Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

Tényfeltáró csoport indul Miskolcra Pásztor kijelentése miat

A Roma Polgárjogi Alapítvány (RPA) tényfeltáró delegációt küld Miskolcra a városi rendőrkapitány vitatott nyilatkozata miatt. Ezt Horváth Aladár, a szervezet elnöke jelentette be hétfőn.
Eközben a volt kisebbségi ombudsman, jelenleg a Független Rendészeti Panasztestület elnöke úgy fogalmazott: a magyar jogállami demokrácia súlyos válságát jelzi, hogy a rendőrkapitány visszakapta posztját.

Horváth Aladár, az RPA elnöke bejelentette: az alapítvány tényfeltáró munkacsoportja szakértők bevonásával vizsgálatot indít a miskolci rendőrkapitány vitatott nyilatkozata miatt; igykeszik feltárni és elemezni az azt követő eseményeket, és górcső alá veszik a miskolci helyzetet. Várhatóan csütörtökön készül el a jelentés - tette hozzá Horváth Aladár.

Az ügy előzménye, hogy a rendőrkapitány pénteken sajtótájékoztatón beszélt az elmúlt két hónapban történt miskolci lopás- és rablássorozatok felderítéséről, melynek kapcsán kijelentette: "valamennyi bűncselekmény, valamennyi elkövetője cigány volt".

Másnap az országos rendőr-főkapitány a miniszter, Draskovics Tibor kezdeményezésére azonnali vizsgálatot rendelt el a nyilatkozat miatt, és más beosztásba helyezte a rendőrkapitányt. Válaszul valamennyi miskolci politikai erő képviselői, a borsodi vajda és a mezőkövesdi roma önkormányzat is kiállt a rendőrkapitány mellett, egy magánszemély pedig szimpátiatüntetést szervezett a rendőrkapitány mellett, melyet azután is megtartottak, hogy a rendőrkapitányt vasárnap visszahelyezték állásába.

Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) közleményben köszönte meg Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszternek, hogy a "félreérthető" nyilatkozat után azonnal felfüggesztette állásából Pásztor Albert miskolci városi rendőr-kapitányt, és az ügyben belső vizsgálatot rendelt el. A közlemény szerint ezzel a tárcavezető "a demokratikus értékrend mentén, a demokratikus értékrend mentén, döntésében nem az etnikai vagy pártérdeket figyelembe véve, hanem európaiként, demokrataként és felelősségteljesen cselekedett".

Az ORFK Kommunikációs Irodája azt közölte: a kapitány ellen indított vizsgálat azt állapította meg, hogy Pásztor nem sértett jogszabályt, de nyilatkozata általánosításokra adhat okot, és ezért figyelmeztetést kapott. A rendőrkapitány sajtóközleményt adott ki, melyben az írta: elítéli a faji és etnikai alapú megkülönböztetés minden formáját és örül, hogy megértették: nem rasszista és hálás minden "nemzettársának": magyarnak és cigánynak.

Kállai Ernő kisebbségi ombudsman nem kívánt nyilatkozni az ügyben. Hivatali elődje, Kaltenbach Jenő, aki most a Független Rendészeti Panasztestület elnöke a Roma Sajtóközpontnak azt mondta: súlyos válságban van a magyar jogállami demokrácia, és ezt jelzi többek között az is, hogy visszahelyezték hivatalába a rendőrkapitányt. Hozzátette: ha Pásztor kijelenti, hogy a bűncselekmények elkövetői romák voltak, akkor a Budapesti- Rendőr-főkapitánynak is közölni kellene, hogy az összes bankrabló magyar volt. Kaltenbach szerint semmi értelme Pásztor kijelentésének, mert csak egy szeletét mutatta be az igazságnak, és nem beszélt arról, hogy mit kellene tenni. Mohácsi Viktória, az Európai Parlament (EP) liberális frakciójának képviselője úgy vélte: le kellene mondania a tisztségéről a rendőrkapitánynak és Draskovicsnak is, aki két nap alatt két egymásnak ellentmondó nyilatkozott tett az ügyről. Kiemelte: ez nem rasszizmus, csak azt jelenti, hogy Draskovics legutóbbi döntésével megvédte a rasszistákat. .

Olvasóink írták

  • 10. nagyondenagyon 2009. február 07. 09:08
    „Nyílt levél dr. Draskovics Tibor úrnak,

    Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Vezetőjének!

    B U D A P E S T





    Tisztelt Miniszter Úr!


    A közelmúlt miskolci eseményeinek miniszteri megnyilatkozásai során Ön többször is hangsúlyozta abbéli véleményét, hogy erkölcsi szempontból is fontosnak tartja a rendőrség testületén belül dolgozó személyek feddhetetlenségét. A meghurcolt miskolci rendőrkapitány ügyében tett, az erkölcsi feddhetetlenségre vonatkozó nyilatkozatával egyetértünk és örömmel üdvözöljük, hogy a megnyilatkozások alapjául szolgáló események során a miskolci rendőrkapitány úr szóbeli elmarasztalása nyilvánvalóan elhamarkodott, megalapozatlan nyilatkozat volt, a tényfeltárás tükrében bárki is tette azt.

    Azonban a Rendőrség hivatásos állományú tagjaival szemben megfogalmazott magas szintű erkölcsi követelmények meghatározása és annak miniszteri hangoztatása támogatandó és a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete üdvözli azt.

    Ezzel kapcsolatban tájékoztatni szeretnénk Miniszter Urat, hogy a közelmúlt eseményei során több alkalommal ittasan a szolgálati gépkocsijukkal közúti balesetet okozó rendőri vezetőkkel szembeni eljárások lényegesen enyhébbek, mint ha ugyanezt a jogsértést egy beosztott rendőr követi el. A dunaújvárosi rendőrkapitány esete - amikor is a vasúti átjáró tilos jelzése előtt várakozó kocsisort előzte meg és úgy hajtott a sínekre a részegen autókázó rendőri vezető, majd több millió forintos végkielégítéssel és közös megegyezéssel emelt fővel távozhatott a testülettől - már rámutatott arra, hogy erkölcsileg erősen kifogásolható az a fajta jogértelmezés, amikor ugyanarra az esetre egy tiszthelyettes esetében egy héten belül kimondják a rendőri hivatásra méltatlanságot, míg a másik esetben, amikor rendőri vezető nem csak hogy ittasan vezet, hanem még a vasúti közlekedés biztonságát is veszélyezteti (az más kérdés, hogy a vádhatóság emiatt még csak felelősségre sem vonja), akkor több milliós végkielégítést markolhat fel a köz pénzéből.

    Elöljáróban a fenti esetet azért tartottuk szükségesnek ismertetni, mert tapasztalataink szerint ha rendőri vezető hibázik, az enyhe retorzión túlmenően még a testületbe visszaszivárgása sem kizárt, ha ,,jó elvtárs" az arra illetékesek szemében.

    Történt ugyanis, hogy a rendőri vezetők ittas gépjárművezetései sorában 2003-ban történt egy olyan eset, amikor a helyi szőlőhegyről ,,a László napi ünnepléstől fáradtan" a személyi használatra kiadott szolgálati autójával hazafelé utazó nagykanizsai rendőrkapitány - dr. H. I. ripityára törte az újszerű Volkswagen Bora szolgálati személygépkocsit. Mint utólag kiderült, rendőri vezetőtől szinte már nem is meglepő módon ez esetben is a törvények fölé emelkedett ittas rendőri vezető ámokfutásának vetett véget a jó sors, és csupán szerencse, hogy a baleset nem egy gyalogos átkelőhelyen, vagy egy kisiskolásokkal tömött buszmegállóban történt. Természetesen ez esetben sem - mivel rendőrkapitányról volt szó - merült fel az, hogy a rendőri hivatásra méltatlan egy részeg kapitány. Csupán a kapitányságvezetői posztjáról kellett lemondania. Ezt követően még zavartalanul dolgozhatott a főkapitányságon, mint elemző-értékelő tiszt. Már önmagában ez is gyomorforgató kellene, hogy legyen egy erkölcsi követelményt támasztó Miniszter Úrnak, de még nincs vége az eseményeknek, ezért kapaszkodjon meg Miniszter Úr, és ha ereje engedi, kérem olvassa tovább ezt az erkölcsi követelményszintjét mélyen alulmúló történetet.

    Ezt követően nevezett a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságra került, ahol egy évig újra rendőri vezető lehetett, a Bűnügyi Osztály állományát igazgatta a bűn elleni küzdelemben. Munkatársai ízelítőt kaphattak szakmai rátermettségéről, emberi tartásáról. Közben az ittas vezetése elleni büntetőeljárás pénzbírság kiszabásával zárult.

    A bűnügyi osztályvezetősködés után nevezett személy önként(!) hagyta el a testületet, vele szemben a munkáltató semmilyen retorziót nem alkalmazott. A történetnek itt akár vége is lehetne és végül is ha békés módszerekkel, de a testülettől eltávozott a személy. Ez a személy olyan jogsértést követett el, amelyet tiszthelyettes esetében statáriális gyorsasággal a rendőri hivatásra méltatlannak válással szoktak kimondani a munkáltatói jogot gyakorló rendőri vezetők (köztük olyan is, aki fél évvel követően ittasan vezet és karambolozik, mint a fentebb említett dunaújvárosi rendőrkapitány).

    A történet 2008. októberében folytatódott. Az időközben leszerelt és az egyik biztosítótársaságnál biztonsági vezetőként tevékenykedő dr. H.I . úr - noha szemmel láthatóan kóros mértékben el is hízott időközben - 2008. nyarán úgy gondolhatta, hogy ő bizony visszatér a rendőrség kötelékébe és ott kamatoztatja addig megszerzett tudását.
    Információink szerint a felvételi alkalmasság első körében az orvosok pszichésen alkalmatlannak találták a rendőri hivatásra, de ez nem szegte kedvét az illetőnek, és csodák csodájára - külső szemlélőnek érthetetlen módon - a II. fokú alkalmassági vizsgálatkor nevezettet alkalmasnak találták, és így az egykori részegen szolgálati autót összetörő rendőri vezető újra a testület tagja lehet.
    Nevezett személy jelenleg a megyei főkapitányság Ellenőrzési Osztályának (! figyelem, ott ahol ellenőrzik a rendőrök munkáját, magatartását is!) kiemelt főelőadóként (mert megérdemli, máris kiemelkedett a főelőadók között) ténykedik.

    A hozzánk eljutott információk szerint a rendőri állomány tisztességes hányadának jelentős része felháborítónak tartja dr. H. I. visszavételét. Álláspontjuk szerint dr. H. I. ránézésre is nyilvánvalóan alkalmatlan, bár ez az őt alkalmazó vezetésnek fel sem tűnik szemmel láthatólag. A hozzánk eljutott információk szerint dr. H. I. visszavétele során valakik hivatali hatalmukkal visszaélve döntöttek az állományba vételről.

    Bízunk abban, hogy Miniszter úr erkölcsi érzékét legalább annyira megviselte ez a tájékoztatás és haladéktalanul intézkedik annak tisztázására, hogy miként kerülhetett vissza 2008. őszén az állományba egy olyan személy, akinek cselekedetével egyenértékű magatartás esetén - természetesen, ha tiszthelyettesről van szó - rekordgyorsasággal állapítják meg a rendőri hivatásra méltatlanságot. Kérdéseink:

    - dr. H. I. esetében miért nem voltak a helyzet magaslatán az illetékesek, amikor az újrafelvételi kérelmét bírálták el?
    - Ki döntött arról, hogy dr. H. I.-t a testületbe visszaveszik, annak ellenére, hogy a közelmúltban rendőri hivatáshoz méltatlan módon ittas állapotban okozott közúti balesetet?
    - Mi az oka annak, hogy az I. fokon pszichésen alkalmatlannak nyilvánított egykori rendőrkapitányt a II. fokú orvosi vizsgálat során már alkalmasnak találták a rendőri hivatásra?
    - Tervez-e Miniszter úr bármiféle felelősségrevonást a történtek miatt az ORFK és a megyei RFK vezetése körében?
    - Igazak-e azok a híresztelések, hogy ,,pártutasításra", azaz mert dr. H. I. úr korábban az MSZP tagja volt, az MSZP részéről érkező politikai nyomásra, mint ,,jó elvtárs" került vissza a rendőri testületbe és ezt a II. fokon hozott kifogásolható orvosi alkalmassággal kívánták legalizálni?
    - Tervezi-e Miniszter Úr, hogy a történtek és a tájékoztatás tükrében dr. H. I. urat soron kívüli orvosi felülvizsgálatra kötelezi, hogy a rendőri hivatásra alkalmasságát újfent megvizsgálják?

    Válaszát előre is megköszönjük. Az erkölcsi érzékét nyilvánvalóan megviselő tájékoztatás érzéketlensége miatti kellemetlenségek okozásáért szíves elnézését kérjük.

    Nyílt levelünket honlapunkon is megjelentetjük tagjaink tájékoztatása céljából, illetve esetleges további kérdések tisztázása érdekében néhány sajtóorgánumnak is megküldjük.


    Szekszárd, 2009. február 6.



    Tisztelettel:



    Szima Judit
    főtitkár

    http://tmrsz.kesigomu.hu/hirek-aktualis/335-vezetok-feddhetetlensege.html#commentID3044”
  • 9. kdt 2009. február 06. 07:34
    „Draskovicsnak annyi

    Mesterházi Attila, a szocialisták egyik megmondóembere a közszolgálati tévében kijelentette: a miskolci rendőrkapitány óriási vétséget követett el, mert kimondta a tényeket.

    Nem kell megrökönyödni ezen. A magyarázatot megkaphattuk egy nappal korábban Donáth László evangélikus lelkésztől, szocialista képviselőtől: azt mondta, hogy a politika nem az igazságról szól... (Bánk bánnal mondva: Hogy úgy van!) Persze, már lassan három éve tudjuk, hogy a tények egyáltalán nem "makacs dolgok", azokat az emberek előtt titkolni kell, hogy általuk meg ne zavarodjanak. (Amint például Veres János a 2006-os kampányban elhallgatta a magyar gazdaság első negyedéves adatait.) Vagyis a balos teória szerint a legveszedelmese bb, ami a politikában és a közéletben megjelenhet, az nem más, mint a tények és a valóság. Tudjuk, persze, "Valóság nevű nagybátyánk" (lásd: Bereményi-Cseh) elutazott. Kár. Ha véletlenül levél jön tőle - egyre ritkábban -, akkor "sírva és nevetve olvassuk jellegzetes keze írását". De egyre ritkábban jön levél.

    Térjünk vissza Miskolcra! A rendőrkapitány ominózus kijelentése után (hogy az elmúlt két hónapban a városban az összes utcai rablást kizárólag roma származású ember követte el) az SZDSZ Gusztos Pétere rögvest felszólította az igazságügy-minisztert, hogy intézkedjen, Draskovics Tibor erre azonnal "szalutált", utasította az országos rendőrfőkapitányt, mire Bencze rendőrfőnök is "szalutált", s "azonnalosan" (rendőri kifejezés a szép emlékű Gergényitől) intézkedett. De jött a váratlan fordulat: a város szocialista polgármestere és szocialista képviselői is kiálltak a kapitány mellett, mondván, jól végzi a munkáját, s kijelentése nem rasszista, hanem tényszerű. Lakatos Attila cigányvajda még rá is fejelt, neki semmi baja az elhangzottakkal, mert azok tények, s ő sajnálja, hogy társai nevéhez fűződnek szégyenteljes cselekmények. Egy balos politikus név nélkül megjegyezte: ne Pestről ítéljék meg, hogy milyen súlyos problémákkal néz szembe Miskolc, milyen szörnyű állapotban van ott a közbiztonság.

    Tudjuk a végeredményt: a váratlan ellenállástól Draskovics "berezelt", visszavonta parancsát, majd máris nyilatkozott - ugyanolyan magabiztosan, mint korábban. Rinocéroszbőrért nem kell a szomszédba mennie.

    Tudják, mi az igazi baj ezzel a Draskovics-keri ngővel? Az, hogy ez már meggyökerezett jelenség. Riasztó. Azt az állapotot mutatja, amikor az emberi kommunikáció elveszti értelmét, jelentőségét. A kommunikációban már csak az számít Magyarországon, hogy "mondd magabiztosan, határozottan, s elhiszik neked" - még akkor is, ha tegnap az ellenkezőjét mondtad.

    Ez már olyan, mint amikor a szavannán az oroszlán elordítja magát, s ettől az összes állat megijed. Lefordítom: Magyarországon már csak az erőviszonyok számítanak. Ha erősebb kutya vagy... - szóval, akkor érvényesíted az akaratodat, és kész. A többi már nem számít.

    A történtekkor Draskovics még nem hallhatta Barack Obamát - amikor napvilágra került, hogy kinevezendő pénzügyminisztere korábban százhúszezer dollár adót "elfelejtett" befizetni az államkasszába, s az új elnöknek már a harmadik jelöltjéről derült ki hasonló vétség -, aki azt mondta a világ nyilvánossága előtt: ez bizony hiba volt, ezt "elcsesztem". Nem szűk körben, párttársai, barátai társaságában mondta, s nem azt, hogy "elkúrtuk". Hanem a legnagyobb nyilvánosság előtt. S azt, hogy elcsesztem. Ordító a különbség a két mentalitás között.

    Draskovics esete persze más. Obama nem tudhatott jelöltjei vétségeiről, Draskovics Tibor viszont tudatosan tette meg lépését az SZDSZ nyomására. A kézi vezérlés remek példáját megmutatva. Durván beavatkozott a rendőrség dolgába. Majd - nyilvánvalóan kényszer hatására - visszavonta döntését. Kétszer csinált magából majmot. Marad a rögzült kép: antidemokratiku s döntési mechanizmusról és erőszakos vezetői magatartásról árulkodik. Nincs mentség az igazságügy-miniszter számára! Ha demokráciában élnénk, távoznia kellene hivatalából.

    És ne feledjük: az eset kapcsán újólag kiderült, hogy az SZDSZ-nek - amelynek támogatottsága a szerénynél is szerényebb egy százalék körül mozog - különös privilégiumai vannak ebben az országban. Ha rámutat valakire, ha ráüti a bélyeget, hogy az rasszista, mindenki megrezzen, s az egyébként "kőkemény" Draskovics is alázatosan szalutál, nyusziként cselekszik, megsértve akár egy szervezet szuverenitását. Hát nem arról beszélt Gyurcsány 2006 őszén - amikor brutálisan szétverték az embereket az utcán -, hogy a kormány részéről senki nem irányította, mert nem irányíthatja közvetlenül a rendőrséget? (Igaz, a tévészékház ostromának az éjszakáján egy kereskedelmi tévének elböccentette, hogy folyamatosan tartja a kapcsolatot a rendőrfőnökkel...) Lám, Draskovicsnak megengedett kézi vezérléssel irányítani, ha az a tét, hogy a szocialista kormány megfeleljen a szabad demokraták "political correct" (értsd: a valóságot elhazudó) elvárásainak.

    Milyen országban élünk?

    Fricz Tamás, politológus”
  • 8. Fedayn 2009. február 03. 19:12
    „A tényfeltáró csoport indulhat tízezer helyre,ahol cigányok bűnöztek!”
  • 7. Szilágyi_Zsolt 2009. február 03. 13:34
    „Ami maga tény, azon mit kell feltárni?”
  • 6. kackac 2009. február 03. 08:15
    „- Mi az? Fehér embernek gumival 5000 Ft, cigánynak gumi nélkül ingyenes?
    - ???
    - Bungee jumping.”
  • 5. Túrabakancs 2009. február 02. 22:07
    „T. Roma Polgárjogi Alapítvány !
    Javasolnám nektek kielemezni az egyik TV-ben a hétvégén megtartott szavazás
    végeredményét, mert ott a véleményüket kinyilvánítók 96%-a egyetértett
    a városi főkapitány kijelentésével! No comment...”
  • 4. k 2009. február 02. 21:52
    „Kedves 2.Tata !
    Leveszem kalapom ékesszólásod, aranymivű sorai előtt.
    Javasolnám közkincsé tenni.
    És osztom véleményed.”
  • 3. Tata 2009. február 02. 20:57
    „+1
    KIK ÖLTÉK MEG HORÁK NÓRÁT??

    indul tényfeltáró csoportvégre???”
  • 2. Tata 2009. február 02. 20:51
    „Kedves Cigány !
    Levelem azért íródik, mert a köztünk lévő ellentét már-már mérhetetlenné válik. Nem azért írok, hogy ezt tovább fokozzam.
    Azért írok, hogy értsük egymást végre. A nyílt beszéd szükségszerűen fog olyan mondatokat tartalmazni, melyekre ráfoghatjuk,
    hogy rasszista. De ne feledjük, te is rasszista vagy (ilyen alapon), ha magyarnak nevezel engem.
    Most az egyszer lássuk be, hogy komoly különbségek vannak közöttünk.
    Most az egyszer tartsuk ezt evidenciában, és ne a szavakon lovagoljunk. Nem szeretlek téged. Miért ?
    Talán mert mások vagyunk ? Részben igen. Én törekszem a másságunkat a magam oldaláról kezelni. Segítelek.
    Milliárdokban mérhető az az összeg, amit havonta a számládra utalok. Te ebből annyit érzékelsz,
    hogy "rajta vammá a családi a kártyán". Ezért a pénzért nekem keményen meg kell dolgoznom.
    Hogy ne menjen ez így a végtelenségig, gyermekeidet csekély műveltsége és szellemi képességei ellenére beerőltetem iskolákba,
    hogy tanulhasson, szakmája legyen, és képessé váljon az önellátásra. Tanárt verni nem épp a hála megfelelő formája.
    Óriási különbségek vannak köztünk. Neked az ideálod a mérhetetlen gazdagság. Persze az ehhez vezető tisztességes út
    megtételére képtelen vagy. Engem pedig ezért irritál, amikor a gazdagság külső jegyeit magadon hordod.
    Meg vagy rakva arannyal, szép autód, krokodilbőr csizmád van. Palotában élsz. Te ezt úgy hívod, sukár. Én úgy, cifra nyomor.
    Nem vagyok irigy. Csak tudom, hogy az ehhez szükséges összegre hogyan tettél szert. Bűncselekményekkel
    (elveszed, amiért más megdolgozott), és a törvény által számodra nyitva hagyott kiskapukon
    (elveszed a közös asztalról anélkül, hogy bármit is tennél oda). Nem csak téged hibáztatlak ezért. Ezt neked valakik megengedik.
    Az én rovásomra. Törvényesen, vagy törvénytelenül, de elveszed azt, ami az enyém .
    Cserébe utálatot, fenyegetést, bántalmazást, erőszakot, halált kapok érte. Félnem kell tőled. Miért ?
    Munka... igen, ez gyakori magyarázat a szádból... Hogy a cigány nem kap munkát sehol. Igazad van. Nem adok neked munkát.
    Miért ? Nem azért, mert cigány vagy. Azért nem, mert nem értesz semmihez. Nem tanultál szakmát, vagy ha tanultál is,
    az elvégzett munkádban nincs köszönet. Gyakori kifejezés egy összecsapott, szakszerűtlen munkára a "cigánymunka" .
    Szerinted ennek miért pont ez a neve? Ha téged alkalmazlak esetenként, a végeredmény mindig ugyanaz.
    Bevételkiesés, sokszoros időbeni csúszás, elégtelen kivitelezés, munkaeszközök, alapanyagok eltűnése.
    Tehát nekem, munkáltatónak jobb, ha csak eltartalak az adómmal. Akkor legalább nem hátráltatsz. Az a szörnyű,
    hogy nem is törekszel rá, hogy változtass ezen. Acsarkodsz, rasszistázol, hisztizel, hogy milyen rossz neked.
    De nem akarsz kilépni a saját árnyékodból, pedig mindkettőnknek jobb lenne.
    Mind a ketten tudjuk nagyon jól, mi lenne a vége, ha magadra hagynálak. Nem lenne kit lehúzni szociális alapon, vagy bicskával.
    Rövid időn belül éhen halnál, vagy a saját mocskodba fulladnál bele. És barátom, nem sok időd van már.
    Lassan az összes cérnám elszakad. Minden nap elkövetsz valamit ellenem, még ha nincs is benne a híradóban.
    Rövidesen eljön az idő, amikor hirtelen megvonok tőled minden kedvezményt. Akkor aztán "romázhatsz", ahogyan jólesik.
    Szerintem ne akard ezt elérni. Jobb, ha megvagyunk békességben egymással. Mit várok tőled ?
    1. Feltétlen tiszteletet, mert én vagyok a kenyérkeresőd.
    2. Erőszakmentességet, mert ha egyszer én visszacsapok a tesóimmal, az neked nagyon fájni fog... tudod,
    még mi vagyunk többen (már bocs, de úgy tudom, ezt a nyelvet beszéled).
    3. Törekvést az önellátásra. Tanulást, tanulni akarást, pontos munkavégzést . Ez a sikeredhez szükséges 20%.
    A maradék 80% legyen az én gondom, meg fogom oldani. Minden segítséget megkapsz.
    4. És végre fejezzük be ezt a rasszizmusról szóló ökörködést, hisz mind a ketten tudjuk jól, hogy nem a barna bőröd zavar engem.
    Baráti tisztelettel: A MAGYAR
    Beszélni lehet, de a tettek minősítenek."”
  • 1. hehe08 2009. február 02. 20:30
    „Majd az alapítvány feltárja a tényt.... :
    - Dik mán tesó, tényleg mi vótunk!!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csődhullám Magyarországon

Idén januárban csaknem 1400 céggel szemben indult felszámolási eljárás, ilyenre még sosem volt példa… Tovább olvasom