Kisalföld logö

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 5°C | 16°C Még több cikk.

Tatárszentgyörgyi gyújtogatás: a biztosító is vizsgálódik

Normális a forgalmi értéknél magasabb összegű biztosítási érték az ingatlanoknál - közölte több biztosító társaság is a Független Hírügynökséggel a tatárszentgyörgyi tűzeset kapcsán. Tatárszentgyörgyön április elején gyújtották fel eddig ismeretlenek a helyi kisebbségi önkormányzat elnökhelyettesének házát, az ügyben eddig az ingatlan szakértői jelentés készült el, amiből az derül ki, hogy a ház jóval kevesebbet ért, mint amire biztosították.
Mint a Független Hírügynökség már hírül adta, április 7-ére virradóra kigyulladt Tatárszentgyörgyön egy lakóház, a tűzeset körül már akkor több gyanús jelet találtak a rendőrök. Az egyik ilyen, hogy valaki belülről locsolta fel égésgyorsítóval és gyújtotta fel a házat. Később kiderült, hogy a házra, a melléképületekre és a bennük lévő ingóságokra korábban körülbelül 28 millió forintos biztosítást kötöttek. A napokban elkészült ingatlan szakértői jelentés szerint a ház a melléképülettel 5,6 millió forintot ért. A házat biztosító társaságnál a Független Hírügynökséget úgy tájékoztatták, hogy az ügyben a rendőrséggel együttműködve ők is vizsgálódnak. Az azonban normális, hogy a házat jóval magasabb értékre biztosították, mint ami a forgalmi értéke. Egy másik társaság, az AEGON Magyarország Biztosító Zrt vezérigazgató-helyettese Vereczki András a Független Hírügynökségnek az ingatlanbiztosítások kapcsán megerősítette, hogy a gyakorlat szerint általában az úgynevezett újjáépítési értékre biztosítanak az ezzel foglalkozó cégek. A biztosítás célja az, hogy a tulajdonos visszakerülhessen azok közé a lakáskörülmények közé, amelyekben a kár előtt élt. Szélsőséges esetben akár 5-10 szerese is lehet a megállapított biztosítási érték, mint amit a ház ért a szerződés megkötésekor, de ugyanez fordítva is igaz. A forgalmi érték és az újjáépítési érték jellemzően nem tér el ilyen nagy mértékben egymástól, általában egy -másfélszeres az arányuk, de az összegek változóak. A tatárszentgyörgyi tűzeset kapcsán a rendőrök többféle szálat vizsgálnak, így az öngyújtogatás lehetőségét, de azt a szálat is, ami a tulajdonos verziója, miszerint bosszú áll az ügy háta mögött. Szerinte a korábban a településen történt kettős gyilkosság nyilvánosságra kerülésében betöltött szerepe áll a háttérben. A nyomozás még tart, a következő elkészülő szakértői jelentés a tűzvizsgálóé, de a Független Hírügynökség információi szerint a nyomozás szempontjából a leginkább döntő a nyomszakértői jelentés lesz. Annyi biztos, hogy a településen és a környékbeli településeken is több épülettűz volt az elmúlt időszakban, ezek legtöbbjének azonban nincs rendőrségi vonatkozása. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint 2008. első öt hónapjában a dabasi tűzoltókhoz tartozó településeken, így Tatárszentgyörgyön összesen két épülettűz volt, Örkényben egy sem. Idén viszont Tatárszentgyörgyön már 12, Örkényben pedig öt, különböző nagyságú és jelentőségű tűzesethez kellett vonulni.

Olvasóink írták

  • 4. Goldmund 2009. május 29. 21:38
    „A biztosító fejtegetéseihez annyit fűznék hozzá, hogy jogszabály tiltja, hogy a káresetből hasznot húzzon valaki, így az épület túlbiztosítása esetén is csak a megvolt értéket fizeti a biztosító. Ha ennek ellenére magasabb összegre kötötték, akkor vagy az üzletkötő csapta be őket (a magasabb díj, tehát magasabb jutalék érdekében), vagy ők készültek biztosítási csalásra. Ez alól annyi engedmény van, hogy ingóságokat szokás új értéken biztosítani, abból kiindulva, hogy a meglévő, mondjuk 15 éves hűtő értéke minimális, de ha leég a ház, akkor újat kell venni. Az épületnél pedig az újraépítés költsége számít, ez a forgalmi értéktől jelentősen eltérhet. Hiszen mennyiért lehetne eladni egy házat egy elcigányosodott, rossz közbiztonságú faluban? Ugyanakkor az újjáépítést új anyagokból, de ugyanazon technikával kell számolni. Tehát belefér pl. a Porotherm téglából és Bramac tetőcserépből történő újjáépítés, de csak akkor, ha előtte is téglépítésű családi ház volt, nem mondjuk vályogház.”
  • 3. Poncius_01 2009. május 29. 19:47
    „<moderálva off>”
  • 2. Angel40 2009. május 29. 19:11
    „Poncius_01!

    Idézeted a tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság gyanúsított elkövetőjéről szól, aki egy cigány származású apát és kisfiát sörétes fegyverrel ölt meg. Bővebben a kurucinfón vagy a barikádon.”
  • 1. Poncius_01 2009. május 29. 17:56
    „Egy másik hírportálról:

    "A hír állítólag tényleg igaz! Elfogták a tatárszentgyörgyi támadót: az örkényi cigánymaffia egyik tagja, akinek ez a "jóravaló dolgos" cigány család nagyon beletenyerelt az érdekeltségibe. A kihallgatás folyik, a terepjáró megvan. De nem lehet nyilvánosságra hozni az EP választások előtt "”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szilvásy ok nélkül titkos felvételeket hozott nyilvánosságra

Személyes adattal visszaéléssel gyanúsította meg pénteken a Központi Nyomozó Főügyészség Szilvásy… Tovább olvasom