Kisalföld logö

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Tanulmány készül alternatív energiára

Három győri oktatási intézményben megvalósíthatósági tanulmány készül az alternatív energia felhasználására, elkészült a győri óvodák nyári leállásának menetrendje – egyebek között erről volt szó a tegnapi városházi sajtótájékoztatón.
Győr ugrásra készen várja, hogy megjelenjenek az uniós, nemzetközi pályázatok, amelyeket a város a lehető legnagyobb mértékben ki szeretne használni, mondta a tegnapi városházi sajtótájékoztatón Borkai Zsolt polgármester. Eredményként lehet említeni, hogy energiatakarékossági megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére az ENSZ fejlesztési programjának globális környezetvédelmi alapjából 2 millió forint támogatást nyert a város, amelyhez az önkormányzat 1 millió forint önerőt biztosított. Ebből a pénzből a Krúdy gimnázium és szakközépiskola, az Arany általános iskola és a Sün Balázs Óvoda energiafelhasználását mérik fel, illetve kidolgozzák, milyen lehetőség van az alternatív energiák felhasználására. E három, gyakorlatilag egymás mellett lévő, de funkciójában eltérő intézmény minta lehet egy későbbi nagyszabású projekthez. Ennek azért van jelentősége, mert a megújuló energiák felhasználásával másra fordítható pénz takarítható meg, s csökken, alkalmasint meg is szűnik az energiaszolgáltatóknak való kiszolgáltatottság.
A csütörtöki közgyűlés, mint már tudósítottunk róla, elfogadta a polgármesteri hivatal átszervezését, a határozat tegnaptól életbe is lépett. Lapunk kérdésére a városházi sajtótájékoztatón dr. Papp László jegyző elmondta: a közgyűlési döntés az első jogi lépés volt, a személyi döntések még ezután következhetnek.
Így hát most még azt sem lehet megmondani, hogy az eddigi 18 iroda helyett létrehozandó 11 osztály élén kik állnak majd, illetve milyen arányban maradnak régi s lesznek új vezetők a városházán.
Az új szervezeti felállás március 1-jétől lép életbe. Addig változatlanul érvényben van a meglévő szervezeti szabályzat, a hivatal a jegyző irányításával működik. Március 1-jéig viszont értelemszerűen ki kell adni az új vezetői megbízatásokat mindenkinek.
Elkészült a győri óvodák nyári leállásának menetrendje. A leállás időtartama maximum négy hét lehet, viszont a nyári időszakban is minden városrészben legalább egy óvodának ügyeletet kell tartania, hogy a szülők a gyermekeket el tudják helyezni. Az óvodai szünet menetrendjét lapunk jövő szerdai győri mellékletében olvashatják.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az iskolakezdés rég nem presztízskérdés

Folytatás az 1. oldalról. Tovább olvasom