Kisalföld logö

2018. 06. 20. szerda - Rafael 18°C | 29°C Még több cikk.

Temetőfosztogatók Hódmezővásárhelyen

Mintegy 24 darab, kis méretű eltulajdonított műkőoszlopot találtak a rendőrök szerdán, nem sokkal éjfél után Hódmezővásárhelyen egy Opel személyautó mellett, a temető kerítése közelében – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel a Csongrád Megyei RFK sajtószolgálata.

A járőrök először a kocsira lettek figyelmesek, mely a kerítés mellett az árokban „parkolt", ám amikor közelebb mentek hozzá, találták meg a sírkőoszlopokat.

A helyszín átvizsgálása során azt is észrevették, hogy a kerítést egy darabon felfeszítették, feltehetően ezen keresztül juthattak be a tolvajok a temetőbe.

A szemle során az oszlopokat lefoglalták, és a gépkocsival együtt a rendőrkapitányságra szállították.

Jelenleg folyik a sértettek felkutatása, valamint az elkövető(k) kilétének megállapítása. A nyomozás során ezidáig a rendőrség látókörébe került egy személy, akinek feltehetően köze lehet a lopáshoz, az ő tartózkodási helyének felkutatása is folyik.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság lopás vétség gyanúja alapján folytatja az eljárást.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2007. szeptember 13.

Gy. Mészáros Ágnes

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A mi pasink: Turner Zsolt

Tovább olvasom