Kisalföld logö

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 11°C | 19°C Még több cikk.

Tiltakozó védőnők

Hétfőn reggel nyolc órától tízig az országban négyezer-ötszáz védőnő nem veszi fel a munkát. Az érintettek így próbálják felhívni a figyelmet a szakterület jelentős pénz- és eszközhiányára.
A megmozdulást az egészségügyi dolgozók védőnői tagozata hirdette meg, tudtuk meg Farkas Miklósnétól. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat megyei vezető védőnője lapunk érdeklődésére elmondta: ő maga is csak a híradásokból értesült a sztrájkról. Hivatalosan semmilyen tájékoztatást nem juttattak el az intézethez. Tudomására jutott azonban, hogy a szakembereket a szervezők közvetlenül keresték meg. Farkas Miklósné valamennyi érdeklődőnek azt tanácsolta, hogy az érvényes módszertani ajánlásban foglalt előírásokat vegyék figyelembe, s aszerint cselekedjenek. Az ÁNTSZ se nem tiltja, se nem támogatja a dolgozók sztrájkban való részvételét. Arról, hogy a megyében csatlakoznak-e a demonstrációhoz, s ha igen, mennyien, nem rendelkeznek információval.
Józsa Csabáné győri védőnő egyetért azzal, hogy fel kell hívni a figyelmet az egészségügy, azon belül pedig e szakterület pénztelenségére. A megszégyenítően alacsony fizetés nem csoda, hogy nem hat inspirálólag a fiatalokra. Egy kezdő, diplomás védőnő bére bruttó 51.200 forint. Az idősebb, tapasztalt kollégáknak sincs anyagi megbecsülésük, őket csak a hivatásszeretet tartja a pályán. A gondokról beszélni kell, megoldásokra szükség van, de nem szabad elfeledkezni arról, hogy mindezek ellenére a védőnők feladata a segítségnyújtás.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Igényelhetők az agrárhitelek

A családi gazdálkodók, mezőgazdasági kis- és középüzemek, őstermelők péntektől igényelhetnek… Tovább olvasom