Kisalföld logö

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 20°C | 32°C Még több cikk.

Testvére után Szegedi Márton is kilépett a Jobbikból

Szegedi Csanád után testvére, Szegedi Márton is kilépett a Jobbikból.
Szegedi Csanád után testvére, Szegedi Márton is kilépett a Jobbikból - tudatta az érintett szombaton az MTI-vel.

Az elmúlt időszak eseményei miatt, a felmenőim és testvérem iránt érzett tiszteletem és szolidaritásom jeléül a mai nappal lemondtam a Jobbik Magyarországért Mozgalomban betöltött minden párttisztségemről és ezzel együtt párttagságomról is - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Szegedi Márton - aki levelét úgy írta alá, hogy önkormányzati képviselő, és a miskolci közgyűlés pénzügyi bizottságának elnöke - úgy fogalmaz: "Mától fogva nem pártkatonaként, hanem csupán gyermekei és városa jövőjét szem előtt tartó családapaként, lokálpatriótaként kívánok dolgozni szülővárosomért, Miskolcért. Természetesen nem adjuk meg az örömet ellenségeinknek, hogy megszűnjön Miskolcon a Jobbik frakciója, így annak a jövőben is tagja maradok. Tovább megyünk az elkezdett úton Jakab Péter és Pakusza Zoltán képviselőtársammal, valamint a Jobbik miskolci tagjaival, akikben soha sem csalódtam."

Szegedi Márton eddig a Jobbik miskolci elnöke, és a párt önkormányzati frakciójának vezetője volt.

A politikus testvére, Szegedi Csanád július 30-án lépett ki a Jobbikból, azt megelőzően pedig lemondott a Jobbikban betöltött funkcióiról - a szerencsi alapszervezet vezetéséről, a Jobbik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöki pozíciójáról, az ezzel járó országos választmányi küldöttségről -, és közölte, hogy a jövőben kizárólag EP-képviselőként kívánja folytatni a munkáját.

Az MTI-nek akkor azt mondta: pártagságáról azért mond le, hogy a "személyét ért támadásokon keresztül ne ártson a Jobbiknak". Eltökélt abban, hogy bebizonyítsa igazát és tisztázza magát a Jobbik tagsága előtt, még ha ez "heteket, hónapokat, vagy éveket is fog igénybe venni" - tette hozzá.

Az ügy előzménye volt, hogy Novák Előd, a Jobbik országos alelnöke Facebook-bejegyzésében lemondásra szólította fel Szegedi Csanádot, amiért korábbi állításával ellentétben feltehetően már régebben is tudott zsidó származásáról. Szegedi Csanád még június végén - miután több jobboldali hírportál is erre tett utalásokat - elismerte: anyai ágon zsidó felmenői is vannak. A barikad.hu-nak adott interjújában akkor úgy fogalmazott, egészen 2011 decemberéig nem tudott zsidó felmenőiről.

Olvasóink írták

  • 10. load 2012. augusztus 05. 08:07
    „4. Túrabakancs
    Te se örülj!
    Minden radikális szervezet azzal veri szét önmagát, hogy a - létező, vagy nem létező - belső ellenséget keresi.
    Márpedig bűnbakkeresőkkel a Jobbik jó el van látva.
    A folyamat nem állítható le.
    Minden intézkedés újabb gyanut és vélt bizonyságot eredményez.
    Ne feledd, a Jobbik nem kollégiumi szobatársakból szerveződött!”
  • 9. Túrabakancs 2012. augusztus 04. 21:05
    „Pretorianus ! /8/
    Igazad van! Írtam nem sokkal ezelőtt, hogy amiről pancser ír, az nem más, mint a diktatúra kiépítése,
    a szájak befogásának első lépése. Csak valami miatt nem jelent meg az írásom, lehet sok vagyok a
    "modinak", már pihenne egy kicsit. :) Pedig nem volt benne semmi komolyan bántó dolog.
    pancser!
    Viselkedjetek, aztán nem lesz szükség a Jobbikra. Nem bonyolult.
    A napokban többször írtak liberális érzelmű kisebbségi újságírók Gyurta Daniról, de abban nem volt semmi köszönet.
    Na ezek miatt /is/ nő a radikális tábor rohamosan. Megállíthatatlanul...”
  • 8. Pretorianus 2012. augusztus 04. 20:35
    „Ja,ha esetleg nem értenéd a célzásomat,talán beveszi a gyomrod azt a TÉNYT,hogy Európa parlamentjeiben is ott vannak mindenhol a radikális jobboldaliak,a te megnevezésed szerint szélsőjobboldaliak.Azokat sem szüntetik,szüntethetik meg,hiszen akkor a legnagyobb "erényüket" a demokráciát sároznák be az unióban!
    A te javaslatod erősen hajaz olyan diktátorok ténykedésére, mint hitler és sztálin.”
  • 7. Pretorianus 2012. augusztus 04. 19:59
    „"A Jobbik szembe megy Európával, ezért úgy kell vele bánni."
    Hogyan,kifejtenéd? Mint a harmincas években a németek? Esetleg mint a negyvenes években az oroszok? Azok az idők elmúltak,Európa nem enged ilyesmit!
    "A Jobbiknak nemhogy kormányzó erővé válni, hanem léteznie sem szabadna."
    Létezik.Majd egymillió magyar ember legitimizálta őket.Még ha annyira fáj is neked.2014-ben még többen lesznek!
    "Ebben erre az újságra is nagy feladat vár. Tömény rasszizmus a legtöbb hozzászólás, moderálni mindet, sőt aki nem bír magával kizárni a kommentelők közül."
    Tévedsz,pancsika.
    Itt azokat a hozzászólásokat engedik megjelenni,ami átmegy a rostán.És ha átmegy,nagy gond nem lehet vele.”
  • 6. pancser 2012. augusztus 04. 16:01
    „A Jobbik szembe megy Európával, ezért úgy kell vele bánni. Az őt követő tömegek elégedetlen emberek, politikailag éretlen, a jövővel a múlttal reálisan szembe nem tudók.
    A Jobbiknak nemhogy kormányzó erővé válni, hanem léteznie sem szabadna. Orbán Viktor nagy feladata ezt a ordas eszméket valló alakulatot minimálissá zsugorítsa. Ma a Jobbik karanténba zárása égető feladat. Ebben erre az újságra is nagy feladat vár. Tömény rasszizmus a legtöbb hozzászólás, moderálni mindet, sőt aki nem bír magával kizárni a kommentelők közül. Ez a demokratikus Magyarország érdeke. Nem engedhetjük meg a métely terjedését!”
  • 5. Oreg35 2012. augusztus 04. 14:40
    „Most akkor kilépett vagy nem? Idézet a cikkből:
    "Az elmúlt időszak eseményei miatt, a felmenőim és testvérem iránt érzett tiszteletem és szolidaritásom jeléül a mai nappal lemondtam a Jobbik Magyarországért Mozgalomban betöltött minden párttisztségemről és ezzel együtt párttagságomról is - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
    Természetesen nem adjuk meg az örömet ellenségeinknek, hogy megszűnjön Miskolcon a Jobbik frakciója, így annak a jövőben is tagja maradok."”
  • 4. Túrabakancs 2012. augusztus 04. 13:37
    „köszörűs! /2/
    Ne örülj, mert most formálódik egy radikálisabb nézeteket valló Jobbik.
    Egy vélhetően kisebbségiek segítségével/támogatásával beépített spiclitől
    meg kell szabadulni, hiszen a támadhatatlanság elengedhetetlen része kell
    legyen a Jobbiknak mint pártnak. 2014-ben ők lesznek a második erő, majd meglátod.
    Tehát ne nagyon viháncolj a fenti hír hallatán! :)”
  • 3. Babybogyo86 2012. augusztus 04. 12:02
    „A legnagyobb magyarok, hogy civakodhatnak, mikor AZ ország a legfontosabb?”
  • 2. Köszörűs 2012. augusztus 04. 10:35
    „Figyelem!
    Két db. Magyar Gárda mellény olcsón eladó, vagy kipára cserélhető. :)))”
  • 1. ekkenekepen 2012. augusztus 04. 08:55
    „vicc az egész párt, távvezérelve tel avivból.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyar útlevélkezelőt akart megvesztegetni egy szerb férfi

Útlevélkezelőt akart megvesztegeti egy szerb férfi a tompai határállomásnál, olyan okmányokba kért… Tovább olvasom