek agyon ismeretlenek egy 54 éves roma férfit. Korábban Tatárszentgyörgyön és Nagycsécsen történt halálos kimenetelű támadás, azokban összesen négy roma származású ember, köztük egy ötéves kisfiú vesztette életét.

Az országos rendőrfőkapitány ezeket az ügyeket egyesítette, és a nyomravezetői díjat 50 millió forintra emelte.

Olvasóink írták

62 hozzászólás
  • 62. s.margit 2009. május 01. 15:40
    „A cigánynak csak joga van kötelessége nincs .”
  • 61. xo16zy 2009. április 27. 17:48
    „Miért kell ebben a k. országban minden második hírnek a cigányokról szólnia?!? Maradjanak szépen kussban és dolgozzanak, mint minden rendes ember!”
  • 60. jirzi1 2009. április 27. 09:09
    „Az én nevemben se tüntessen senki.Ez az ország Magyarország.Ha nem tetszik hirtelen felindulásból bármelyik határon kersztül sértetlenül távozhatnak ,arra figyelve hogy még a szagukat is magukkal vigyék.”
  • 59. pancser 2009. április 26. 22:09
    „Ha mindenáron a ballib média etnikai síkra akarja terelni az ügyet az nagyon helytelen. De ha már ostobán így tesznek akkor viszont elmondhatjuk, sokkal inkább beszélhetünk magyarokat gyilkoló cigányokról mint fordítva. Lehet, hogy ezért ki leszek moderálva, de ehelyett az lenne a jó megoldás ha elhagynák ezt az őrületet amiben nem hisz szinte senki az élénk fantáziájú cigánytelepieken kívül. Nem gyilkolássza hivatásszerűen a cigányokat senki. Cigánynok sem gyilkolásszák a magyarokat, hanem cigány származású bűnözők szednek áldozatokat, nem válogatva etnikai hovatartozás szerint.”
  • 58. Reális 2009. április 26. 20:19
    „Az én nevemben ne tüntessenek a civilek!Én kikérem magamnak!”
  • 57. lolita 2009. április 26. 20:04
    „Ugylatom ezek bator emberek akik keszre allnak a tünteteshez hisz öket is erinti a semmirekelöket!De mi Magyarok hol jarunk ilyen esetben,nekünk ez igy jo?Mas orszagba a nep tüntet jogaikert sok esetben el is erik csak mi tenyleg olyanok vagyunk mint a birka,hat nem ertem!”
  • 56. nagykifli 2009. április 26. 19:52
    „Ne tüntessenek, hanem induljanak már Angliába dolgozni! Majd ott tüntessenek, ha nem kapják meg a segélyüket.Már egész Anglia izgatottan várja a sok munkás kezet.”
  • 55. fortuna54 2009. április 26. 19:25
    „Az lenne a stori,ha egyszer sztájkra adnák fejüket.”
  • 54. Truder 2009. április 26. 19:19
    „Ezt a hozzászólást nem is ehhez a cikkhez küldtem...mit keres itt?”
  • 53. Truder 2009. április 26. 19:17
    „Persze,mert eddig ezekből éltek,szoc.támogatások,családi pótlék...Most meg csoportosítsák át!Aha,hogy még több terhet vigyünk helyettük...azok akik tisztességgel dolgozni próbálunk.
    Mikor dolgozni kell,nem állnak be a sorba!”
  • 52. széchenyi12 2009. április 26. 19:05
    „50 milliót ad a cigányok gyilkosaiért az ÁVH, Horák Nóri nem számít
    Ötvenmillió forintra emeli a mokkák elleni, halálos áldozatokkal járó fegyveres támadások nyomravezetői díját az országos rendőrfőkapitány. S mindeközben nem szakad rá az ég, de még egy vehemensebb vérmérsékletű magyar sem vágja pofán és kérdi meg tőle, hogy mire költi az adófizetők pénzét. Horák Nóri gyilkosaiért nem ajánl a buzicsicskaként is ismert, hazudós, mérges bevetése okán is hírhedt, jogi analfabéta főávós, és minden olyan esetben tagadja a retkek származását, amikor ölnek. És akkor még nem beszéltünk sok-sok nyugdíjas fekete mészárlóiról, vagy arról a tényről, hogy patkány Benczéék több mint 40 tetves réti niggert futni hagytak Szögi Lajos gyilkosai közül, mi több, nem vizsgálják a rasszista motivációt, noha a mocsadékok "öld meg a magyart" kiáltásokkal buzdították egymást Olaszliszkán, ahogy szinte minden más esetben is a fehérgyűlölet a cigánybűnözés és terrorizmus fő motívuma.
    A bűnpártoló ÁVH, ügyészség, NNI, NBH a cigánybűnözés mellett természetesen a cigányterrorizmust is tagadja, noha az etnikum rendszeresen és előre megfontoltan támadja, fosztogatja a közérdekű üzemeket is, kimaradásokat okozva a vasúti közlekedésben, telefon és internetszolgáltatásban stb. Emellett szintén etnikai alapon szervezetten terrorizálja, fosztogatja a többségi lakosságot, különösen egyes régiókban teljesen felszámolva a közbiztonságot. Mindezt az ÁVH ölbe tett kézzel nézi, ha éppen nem szinte tevőlegesen támogatja, akárcsak a gyilkos enyingi cigányhorda tevékenységét, amely drogot terjeszt, kurvákat futtat, vendéglátóhelyeket fenyeget és zsarol akadálytalanul mai napig, közben akár gyilkolva is.
    Ami még Benczét illeti: a rezsim politikai utasításait még túl is lihegő féreg nem létező törvények kapcsán intézkedésre utasította fogdmegjeit (hollókoszt-cáfolat), miközben fegyveres cigányok ügyében azt hangsúlyozta, hogy nem kell fellépni (!), a gumibot nem old meg mindent. Benczének és törvénytipró bűntársainak a rerndszerváltozás után súlyos börtönbüntetéssel, a halálbüntetés visszaállítása esetén még komolyabb következményekkel kell számolniuk.
    Bencze József altábornagy szombaton, a fővárosi rendőrnapon elmondta: a nagycsécsi, a tatárszentgyörgyi és a tiszalöki bűncselekmények összefüggnek, azonos az elkövetői kör (érdekes, lincselések, rablások esetén nem veszi észre az azonos elkövetői kört), ezért a korábban kitűzött 10-10 millió forintos nyomravezetői díjat egységesíti és 50 millió forintra emeli. Lenyűgöző a rend héber őreinek buzgalma, hogy megtalálják a cigányokat gyilkoló, minden valószínűség szerint szintén a szarkák törzséből származó uzsorásokat. A gazdasági válság, mely a rendőrség költségvetését is érinti, nem gátolja meg Bencze fősünt abban, hogy ilyesmikre pazarolja a sündőrség, s közvetve a mi pénzünket.
    Bencze József elmondta: a bűncselekmények elkövetése során a támadók több értékelhető nyomot hagytak hátra. Két DNS- minta is a rendőrség rendelkezésére áll, ám azok nem szerepelnek a bűnügyi nyilvántartásban. A romák elleni támadásokat egy 70 fős nyomozócsoport a Nemzeti Nyomozó Iroda vezetésével vizsgálja, eddig körülbelül tízezer olyan embert ellenőriztek valamilyen módon, akik az elkövetés idején a helyszínek közelében megjelentek, közel kétezer embert meg is hallgattak, és több száz óra videoanyagot elemeztek.
    Érdekes Hórák Nóri esetében, akit - csak rendőrség számára nem - bizonyítottan cigányok gyilkoltak meg, a DNS minták igen kalandos történetet éltek át, s nem is igazán használták a nyomozás során. A gyilkosok pedig azóta is szabadlábon téblábolnak, s jókat nevetnek a birka magyarok által megtűrt rendszer hülyeségein, 50 milliós nyomravezető díjról pedig nincs szó.
    (Kuruc.info - MTI nyomán)”
  • 51. széchenyi12 2009. április 26. 19:01
    „Cigánybűnözés idehaza! Vigyázat, csak betekintés, a teljesség igénye nélkül!!!!!
    1993. augusztus 23-án Kecskeméten három cigánybűnöző fényes nappal facsemeték mellől kiragadott karókkal agyonverte a 16 éves Kiss Norbertet. Az ügyben hozott legsúlyosabb ítélet mindössze három és fél év volt.
    1999. augusztus 28-án a 21 éves csákvári Csete Ferencet Zámolyon cigánybűnözők verték agyon. Utána a jeruzsálemi ügyvédnő, Katz Katalin és negyven liberális jelentős közreműködésével áldozatként menekültek Strasbourgba.
    2004. január 21-én a Tolna megyei Nagydorogon egy Zsolnai Béla nevű cigánybűnöző agyonverte és kifosztotta egy idős ismerősét.
    2005. április 16-án a hódmezővásárhelyi Beyruth Rock Caféban mintegy harminc, a városban közismerten bűnözésből (drog- és lánykereskedelemből élő) cigánybűnöző támadt rá néhány magyar tizenévesre. Egyiküket megkéselték, úgy, hogy a szúrás előtt félrehúzták a kabátját, vagyis tudatosan ölni akartak.
    2005. május 8-án Örkényben negyven cigánybűnöző támadt rá két rendőrre, akik egy körözött cigánybűnözőt kerestek.
    2005. június 7-én Hajdúhadházon agresszív cigánybűnözők támadtak egy kocsma tulajdonosára, majd a kiérkező rendőröket is megtámadták.
    2005. június 7-én Dunavecsén két tizenéves cigánybűnöző életveszélyesen megszúrta egy videotéka női eladóját, mert nem engedte, hogy filmet nézzenek az üzletben.
    2005. július 26-án három cigánybűnöző egy balatonfenyvesi vasútállomáson áthaladó vonaton szóváltásba keveredett egy balatonboglári fiatalemberrel, akit ezután a mozgó vonatról a peronra löktek. Az áldozat életveszélyes fejsérülést szenvedett.
    2005. augusztus 26-án két cigánybűnöző esett egymásnak a kaposvári plázában. Az őrjöngők szétverték az áruházat.
    2005. szeptemberében Ópályiban az éppen borsót szedő 59 éves Jakabné Ördög Katalint hátulról vascs?vel két cigánybűnöző agyonütötte.
    2005. november 3-án egy polgárőr a Nyugati téri aluljárón sétált át. Tizenöt cigánybűnöző kötött bele, majd rátámadtak. A polgárőr három támadót ártalmatlanná tudott tenni gázpisztolyával, de a tár kiürült, s ezután a cigánybűnözők rávetették magukat, és súlyosan bántalmazták.
    2005. december 3-án intézkedő rendőrt vertek meg a cigányok Zagyvarékason
    2005. december 19-én száznál több cigány támadt rá azokra a rendőrökre Hevesen, akik egy körözött cigánybűnözőt akartak elfogni.
    2005. december 2-án szamurájkarddal felfegyverkezett cigánybűnözők támadtak négy horgászra az egerszalóki Gerendás büfé parkolójában. Mind a négyen nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket: bordatörést, nyílt végtagtöréseket szenvedtek. Egyikük koponyájából egy egy centiméteres darabot kellett kioperálni. Az autókat összetörték. A verekedő cigányok állítólag sértő, magyarellenes kijelentéseket is tettek.
    2005 decemberében a 47 éves pásztói A. Istvánt három tizenéves cigánybűnöző saját házában brutálisan megkínozta, hogy elárulja, hol tartja örökségből származó nagyobb pénzösszegét. A. István belehalt a kínzásba. A cigánybűnözők testét láncfűrésszel feldarabolták, s egy közeli derítőbe dobták a maradványokat.
    2006. március 11-én este Budapesten, a XI. kerületi Fehérvári úton egy villamosmegállóban egy 15 éves cigánybűnöző hátba szúrt egy 17 éves magyar fiút. A sértettet súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
    2006.március 11-én Inkén egy 59 éves magyar férfi összetűzésbe került cigány szomszédjával, miután az társaival hangoskodott, és az utcán rodeóztak egy Ladával. A magyar férfi megkérte őket, hogy fejezzék be, mire a cigánybűnözők neki támadtak. A megtámadott magyar férfi önvédelemből flóbert pisztolyát használta, és arcon lőtte az egyik cigánybűnözőt, aki nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Annak egyik társa ekkor beült a Ladába, és behajtott a megtámadott magyar férfi udvarára, ahol elütötte a magyar férfit, aki súlyos lábtörést szenvedett.
    2006. május elején tizenéves cigánybűnözők vertek össze egy férfit Olaszliszkán. A férfit először részegen, házának udvarán hagyták helyben. A tizenéves cigánybűnözők azért támadtak rá, mert hiába kértek t?le pénzt. A férfi felesége rendőröket hívott, a cigánybűnözők azonban később többször is visszatértek a házhoz, és folytatták a verést, végül vascsővel és karóval ütlegelték áldozatukat, akinek ekkor tört el a keze és a lába. A súlyos bántalmazásról a rendőrség már csak a kórházba szállítás után szerzett tudomást, mert a házaspár nem mert újra a rendőrséghez fordulni.
    2006 májusában ugyanezek a cigánybűnözők cigarettát kértek egy asszonytól, ám ő nem adott nekik, mert nem dohányzik. Ekkor brutálisan összeverték.
    2006. július 20-án hajnalban Makó külterületén egy Kurai András nevű 15 éves cigánybűnöző megerőszakolta, majd megkötözte és felgyújtotta a 18 éves magyarcsanádi Pénzes Henriettát. A magyar lány néhány nap múlva belehalt égési sérüléseibe.
    2006. június 18-án egy 21 éves kisvárdai cigánybűnöző karóval agyonvert egy 69 éves anarcsi gazdát annak saját gyümölcsösében, miután az idős magyar férfi rajtakapta lopás közben.
    2006 októberének első napjaiban négy cigánybűnöző napokig kínozott egy tizenhat éves magyar fiút Miskolcon, a Fiatalkorúak Regionális Börtönében. A fiúnak először mindegyikükkel meg kellett verekednie, majd többször, többféle módon megerőszakolták, végül a cellatársak a lepedőkből kötelet készítettek, és ennek segítségével felakasztották a fiatalt. A fiú azért élte túl az akasztást, mert az utolsó pillanatban a kezét be tudta csúsztatni a nyaka és a kötél közé. Ekkor riasztotta az őröket az ötödik cellatárs, aki nem bírta nézni a fiú szenvedését.
    2006. október 7-én Öcsödön cigánybűnözők agyonverték a 78 éves Kovács Sándort. Pénze nem volt, így ki sem foszthatták.
    2006. október 7-éről 8-ára virradó éjjel Tiszacsegén cigánybűnözők agyonverték a 22 éves jászberényi Farkas Gábort. A fiatalember azért látogatott el a Tisza-menti településre, hogy a család hétvégi házát felkészítse a télre. Este betért barátjával egy helyi szórakozó helyre, ahol beszélgetni kezdett egy ottani lánnyal. A faluban közismert cigánybűnöző Bari család néhány tagja beléjük kötött, ezért a fiatalok távoztak. Tucatnyi cigánybűnöző azonban az utcán halálra verte a fiatalembert.
    2006. október 15-én Olaszliszkán a 44 éves Szögi Lajost kislányai szeme láttára lincselte meg több tucat cigánybűnöző.
    2006. október 20-án este 8 fős cigánybanda támadt egy szolnoki Ady Endre úti söröző vendégeire. A BMW-vel érkező cigánybűnözők az addig kedélyesen sörözgető magyarok közül több személybe is belekötöttek, mígnem megtalálták az ürügyet a verekedésre: az egyik vendég a cigányoknak nem tetsző zeneszámot hallgatott...
    2006. október 27-én este Átányban mintegy 30 cigánybűnöző vert össze egy buszvezetőt, mert az rádudált a buszöbölben ácsorgó, a forgalmat akadályozó társaságra.
    2006. november 5-én cigánybűnözők támadtak rá négy budapesti magyar férfira Nakon, akik egyike házat örökölt a Tolna megyei faluban. A cigánybűnözők szerették volna megszerezni az ingatlant, ezért rontottak rá a magyarokra, akik közül egy 27 éves fiatalembert életveszélyes sérüléssel szállítottak kórházba, miután az egyik cigánybűnöző baltával fejbevágta.
    2006 novemberében Orosházán súlyosan megsebesítettek egy 68 éves magyar gazdát a portáján fosztogató cigánybűnözők.
    2006. november 29-én egy 36 éves cigányasszony őrjöngött a botpaládi polgármesteri hivatalban, mivel a segélyből levonták az iskolatámogatást, miután többszöri felszólításra sem igazolta, hogy iskolába járnak a gyerekei. Az élősködő cigánybűnöző azzal fenyegetőzött, hogy felgyújtja a hivatalt.
    2006. november 29-én fosztogató cigánybűnözők vertek agyon egy 58 éves magyar férfit a Miskolchoz tartozó Kerekhegyen lévő telkén.
    2006. december 2-án részeg cigányok vertek össze Egerben egy magyar diákot. A fiatalember súlyos sérüléseket szenvedett.
    2006. december 11-én egy cigány férfi rosszul lett autójában. Családtagjai mentőt hívtak hozzá, de mire a kocsi odaért, a férfi már meghalt. A cigánybűnözők ekkor neki estek a mentősöknek. Életüket csak a kiérkező rendőrök tudták megmenteni.
    2007. február 28-án a kora reggeli órákban a jászfényszarui vasútállomáson cigányok kilöktek a vonatból egy 36 éves jászapáti magyar férfit, akit előtte megkéseltek.
    2007. márciusában egy 26 éves cigány, miután fölvette a segélyt Polgáron, berúgott, majd hazafelé indult ordítozva. Egy útkereszteződésnél rákiáltott egy idősebb biciklistára, hogy álljon meg, de az nem állt meg. A részeg cigány utánaszaladt, lerángatta a nyeregből, és többször fejberúgta. A férfi a kórházban meghalt.
    2007. április 7-én hajnalban Miskolc belvárosában három fiatal cigánybűnöző brutálisan összevert egy nőt és egy férfit egy villamosmegállóban. A cigánybűnözők rabolni akartak, ezért egy nőt a földhöz vágtak, és megrugdosták. A segítségére siető férfit is brutálisan összeverték.
    2007. április 8-án, húsvéthétfőn egy 19 éves cigánybűnöző agyonverte és kirabolta a 99 éves Lajos Piroskát.
    2007. május 17-én egy 32 éves cigányasszony megkéselte fia egyik iskolatársát a Szabolcs megyei Kisléta általános iskolájában. Előtte a két gyerek összeveszett.
    2007. június 18-án hajnalban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tuzséron egy 12 éves cigánybűnöző belopózott a szomszédban lakó 19 éves nőhöz, és álmában megkéselte, mert a magyar lány előző nap rászólt.
    2007. június 24-ére virradóan K.I., 49 éves cigánybűnöző súlyosan bántalmazta saját lakásán a 90 éves ózdi bácsit, hogy az a helyszínen meghalt. Ezt követően a gyilkos a lakásból készpénzt és takarékbetétkönyvet tulajdonított el.
    2007. június 24-én mintegy ötven cigánybűnöző támadt a rendőrökre. A hatósági személyek igazoltatni akarták egy 15 fős cigány társaság tagjait, akik megtagadták az igazoltatást. Ezután támadtak a rendőrökre, akiknek figyelmeztető lövést is le kellett adniuk.
    2007. július 23-án egy 23 éves dunakeszi cigány nő cigarettát kért egy idős hölgytől, majd miután nem kapott, leszúrta és kirabolta.
    2007. augusztus 16-án a Nógrád megyei Kállón helybéli cigányok vascsővel félholtra vertek egy erdőkürti fiatalembert, aki a szomszédos Erdőkürtön nem sokkal korábban rajtakapta őket terménylopás közben. A fiatalember életveszélyes állapotban került kórházba. A tettesek ellen eljárás sem indult.
    2007. szeptember 13-án késő este a szabolcsi Piricsén három cigánybűnöző agyonvert és kirabolt egy helyi kocsmárost.
    2007. szeptember 16-án szamurájkarddal vágta meg a budapesti XI. kerületi Black Dog nevű kocsma pultosát két cigánybűnöző miután szóváltásba keveredtek. A magyar férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
    2007. október 14-én éjjel három cigánybűnöző tört be egy ácsi családi házba. A tulajdonos észrevette őket, a bejárati ajtóhoz sietett, és megpróbálta megakadályozni, hogy értékeit elvigyék. A betörők azonban túlerőben voltak, belökték őt az ajtón, és egy vasrúddal fejbe verték. Szerencséjére, az ütés nem találta el igazán, így "csak" könnyű sérüléseket szenvedett.
    2007. november 5-én a Ferenc körút és az Üllői út sarkán egy cigánybűnöző rátámadt egy várandós magyar nőre. Többször arcul ütötte, és kirabolta.
    2007. november 8-án cigánybűnözők hatoltak be egy idős gyáli asszony otthonába. A 103 éves nénit brutálisan összeverték és megrugdosták. A bántalmazásnak az vetett véget, hogy a néni megnyomta az otthonába telepített biztonsági rendszer segélyhívó gombját, a Body Guard Hungary diszpécsere pedig rögtön értesítette a rendőrséget. A rendőrök gyorsan a helyszínre érkeztek, így még ott el tudták fogni a hölgy embertelen támadóit, őt magát pedig azonnal kórházba szállították. A néni életveszélyes sérüléseket szenvedett.
    2007. november 11-ére virradó éjjel Szalonnán megölt és kirabolt egy 93 éves nénit egy 15 éves cigánybűnöző. A gyanúsított 2008 márciusában szabadlábon védekezhetett, miközben néhány szigetvári magyar srácot egy pofonért hónapokra előzetesbe helyeztek. Ez a rasszista megkülönböztetés!
    A cigánybűnözés történetében is példátlan brutalitással végzett egy 88 éves nénivel egy 21 éves cigány Gadnán 2007. november 18-án. Előbb megerőszakolta áldozatát, majd összeszurkálta a hátát, kinyomta a szemét, baltával széthasította a fejét, végül levágta a lábát.
    2007. december 8-án Mátészalkán a Luca büfében cigánybűnözők brutálisan bántalmazták a kocsma tulajdonosát, mert egy helyi cigánybűnözőt a zárórára és annak részegségére tekintettel a kocsmáros nem akart kiszolgálni. A cigánybűnöző ekkor értesítette bűntársait, a Vida-bandát. A cigánybűnözők baltákkal, baseballütőkkel, vasvillákkal felszerelkezve érkeztek a presszóhoz, egy üveggel leütötték a kocsmárost, vasvillát szúrtak bele, szétverték a kocsmát és a kocsmáros autóját.
    Saját lakásában verték agyon a 67 éves Balogh Lászlót Tarnabodon cigánybűnözők 2008. február 6-án, majd egy 9600 forint értékű olajradiátort vittek el. A 15, 16 és 17 éves cigány gyilkosok hetek óta fenyegették és fosztogatták a férfit.
    85 éves magyar nénit vert agyon és rabolt ki egy 32 éves cigánybűnöző, Orsós Sándor Jászberényben 2008. február 22-én.
    2008. február 22-én megtámadott és kirabolt egy ágyhoz kötött magyar bácsit egy cigánybűnöző Mátraszőlősön. Az elkövető rágyújtotta az ágyneműtartót áldozatára, aki csodával határos módon életben maradt.
    2008. február 23-án hajnalban a Heves megyei Tarnaörsön egy 20 éves cigánybűnöző megerőszakolt egy 80 éves magyar nénit, majd 11 ezer forintja átadására kényszerítette, és azt követelte, hogy főzzön neki kávét.
    2008. február 23-án hajnalban két cigánybűnöző tört be egy idős asszony házába Nyírvasváriban. A zajra felébredő nénit fenyegetve a pénzét követelték, fojtogatták, majd megkötözték. Az elkövetők végül néhányezer forinttal távoztak.
    2008. március 9-én kővel és bottal vert össze két 15 éves cigánylány egy 50 éves férfit Miskolcon, miután nem adott nekik pénzt.
    2008. március 10-én délután a gyöngyösi kórházban cigánybűnözők megvertek egy doktornőt, aki egy cigány beteget nem akart befektetni az osztályra. Az orvos szerint a beteg állapota ezt nem indokolta, járóbeteg-szakrendelésre kívánta továbbküldeni. A beteg cigányasszony ezzel szemben biztos volt abban, hogy gyógyíthatatlan, súlyos betegségben szenved, és követelte, hogy vegyék fel fekvőbetegként. Miután a doktornő ezt továbbra sem tartotta indokoltnak, a cigányasszony szitkozódni kezdett, majd a kíséretében lévő fiatal cigány nő többször megütötte a doktornőt. A doktornő beadta felmondását.
    Saját bevallásuk szerint 3200 forintot találtak annál a 74 éves ceglédi nőnél, akit saját tanyáján ölt meg két cigánybűnöző 2008. március14-én.
    2008. március 19-én két cigánybűnöző erőszakolt meg egy asszonyt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tornyospálcán, miután rátörték házának ajtaját és megverték.
    Rossz jegyet akart adni neki, ezért megrúgta, és egy vascsővel kezdte ütögetni fizikatanárát egy 16 éves cigánybűnöző, Lakatos Zoltán 2008 márciusában. Az eset a józsefvárosi Erdélyi utcai iskolában történt.
    2008. március 22-én egy 37 éves cigánybűnöző behatolt egy 59 éves hajósi nő lakásába. Megverte, majd a nyakában lévő 2 db arany nyakláncát és 6 db arany medálját letépte és elvitte.
    2008. március 27-én egy 17 éves kaposvári szakiskolás cigány diáklány osztályfőnökét durván becsmérelte, egy másik tanárát leköpte. Kiderült, hogy a kis cigánybűnöző diáktársait rendszeresen terrorizálja.
    2008. április 8-án Nyírkátán, a Petőfi utcában mintegy 30 cigánybűnöző akart lincselni, miután egy autó elütött egy féktávolságon belül az útra rohanó gyereket.
    2008. április 11-én Jászladányban egy 47 éves önkormányzati munkatársat szúrt nyakon egy cigánybűnöző egy törött pohárral, mert kevesellte a segélyt. A törött pohár két centiméterre állt meg a nyaki artériától.
    2008. április 16-án megöltek egy 77 éves asszonyt somogyzsitfai otthonában anyagi haszonszerzés miatt cigánybűnözők.
    2008. április 19-én este Vásárosnaményban egy 19 és egy 26 éves cigánybűnöző agyonvert és kirabolt egy 69 éves magyar férfit.
    Egy 34 éves cigánybűnöző 2008. április 19-én, szombaton Kiskunhalason a kora esti órákban a bejárati ajtót betörve bement egy 52 éves magyar nő lakásába, ahol a feljelentőtől a mobiltelefonja átadását követelte. Hogy szavainak nyomatékot adjon, ütlegelni kezdte a nőt, közben annak kötényét leszakítva a kötényzsebében levő, körülbelül 5 ezer forint értékű mobiltelefont elvette. A bántalmazás során a nő nyolc napon túl gyógyuló sérülést - orrcsont-törést - szenvedett.
    2008. április 22-én Somogy megyében, Öreglak-Barátihegyen két lovas kocsin utazó cigánybűnöző támadt egy juhászra, mert annak birkái a földes út közelében legeltek. Kaszával összevágták.
    2008. május 2-án Hajdúhadházon, a bocskaikerti vasútállomás közelében öt cigánybűnöző támadt rá egy idős hölgyre, s miután kitépték a kezéből több tízezer forintot tartalmazó táskáját, elszaladtak.
    2008. május 4-én ugyanezek a cigánybűnözők a délelőtti órákban a lakásán, bottal vertek meg egy 67 éves asszonyt, s elvették ezüst fülbevalóját. Egy órával később a Hajdúhadház és Bocskaikert közötti úton felborítottak egy kerékpárost. Miután a nő földre került, elragadták a táskáját, letépték aranyláncát.
    2008. május 6-án egy tanárnőt fojtogatott egy cigánybűnöző a Heves megyei Dormánd iskolájában, mert a tanárnő rászólt a gyerekére.
    2008. május 10-én este a fővárosban öt tizenéves magyar fiatalra, köztük lányokra támadt hat kigyúrt cigánybűnöző a Petőfi hídon. A magyarellenes, rasszista kijelentéseket is hangoztató cigánybűnözők súlyos sérüléseket okoztak a fiataloknak.
    Majdnem halálra vert egy férfit Gyöngyösön egy 14 és egy 37 éves cigánybűnöző 2008. május 16-án hajnalban. Az elsődleges orvosi vizsgálat életveszélyes sérüléseket állapított meg a bántalmazott férfin.
    2008. május 25-én szolgálatban lévő buszsofőrre támadtak cigánybűnözők Miskolcon. Az egyik városi autóbuszjárat vezetője a Miskolc belvárosi megállónál kinyitotta az első ajtót a felszálláshoz, ekkor - nem tudni, miért - négy cigány férfi és egy cigány nő, aki a karjában kisgyermeket tartott, szidalmazni kezdte őt, leöntötték sörrel, egyikük pedig megrúgta.
    2008. május 29-én Nagykállóban egy 16 éves cigánybűnöző súlyosan bántalmazta öccse 39 éves tanárát annak lakásánál. Előzmény, hogy a pedagógus egy iskolai verekedés miatt kérdőre vonta a cigánybűnöző öccsét.
    2008. június 13-án éjszaka cigányok verték agyon és rabolták ki saját házában a zagyvarékasi D. Józsefet.
    A Magyar Gárda mentette ki az életveszélyben lévő Pölöskei Lászlót és feleségét Galgagyörkről 2008. június 14-én. A fiatal magyar párt őrjöngő cigány szomszédjai meg akarták ölni. Előzmény, hogy a Pölöskeiék telkén álló nyárikonyhában jogtalanul tartózkodik az Oláh család, s a bitorlás miatti folyamatos viták fajultak addig, hogy a jogkövető magyar párt le akarták mészárolni a cigánybűnözők.
    2008. július 24-én délelőtt öt cigány késsel fenyegetőzve kirabolt egy fiatal magyar lányt a fővárosi XI. kerületi Kosztolányi Dezső téren.
    2008. július 25-én Kunszentmiklóson egy 14 éves cigánybűnöző téglával fejbedobott egy 45 éves magyar férfit, aki belehalt a sérülésbe.
    Életmentésre érkező mentősökre támadtak 2008. július 28-án cigánybűnözők Bicskén. A cigánybűnözők ütésekkel, rúgásokkal fogadták a bajban lévő rokonuk megsegítésére érkező mentősöket.
    Tucatnyi cigánybűnöző támadt rá egy magyar férfira és leányára, majd a segítségükre siető feleségére és fiára a Fejér megyei Mezőfalván 2008. szeptember 5-én este, miután a magyar férfi autójával összeütközött egy szabálytalanul, jogosítvány és bukósisak nélkül motorozó cigánnyal. A környező házakból előtóduló cigánybűnözők nekiestek a vétlen férfinak és családjának. A vérszomjas tömeg gyilkolási vágyának a kiérkező rendőrök figyelmeztető lövése vetett véget. A magyar áldozatokat súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
    2008. szeptember 26-án Mátészalkán egy 19 éves cigánybűnöző megerőszakolt egy 71 éves asszonyt. Elfogásakor kiderült, hogy két hónappal korábban egy 58 éves nőt is megerőszakolt.
    2008. szeptember 26-án Nyíregyházán egy 15 éves cigánybűnöző kitépte egy nyolcéves lány füléből annak fülbevalóját és elvette arany nyakláncát.
    2008. szeptember 27-én Sárospatakon egy 14 éves cigánybűnöző lábon szúrt egy 24 éves magyar férfit, aki életveszélyesen megsérült, kómába esett, majd két nap múlva belehalt sérülésébe.
    Előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság 2008. szeptember 28-án egy 15 és két 17 éves cigánybűnözőt Dombóváron. A cigánybűnözők szeptember folyamán legalább tíz alkalommal zsarolták meg, rabolták ki és verték össze magyar diáktársaikat. A két idősebb cigánybűnöző korábban már volt büntetve, egyikük hasba szúrt egy magyar nőt.
    Pisztollyal lőttek be egyedülálló idős magyarok házaiba cigánybűnözők Tarnabodon 2008. szeptember 29-én hajnalban. Néhány portára Molotov-koktélt dobtak.
    2008. szeptember 29-ére virradóra Patca és Zselickisfalud között egy lovaskocsit hajtó cigány gyeplővel fojtogatott egy 28 éves magyar nőt. A cigánybűnöző azért vadult meg, mert kivilágítatlan szekere elé fogott lovait a magyar nő által vezetett autó reflektora elvakította. Ezért a cigánybűnöző hajánál fogva kirángatta autójából a vétlen sofőrt, és fojtogatni kezdte. A fia közben a megtámadott magyar nő 18 éves öccsét ütlegelte. A cigánybűnözőt korábban már elítélték.
    Három cigánybűnöző, köztük két nő támadt egy óvónőre Kiskundorozsmán 2008. október 1-jén, mert a pedagógus azt kérte tőlük, a család óvodába járó gyerekét ne késve vigyék reggelente az intézménybe. A cigánybűnözők a gyermekek szeme láttára ütlegelték és fojtogatták az óvónőt, aki följelentést tett, mire a cigánybűnözők megfenyegették, mondván, ha kimegy az utcára, megölik.
    Mintegy ötven cigánybűnöző támadt botokkal egy hagyományőrző csoportra Sazabadszálláson 2008. október 11-én este. A nagyjából 30 fős magyar csoport rókavadászatot imitáló lovagláson vett részt, majd este egy vendéglőben vacsorázott, amikor agresszív cigánybűnözők történ rájuk az ajtót, és ütni-verni kezdték őket. Többen nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedtek.
    2008. november elején Mosonmagyaróváron a pályaudvaron a 15 éves cigánybűnöző Dalka István és társa megtámadta a 17 éves dunaszigeti magyar fiút, Ásványi Krisztiánt, és eszméletlenre verték, majd kirabolták. A fiatalember kómába került, lélegeztetőgépen tartották . 2008. december 10-én felébredt a kómából, de látását elvesztette.
    2008. november 22-ére virradó éjjel öt ráckevei cigány megerőszakolt, majd megfojtott egy 14 éves magyar lányt, Horák Nórit Kiskunlacházán.
    A 33 éves F.E., a 23 éves K.A. és a 16 éves Kolompár Zsolt cigánybűnözők saját háza udvarán leütöttek és kiraboltak egy 80 éves magyar nénit 2008. december 1-re virradó éjjel. A néni meghalt.
    2008. december 2-án Sátoraljaújhelyen két cigánybűnöző brutálisan megvert egy tanárt annak kertjében. Ok, hogy a tanár néhány évvel korábban (!) egy iskolai csetepaté során szétválasztotta a verekedőket, akik egyike az egyik cigány fia volt.
    2008. december 6-án délután egy 21 éves cigánybűnöző Budapesten a VIII. kerületi Diószeghy Sámuel utca egyik lakásában leszúrt egy idősebb férfit.
    2008. december 11-én Sátán három cigánybűnöző brutálisan összevert és kirabolt egy 67 éves magyar nénit. A néni másnap belehalt sérüléseibe.
    Brutálisan megvertek és kiraboltak egy idős férfit kovásznai lakásán 2008. december 14-én délután. A 84 éves Paltán József a kórházban belehalt sérüléseibe. Gyilkosai: a 18 éves Budi Ernő és a 26 éves Budi Zoltán cigánybűnözők. Az idős székely orr- és szemöldökcsontját, bordáit eltörték, fejét csavarhúzóval szurkálták össze az állatok. Az öregnek 1000 lejért, vagyis nagyjából 70 ezer forintért kellett meghalni.
    2008. december 15-ére virradó éjjel saját otthonában támadták meg a vecsési Városi Nemzeti Szövetség, valamint a Jobbik helyi vezetőjét, Szabó Attilát, a Magyar Gárda tagját, aki nemrég arról lett nevezetes, hogy kezdeményezésükre életnagyságú bronz lovas szobrot állítottak Vecsésen a honvisszafoglalás tiszteletére. A 6-7 cigány támadó éjjel lopózott be a házba, s fegyverekkel, viperákkal támadtak az ágyában alvó családfőre, aki ennek ellenére - kitűnő kondíciójának köszönhetően - még képes volt védekezni egy ideig. A lelketlen és kegyetlen támadók a család többi tagját sem kímélték, Szabó Attila feleségét megkötözték, a 14 éves kislányának fegyvert szorítottak a fejéhez, de még a nagymamát is bántalmazták. A támadók végül értékeket is magukhoz vettek, majd távoztak.
    2008. december 18-án a fővárosi Bosnyák tér egyik kocsmájában négy részeg cigánybűnöző agyonszurkálta az idős B. Istvánt, mert rájuk szólt a játékautomata rugdosása miatt.
    2008. december 21-én egy 16 és egy 30 éves cigánybűnöző karókkal agyonverte azt a 85 éves nénit, aki gyümölcsösében munkát adott nekik. A cigánybűnözők a néni pénzét akarták megszerezni.
    2008. december 24-én, Szenteste (!) Szilhalmon egy cigánybűnöző brutálisan bántalmazott, majd kirabolt egy egyedülálló idős magyar férfit, V.A.-t.
    2009. január 6-án kedden Tiszaroffon egy 25 éves cigánybűnöző agyonvert és kirabolt egy 86 éves magyar nénit.
    2009. január 15-én Pécsett cigánybűnözők gyilkoltak meg egy idős asszonyt Meszes városrészben.
    2009. január 21-én jelentette be a győri rendőrség, hogy a városban 2008 novembere óta garázdálkodó cigány rablóbandát kapcsoltak le. A 16 fiatalkorú bűnözőből 15 cigány volt, egy pedig nigériai. Magyar nem volt köztük.
    2009. január 27-én Karancslapujtő általános iskolájában egy 17 éves magyar gimnazistát vert össze egy cigánybűnöző. A magyar fiatal iskoláját mutatta be, a továbbtanulást népszerűsítve, eközben szóváltásba keveredett egy cigánnyal, aki szokásos a csordaszellemben bátyjait ráuszította a gimnazistára. Az egyik cigánybűnöző úgy ütötte arcon a magyar ifjút, hogy eltört az arccsontja.
    2009. január 31-én este a Heves megyei Boldogon szolgálaton kívüli tűzoltók egy kollégájukat búcsúztatták a helyi kultúrházban. Több tucat cigány erőszakosan be akart menni a zártkörű rendezvényre, s amikor kiküldték őket, rátámadtak a tűzoltókra. Egyiküket megkéselték, súlyos sérülést okoztak neki.
    2009. február 1-jén Szolnokon egy 70 éves bácsi rajtakapta az általa bérelt akácos terület cigány fosztogatóit. Elzavarta őket, majd elkezdte visszahordani a fát a telkére. De közben nagyobb létszámban visszatértek, majd a cigánybűnözők kövekkel kezdték dobálni az idős embert, aki ekkor légpuskából rájuk lőtt. Ezek után a tulajdonát védő magyar ellen indult eljárás, akárcsak a kesznyéteni Barna bácsi esetében.
    2009. február 4-én Mándokon egy 26 éves általános iskolai tanárnőt brutálisan összevertek, megrugdostak cigánybűnözők, mert egy cigánylány nem szerepelt a farsangi műsorban, valamint a tanárnő szóvá tette, hogy tetves.
    2009. február 7-én Hevesen hamis riasztást kaptak a rendőrök azzal, hogy a Dankó Pista utcában tömegverekedés van. A kéttagú járőr ennek nyomát sem látta, viszont vagy harminc cigánybűnöző támadt rájuk, bosszút lihegve, amiért egy nyolcszorosan körözött cigánybűnözőt kerestek korábban.
    2009. február 7-én Veszprémben cigánybűnözők hordája megölte az MKB Veszprém román kézilabdázóját, Marian Cozmát. A szerb Zsarko Sesumot, Cozma csapattársát fejbe rúgták, arccsontja tört. A horvát Ivan Pesityet, aki szintén az MKB Veszprém légiósa, vesén szúrták, egyik veséjét el kellett távolítani. A rendőrök Raffael Sándort, Sztojka Ivánt és Németh Győzőt keresik, de a tömeg legalább 30 cigányból állt.
    2009. február 8-án Ózdon kétszáz felfegyverkezett cigánybűnöző támadta meg a Magyar Gárda helyi tagtoborzó rendezvényét. A tömegmészárlást a rendőrség akadályozta meg

    Összerakni őket 1 máglyán: aztán elégetni őket!!!!!”
  • 50. whitepower 2009. április 26. 18:31
    „Catherinát szidjátok birkák? Teljesen igaz amit ír..Undorító, zsidó/cigányvédő nép”
  • 49. patriot 2009. április 26. 17:53
    „Ezek a hozzászólások nem ehhez a hírhez tartoznak. Mit kavartok már megint?”
  • 48. ASHER 2009. április 26. 16:30
    „Catherina!!
    Gyere Erets-Israelbe lakni!!
    Munkad hamar lenn,barmelyik Netanya-i szallodaban!!ott joforman csak Magyarok dolgoznak!!
    az elet itt nem draga!!ugy el lennel itt,mint a jo befott a speizban!!!!”
  • 47. Hombre 2009. április 26. 14:42
    „csukós: segéljen. NO KOMMENT!!!!!

    Catherina: látod szerintem is hányinger ami itt meg,és nem azért mert a magyarok elkorcsosodtak,hanem mert az élősködők elszaporodtak.”
  • 46. Catherina 2009. április 26. 14:09
    „Ki is húznék bárhova innét mert hányinger ami itt megy!!!!”
  • 45. xd86 2009. április 26. 14:07
    „Catherina, akkor húzzál kifele, ha nem tetszik!”
  • 44. adele 2009. április 26. 13:52
    „43.Catherina Te szimplán hülye vagy”
  • 43. Catherina 2009. április 26. 13:49
    „Ja! és még valami: a petíciót etnikai hovatartozás nélkül, tehát mindenkire gondolva, mindenkit beleszámítva adták be! a "magyar" csak a saját nevében tette volna ha lenne egyáltalán magyar már ebben az országban, mert már csak minden fajtával keveredett korcsok élnek itt, akik még magukért kiállni se tudnak, csak mindekit kritizálni és a sárba taposni. Egy irigy, képmutató, önző, gőgös, gyáva népség él ma még Magyarországnak nevezett területen, aki még a saját érdekeit se tudja megvédeni.”
62 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Viharos szél a Kisalföldön - 60-70 km/órás lökések

Kisalföld keleti részén viharos széllökések kísérhetik a délkeleti szelet. Hétfőn 60-70 km/h között… Tovább olvasom