Kisalföld logö

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 4°C | 13°C Még több cikk.

Termelő és feldolgozó egyaránt az államot kárhoztatja

Hosszabb ideje ketyeg már a tejbomba, mivel a gazdák keveslik, a feldolgozók sokallják a felvásárlási árat. Vannak, akik a termelők tudatos tönkretételéről és egy lehetséges határlezárásról beszélnek.
Bajban van a tejágazat, az országban évente négyszázmillió liter „élet, erő, egészség" felesleg halmozódik fel. A gazdák a felvásárlási ár emelését szeretnék elérni, míg a feldolgozók szerint a mostani 72 forint is irreálisan magas. Közben külföldről áramlanak be az országba a különböző tejkészítmények.
A farádi Nagy Tiborék mindig tartottak teheneket, hiszen szülei, nagyszülei is a mezőgazdasággal foglalkoztak. Az állomány hol nagyobb, hol kisebb volt az éppen aktuális piaci viszonyoktól függően. A hatvanöt éves férfi az utóbbi években tudatosan építette le gazdaságát, mert véleménye szerint a körülmények már nem kedveznek a termelőknek. Jelenleg négy fejőstehene van, mellettük a növendékek.
– Nem ragaszkodnánk mi már ennyi idősen a munkához, de a nyugdíj, amit kapunk a feleségemmel, nagyon kevés. Sajnos a tejágazat soha nem volt zökkenőmentes, de a mai viszonyok példátlanok – magyarázta Nagy Tibor. – Mintha arra törekednének, hogy a parasztember önként számolja fel a gazdaságot. Mert mi másra gondoljon akkor az ember, amikor csökkentik például a földtámogatást és elvették tőlünk az állatok után járó húszezer forintot is? Most meg a tej árát akarják csökkenteni, ami aztán végleg beteszi a kaput.

72 forinttal ráfizetéses

A farádi gazdák a MiZo-botrány kitörésekor egy szövetkezetet hoztak létre, hogy közösen oldják meg értékesítési gondjaikat. Összevonták tejkvótáikat is, ám az évek alatt ez is jelentősen csökkent, mivel többen voltak közülük, akik felhagytak a termeléssel.
– A termelési költségek magasak, sőt, egyre emelkednek, és csak szeretetből nem lehet gazdálkodni. Az uniós csatlakozás után pedig még szigorúbb feltételek lesznek, talán a piaci viszonyok is megváltoznak. Azt hiszem, hogy mi ezt már nem várjuk meg, és végleg bezárjuk az istálló kapuját. Ráadásul ma már az is probléma, hogy külföldről hozzák be a tejet, valamint a különböző készítményeket. Pedig a mi tejünk is van olyan jó, mint a nyugati, ha nem jobb. Érthetetlen, hogy amíg a magyar gazdáktól nem, vagy csak nevetséges áron veszik át a tejet, addig külföldről folyamatosan hozzák be.
Cserpes István Kapuváron üzemelteti tejüzemét, naponta tizenötezer liter tejet vásárol fel. Véleménye szerint a jelenlegi 72 forintos felvásárlási ár mellett csak ráfizetéssel lehet a készítményeket előállítani.
– Magyarországon a jelenlegi fogyasztás 1,6 milliárd liter, ehelyett 2 milliárd literünk van, tehát valóban igaz, hogy négyszázmillió a felesleg – fejtette ki Cserpes István. – Létezik egy egységes tejtermelőlobbi, amely úgy döntött, hogy 2 milliárd literrel akar belépni az Európai Unióba és ezt ki is harcolta. Az állam belenyúlt a termékpálya szabályozásába úgy, hogy meghatározta a tej felvásárlási árát, ám a piacot magára hagyta, így a feldolgozók lehetetlen helyzetbe kerültek. Túltermelés alakult ki, de eközben a tej ára folyamatosan emelkedett.

60 forint lenne a reális

Cserpes István azt mondja: gondot okoz az is, hogy a feldolgozói oldal nem egységes.
– Az én vállalkozásom úgy tudott eddig egyensúlyban maradni, hogy van egy termékünk, egy túróféle, amely szerencsére ritkaságnak számít és nyereséges. Ha csak ezt készítenénk, nem lenne semmi gond, szépen fejlődnénk, de mivel évek óta mint púp van a hátunkon a kötelező tejfelvásárlás, nem tudunk előbbre lépni. Az biztos, hogy a tejárhoz hozzá kell nyúlni, de ez az állami beavatkozásnak köszönhető, és ezért most a termelők hatalmas pofont kapnak. Számításaim szerint az unióban is elfogadott hatvan forint körül fog beállni a felvásárlási ár és ez a feldolgozó szempontjából elfogadható. Ezt a piac alakítja így ki.
Fenyőházi Tibor, a gazdakörök megyei elnöke szerint elképzelhető, hogy a gazdák ismét demonstrálni fognak, ám most nemcsak figyelmeztetnek, hanem, ha kell, a határokat is lezárják gépeikkel.
– A hírek szerint csökkenteni akarják a tej felvásárlási árát, miközben a termelők sok esetben nem, vagy csak későn jutnak pénzükhöz – mondta a gazdaköri elnök. – Óriási harcra számítok, hiszen a mezőgazdaságban nem csak a tejágazatban vannak gondok. A tejimportot kellene leállítani, mert amikor feleslegről beszélnek, azt is tudni kell, hogy külföldről nagy mennyiségben hozzák be a tejet. A MiZót például állítólag magyar tulajdonba adták, most mégis a külföldieket részesítik előnyben. A tej esetében csak az uniós csatlakozásig hátralévő tizenegy hónapot kellene kibírni, hiszen utána már gyakorlatilag Brüsszel gondja lesz a tejfelesleg. Ha most csökkentjük a termelést, az unió visszaveszi a kvótát is és akkor tényleg importra szorulunk. És hol van a népszerűsítés? Hova lett az iskolatejprogram, ami a kormánynak egy fillérjébe sem kerülne, mivel uniós pénzekből meg lehet valósítani. Ezzel hatvan-hetven millió liter tejet lehetne kivonni. A gazdák már tényleg nagyon elszántak, és bármire hajlandók, hogy megvédjék érdekeiket.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tulipános Fanfan (Fanfan la tulipe)

Tulipános Fanfan egy parasztlánnyal enyeleg. A lány felbőszült apja elől a seregbe menekül. Adeline,… Tovább olvasom