Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 20°C Még több cikk.

Sikerült eloltani az etyeki Korda Filmstúdió égő csarnokát - képek

Már nem ég lánggal az épület, de több helyen még izzás és parázslás tapasztalható.
Eloltották az etyeki Korda Filmstúdió egyik körülbelül 1500 négyzetméteres csarnokában keletkezett tüzet - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője kedd kora délután az MTI-vel.

Farkas-Bozsik Gábor tájékoztatása szerint a lánggal égés megszűnt, a hő- és füst eltávolítását végzik jelenleg a tűzoltók.

Több ponton még izzás és parázslás tapasztalható, amit az átszellőztetés után tudnak teljesen visszahűteni - tette hozzá.

Elmondta, hogy megfeszített munkájuk eredményeként más épületben nem keletkezett kár. A csarnok tetőszerkezete a folyamatos hűtés következtében nem omlott be, de egy nyílást vágnak rá, hogy a füst könnyebben távozzon.

Korábban írtuk:

Tűz ütött ki kedd délelőtt az etyeki Korda Filmstúdió egyik, körülbelül 1500 négyzetméteres csarnokában, személyi sérülés nem történt - tájékoztatta a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.

Farkas-Bozsik Gábor elmondta, hogy az épületben fadíszletek, kellékek és festékanyagok lángolnak. Tudomásuk szerint a csarnokban a tűz keletkezésekor harminc-negyven ember volt, mindannyian biztonságos helyre menekültek.

A szóvivő közölte, hogy a helyszínre érkeztek az érdi és a bicskei tűzoltók, akik az oltási munkákat a Fejér megyei műveleti szolgálat irányításával végzik. Megjegyezte, hogy a tűzoltók behatolása a leeső anyagmaradványok miatt nehézkes, ennek lehetőségét keresik, de a fokozott veszély miatt egyelőre kívülről próbálják megfékezni a lángokat.

Hozzátette: az épület teteje elkezdett deformálódni, ami arra utal, hogy nagyobb hőtermeléssel járó tűzről van szó.

Farkas-Bozsik Gábor közölte: a csarnok korábban teljes terjedelmében égett, mostanra - a hőkamerás vizsgálat alapján - több gócpontra szűkült a tűz, egyébként vélhetően a csarnok szigetelőanyaga füstöl erőteljesen. Kívülről láng nem is látszik, csak a füst. A tetőt továbbra is hűtik az omlás elkerülése érdekében.

Még órákba telhet, mire bejutnak az épületbe - tette hozzá.

Kresmery Dániel, a Korda Filmstúdió produkciós vezetője elmondta: az elmúlt napokban filmet forgattak az érintett műteremben, annak díszletei voltak csak a csarnokban. A tűz keletkezésekor, reggel fél kilenckor nem forgattak - tette hozzá. A Korda Filmstúdió hét műterméből egy közepes méretűben ütött ki a tűz.

Az MTI úgy tudja, a Mid Atlantic Films gyártásában készülő új Robin Hood-filmet forgatják a stúdióban.
 
Tűz ütött ki az etyeki Korda Filmstúdió egyik csarnokában

 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A határvédelem miatt akár az emberi jogi egyezményből is ki kellene lépni

A határvédelem miatt akár az emberi jogi egyezményből is ki kellene lépni
Az Alapjogokért Központ: Magyarországon az alapjogvédelem megfelelő szintje a formális EJEE-tagság… Tovább olvasom