Kisalföld logö

2017. 09. 20. szerda - Friderika 12°C | 13°C Még több cikk.

Tengernyi pénz

Küszködünk itt gázszámlákkal, böki a csőrünket a háromszáz forintos vizitdíj. Kapar ez a kis ország, hogy vérrel-verítékkel javítson az államháztartás helyzetén. Ha néhány tízmilliárdot meg tudunk spórolni egy-egy részterületen, az már óriási eredmény.

Olvasom közben, hogy a brit kormány épp a hetekben fogadta el Trident típusú tengeralattjáróinak fejlesztési programját. A királyi haditengerészet e szerint a következő húsz évben nem kevesebb, mint 7800 milliárd(!) forintnyi fontot költhet négy új tengeralattjáróra és az általuk hordozott atomtöltetek élettartamának meghosszabbítására.
Azért kell ez a tengernyi pénz, hogy a tizenhat rakétát, rajtuk nyolc-nyolc robbanófejet hordozó tengeralattjárók továbbra is kedvükre járőrözhessenek a világóceánok mélyén.
Négy tengeralattjáróra hétezernyolcszázmilliárd forint.
Akkor miről is beszélünk?
Kiszámolhatja mindenki, mire lehetne költeni ezt a rengeteg pénzt. Hogy mi mindenre jutna belőle. Hogy mennyi emberi sorsot lehetne jobbra fordítani.
Olvasom azt is, hogy a legnagyobb sztárok jóval több mint tízmillió dollárt, vagyis legalább kétmilliárd forintot kaszálnak egyetlen mozifilmért és a legmenőbb focisták is játszva összehoznak ugyanannyit.
Nálunk meg szinte az egész megyének össze kellett fognia annak érdekében, hogy autistaotthon épülhessen, hogy civil kezdeményezésre pótoljuk azt az qrt, amit az állam nem tudott betölteni a mi régiónkban sem. Négy év kellett ahhoz, hogy tizenkét fogyatékkal élő honfitársunk sorsa hosszú távon, megnyugtatóan rendeződjön. Önöknek, a Kisalföld olvasóinak, a régió cégeinek, civil szervezeteinek köszönhetően az első lakók ma beköltözhetnek a mindszentpusztai otthonba. Nekünk ez nagy boldogság. De vele együtt ott a fejfájás is, hogy az otthon mqködtetésére miként segíthetünk az alapítványnak évente a hiányzó tíz-tízmillió forintot összegyqjteni.
Ha jól számolom, a négy tengeralattjáró és a korszerqsített atomtöltetek árából több mint százezer autistaotthon épülhetne szerte a világon. Minden országban nagyjából ötszáz. Valószínqleg a sokszorosa annak, amennyi kellene. Mint ahogy a négy tengeralattjáró fenntartási költségéből bizonyára a mqködésüket is busásan rendezni lehetne.
A mindszentpusztai otthon további támogatása miatt még fáj a fejem, egyébként nyugodt vagyok. Biztonsággal tölt el, hogy a világóceánok mélyén a következő húsz évben is modern, atomtöltettel felszerelt tengeralattjárók járőröznek.
Vigyáznak, hogy az álmunk nyugodt legyen.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mi a véleménye a magyar–orosz gáztárgyalásról?

Tovább olvasom