Kisalföld logö

2018. 05. 21. hétfő - Konstantin 13°C | 23°C Még több cikk.

Telelőbe hajtották a jószágokat a Hortobágyon

Bár a jószágok havat nem vittek a hátukon, metsző pusztai szélben indultak téli szálláshelyükre a szombati behajtási ünnepen a Hortobágyon. Először több száz rackajuh vonult át a kilenclyukú hídon, aztán a ménes következett, végül a magyar szürke gulya zárta a sort - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.
A nagyszámú érdeklődő előtt ezúttal is felvonultak a fogatok: a debreceni hetes fogat, a hatos ökörszekér, a népies kettes fogat, a bivalyfogat, illetve az öszvér és a szamár húzta taliga. A hagyományőrzés, az együttlét fontosságára hívta fel a figyelmet a pásztorokat és a résztvevőket köszöntő beszédében Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára.

Méltatta azokat az értékeket, amelyeket évszázadok alatt kialakítottak, őriztek a Hortobágyon, s amelyekre nagy szüksége van a súlyos helyzetben lévő országnak. Ángyán József szerint "a Hortobágy az egyik kiindulópont, ahonnan meg tudjuk újítani az országot". A pusztai élet, a Hortobágy népe, a gyönyörűséges állatok jelentik a biztosítékot erre - mondta az államtitkár, majd kijelentette: olyan mezőgazdaságot akarnak megvalósítani, amely jó minőségű, biztonságos élelmiszereket termel, s fenntartja az élhető környezetet.

Példaként említette a hagyományos gazdálkodást és életformát a Hortobágyon. A téli behajtás a számadás ideje is: a csikósok, a gulyások, a juhászok jelentették, hogy megérkeztek a tavasszal rájuk bízott jószágokkal. Egykoron rovásfákon tartották nyilván a ki- és behajtott állatokat, s a rovásfa két felének összeillesztése után derült ki, hogyan vigyáztak a pásztorok a rájuk bízott jószágokra. A behajtás végén - őrizve a hagyományokat - a pásztorok koszorút dobtak a Hortobágy folyóba a nyáron elpusztult állatok emlékére.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orbán Viktorral készített interjút az újvidéki Magyar Szó

Orbán Viktor kormányfővel készült interjú jelent meg az újvidéki Magyar Szó című napilap hét végi… Tovább olvasom