Kisalföld logö

2017. 12. 11. hétfő - Árpád 4°C | 13°C Még több cikk.

Tiltott kéjelgőt, ittas vezetőt, kábítószerterjesztőt is fogtak a rendőrök a Hungaroringen

Tizenkét személyt állítottak elő a rendőrök pénteken a Hungaroringen, ötöt azért, mert nem tudta igazolni személyazonosságát, hetet pedig bűncselekmény gyanúja miatt - közölte a rendőrség a honlapján szombaton.
Büntető feljelentést két esetben tettek a rendőrök. Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-nek elmondta, hogy egy autóvezetőt kábítószerfogyasztás és -terjesztés gyanúja miatt vonnak felelősségre. A sofőrt és autójának három utasát azért állították elő a rendőrök, mert a vezető ittas volt, és feltehetően kábítószert is fogyasztott. Mind a négyüket vér- és vizeletvételre állították elő.

A másik büntetőfeljelentés is egy alkoholt fogyasztó vezető esetében történt, a sofőr ugyanis olyan mértékben volt ittas, ami már kimeríti a bűncselekmény kategóriáját - tájékoztatott a sajtóügyeletes.

A rendőrség közleménye szerint pénteken két taxist is előállítottak a Ring területén, a két férfi hamisított, behajtásra feljogosító matricát használt. A lefoglalt bizonyítékok alapján okirathamisítással gyanúsítják őket.

Tiltott kéjelgés miatt fejenként 80 ezer forint pénzbírsággal sújtott két nőt a rendőrség, a lányokat még csütörtök éjjel állították elő, szintén a Hungaroring területén.

A fokozott rendőri jelenlétnek köszönhetően gépkocsilopás, -feltörés eddig nem történt a Hungaroringen.

A Formula-1 Magyar Nagydíj idején - július 29. és augusztus 2. között ideiglenes rendőrőrs működik Mogyoródon, a Hungaroring főbejáratával szemben. Az állampolgárok a helyszínen és telefonon is megtehetik bejelentéseiket, a külföldi vendégek problémáinak kezelésében tolmácsok segítik a rendőröket.

Olvasóink írták

  • 4. MotorosPista 2010. augusztus 01. 10:41
    „Ez szép volt:)))”
  • 3. ACSA 2010. július 31. 19:38
    „Van benne valami!!:-))”
  • 2. sivatag66 2010. július 31. 19:30
    „janika !!!! :((((((((((((((((((((((((”
  • 1. janika 2010. július 31. 18:04
    „Tiltott kéjelgőt, ittas vezetőt, kábítószer terjesztőt is fogtak a rendőrök a Hungaroringen! Hát igen, az efféle bulik ezeknek a melegágyuk!Ideje a lovas banzájokra is ellátogatni a bűnüldözőknek! Az is egyre terjed és nem véletlen!Ahol a nagypénzűek teszik a formájukat az vonzza a bűnözést is!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

OGY - Egy ellenzéki törvényjavaslatot sem fogadott el az új parlament

Csupán egy LMP-s indítványt vettek tárgysorozatba és mindössze 14, az ellenzék által jegyzett módosító indítványt fogadott be a kormányoldal. Tovább olvasom