Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 7°C

Tagadta bűnösségét a milliárdos csalással vádolt ügyvéd

Tagadta bűnösségét a több mint kétmilliárd forint értékű csalással vádolt ügyvéd a vele és társaival szemben szerdán első fokon, a Pécsi Törvényszéken megkezdődött büntetőperben.
E. Levente a bíróság Kovács Attila vezette tanácsa előtt azt mondta, megértette mivel vádolják, de sem az üzletszerűen, nagy értékre elkövetett csalásban, sem az okirat-hamisításban nem ismeri el büntetőjogi felelősségét.

A férfi a tárgyalás elhalasztását kérte arra hivatkozva, hogy nem kapta meg az ügy összes iratát, és azok elengedhetetlenek az érdemi védekezéséhez. A bíróság ezt arra hivatkozva utasította el, hogy másolatot kérhetett volna a dokumentumokból, de nem élt ezzel a lehetőséggel.

A vád szerint E. Levente részben színlelt szerződésekkel összesen 210 ügyfelet csapott be. A sértetteknek, akik között magánszemélyek, cégek éppúgy vannak, mint önkormányzat és egy szerzetesrend, az ígérte: a nála letétként, ingatlanfejlesztés, beruházás címén elhelyezett összegeket befekteti, és a pénzre a piacinál lényegesen magasabb, havi 5-10 százalékos kamatot fizet.

A befektetések azonban nem történtek meg. Az ügyvéd egy ideig teljesített, de 2010 decemberében, amikor erre már képtelen volt, feljelentette magát a rendőrségen. Az ügyvéd tevékenységével okozott mintegy 2,1 milliárd forint kárból 871 millió térült meg.

E. Levente tizenegy hónapig szabadlábon védekezhetett, majd előzetes letartóztatásba került, miután a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai elfogták, amint - újabb befektetés ígéretével - 20 millió forintot vett át egy magánszemélytől.

A nyomozás során kiderült, hogy az ügyfelek egy részét két nőismerőse "szervezte be", őket szerepüktől függően csalással és sikkasztással vádolják, egyikük szintén ügyvéd. Őket a következő napokban hallgatják meg.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Módosulhat a pedagógusok továbbképzéséről szóló rendelet

A fenntartó meghatározhatja azokat a szakvizsgára történő felkészítéseket és továbbképzéseket, amelyeken való részvételhez támogatást nyújt. Tovább olvasom