Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Tárlatajánló: Világba nézés tornyaink tetejéről

A festmények és a tornyok ősi rokonságát sűrítette kiállításába ifjabb Barabás László festőművész.

Aki megszületik, beleszorul a világmindenség felfoghatatlanul tág koordinátái közé és e végtelen érzés közepette kénytelen megélni egész életében napra nap emberléte korlátait. Talán éppen ezért van, hogy amióta ember az ember, arra vágyik, hogy jeleket hagyjon maga után; jeleket, amivel megmutathatja, meghatározhatja helyét ebben a nagy tágasságban először önmaga, majd a többi ember s végül Teremtője, Istene számára.

Nem nagyon van rá más magyarázat, hogy miért találtunk nyállal kevert festékkel körbefújt kéznyomokat, az embert és az őt körülvevő világot öröklétbe záró, sok ezer éves rajzokat a barlangok falán, talányos véseteket, üzeneteket ősi köveken, csak repülve, a levegőből látható gigantikus ábrákat valaha lakott fennsíkok testén. És aki mutatni, megmutatni akar, annak szükségszerűen látnia is kell, méghozzá a lehető legmesszebbre, hogy legalább a képzelet, az érzések szintjén visszafészkelhesse magát az elhagyott végtelen folyton hívogató ölébe. Ezért is állnak a stonehenge-i kultuszhely oszlopai, ezért is épült fel Bábel, ezért is húzták a régiek kőtömbök ezreiből mind magasabbra, a nap felé a piramisok csúcsait szerte a világon, s talán tudat alatt ezért épít ma is az ember égig érő felhőkarcolókat.

Tornyaink jelképek tehát. Egyetemes jelképek, az emberi látszani és láttatni akarás szűnni nem akaró gondolatának tárgyakká alakult dokumentumai, és persze – kiváltképpen 2001. szeptember 11-e óta – civilizációnk sérülékenységének jelképei is. Mert az is természetünk, hogy egyszerre szeretünk és gyűlölünk, reménykedünk és csalódunk, hiszünk és fordítunk később ugyanannak hátat. Ezért aki épít, rombol is: ha úgy adódik, szerelmet, hitet, tornyot.

Ezt sűrítette mostani, Tornyok címet viselő kiállításának darabjaiba ifjabb Barabás László festőművész: a festmények és a tornyok ősi rokonságát, sorsuk, sérülékenységük hasonló természetét. Mert bár a képek, mint ahogyan a tornyok is tönkretehetők, elpusztíthatók, az általuk közölt gondolat örök, mint az óhaj, hogy be-, illetve visszaemeljük magunkat mindig az ismeretlen, de annál inkább vágyott halhatatlanságba. E gondolatiságon túl nem véletlen ifjabb Barabás anyagválasztása sem. Kevés alakítva festhető anyag fejezi ki jobban ezt a törékenységet, az emberi értékek védtelenségének gondolatát, mint az átalakítás során önmaga színét és természetes síkját vesztő fehér iporka. S mint ahogyan a művész maga mondta: nem muszáj, hogy képszerű legyen a kép, nem kell, hogy a síkban maradjon, amiről általában azt gondolják, ott kell maradnia, s nem szükségszerű az sem, hogy minden alkotás dísztárgy legyen a szoba falán. S ezt már csak én teszem hozzá, van, aminek más a sorsa, más az üzenete: úgy, mint ifjabb Barabás László most bemutatott törékeny iporkatornyainak.

S zárásul még egy gondolat: meztelen lélekkel mentünk égi követ nézni családommal az utolsó, Győrből is látható teljes holdfogyatkozás idején. Ott álltunk lányommal kéz a kézben, a talányos vaksötétben, túl a városon, a semmi közepén és türelmetlenséggel vegyes áhítattal figyeltük, miként borít lassan teljes árnyékot a Holdra a Föld. Aztán amikor kibeszéltük, hogy mi is történt a szemünk előtt és beteljesedett, amire vártunk, akkor hétéves lányom szokása szerint belekérdezett a közepébe: „Apa, mikor lesz földfogyatkozás?"
A kérdés jó, de válasz nem nagyon van rá. Csak sejthetjük, hogy megkezdődött már. S félő, lassan annyi lesz rajtunk az árnyék, hogy kiveszik mögülünk végleg a kékség. Ez ellen kellene tennünk valamit mindannyiunknak még ma is álló tornyaink tetejéről. Addig, amíg lehet.

Keszei L. András

(Elhangzott május 5-én Győrött, ifj. Barabás László Tornyok című kiállításának megnyitóján a Bartók Béla Megyei Művelődési Központban.)

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

SMS 05. 06.

Tovább olvasom