Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

teljesült a csatár álma

Pákolicz Dávid, a Győri ETO FC játékosa bemutatkozott az élvonalban. A fiatal labdarúgó számára nem jelentett csalódást, hogy a klub kölcsönadta az Integrál-DAC csapatának. Sportmenedzsernek tanul a Testnevelési Egyetemen.

labdarúgás

Pákolicz Dávid több mint egy éve Kalocsáról érkezett a Győri ETO FC-hez. A zöld-fehér együttes „árnyékcsapatában” remek teljesítményt nyújtott hétről hétre, így nyáron felkerült a felnőttek keretébe. A klub azonban másik kilenc társával együtt kölcsönadta a másodosztályban szereplő Integrál-DAC-nak.
„ Kezdetben a kispadon ültem, ám a góljaim után egyre jobban bízott bennem az együttes szakvezetője, Nagy László. Rendszeres játéklehetőséghez jutottam, ami mindenképpen a fejlődésemet szolgálta.”
Időközben sérüléshullám söpört végig az ETO-n, így a klubnál úgy döntöttek, két játékost visszahívnak: Czanik Károly mellett Pákolicz volt a másik kiválasztott. Utóbbi csereként bemutatkozott az élvonalban a Kaposvár elleni győztes mérkőzésen. A 86. percben Tokody Tibort váltotta a pályán, így a hosszabbítással együtt nyolc percet töltött a játéktéren.
„ Régóta vártam erre a pillanatra, ez volt a célom. Csak néhány percet játszottam ugyan, de teljesen más volt a meccs ritmusa, nagyobb volt az iram, mint a másodosztályban. Ráadásul emberhátrányban voltunk, így sokat kellett futnom a középpályán. Szeretnék minél több élvonalbeli találkozón játszani, de akkor sem leszek csalódott, ha esetleg az őszi szezonban ismét a DAC-ban futballozom. Egyelőre nem tudom, hogyan alakul a sorsom. Az biztos, hogy a hosszú távú terveim között, mint sokaknak, nekem is egy külföldi szerződés szerepel.”
A játékos levelező tagozaton a budapesti Testnevelési Egyetem elsőéves sportmenedzser szakos hallgatója, így a futball mellett a tanulás is fontos szerepet játszik az életében.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győri álom, győri valóság

A Kisalföld október 11-i száma közölt interjút Révi Zsolt főépítésszel „Győri… Tovább olvasom