Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Templomfosztogató betörőbandát fogtak el Nógrádban

Templomfosztogató betörőbanda tagjait fogták el a salgótarjáni nyomozók - jelentette be a városi rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője pénteken Salgótarjánban.
Hidasi Béla sajtótájékoztatón közölte: a vizsgálat adatai szerint a három, somoskőújfalui, nagylóci, illetve kazári férfi alaposan gyanúsítható azzal, hogy idén március és július között 17 Heves, Nógrád és Pest megyei település templomába törtek be; minden alkalommal a perselyben található pénzt vitték el.

Elmondta: a templombetörések mellett a banda parkolóautomatákat fosztogatott Salgótarjánban, illetve Somoskőújfaluban két vendéglátóegységbe és egy gyógyszertárba is betörtek. Minden alkalommal kizárólag a kasszában található pénz érdekelte őket.

Ugyanakkor Balassagyarmaton és Szécsényben is elkövettek vagyon elleni bűncselekményeket. Mindezzel összességében több százezer forintos kárt okoztak - fűzte hozzá.

A bandatagok közül kettőt előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság, egyikük pedig szabadlábon védekezhet - mondta a rendőr őrnagy.

A felderítés és az elfogás körülményeiről, a nyomozás érdekeire hivatkozva Hidasi Béla nem adott tájékoztatást.

Olvasóink írták

  • 1. torabora 2012. augusztus 17. 12:01
    „Van 1 tippem ,de nem hozom nyilvánosságra.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb rendőr a gyanúsítottak között: a kezdetektők a bűnszervezet tagja lehetett

Az előzetes letartóztatásban lévő volt rendőrtisztet azzal a gyanúval hallgatták ki, hogy a… Tovább olvasom