Kisalföld logö

2017. 11. 18. szombat - Jenő 3°C | 8°C Még több cikk.

Szüretre készülnek

A közelgő szüretre hívja fel a figyelmet Harkán is az óriási szalmabábu, amit ügyes kezű asszonyok „öltöztetnek fel”. Lázárné Horváth Tünde és Mikóné Tóth Eszter elmondták, már ötödik éve szervezik meg a szüreti felvonulást és a bált. A mulatság része, hogy tréfás pózban és öltözetben bábukat ültetnek ki a házak elé is. A faluban egyre több háznál csatlakoztak a kezdeményezéshez, így számtalan szalmabábuval lehet találkozni. Idén szombaton délután három órakor a Kurszán Kende Lovastanya lovasainak fölvonulásával (honfoglaláskori viseletben) kezdődik a szüreti felvonulás, este kilenckor pedig a bál.

Kópházán is szüreti fesztivált rendeznek, ami szombaton délután egy órától zenés szüreti felvonulással veszi kezdetét. A zenét a soproni fúvósok, a buseveci és a helyi tamburások szolgáltatják. A kultúrműsorok fél hattól a Petőfi téren felállított sátorban folytatódnak. Fellép a kópházi iskolás tánccsoport és tamburaegyüttes, a sopronkövesdi tánccsoport, a Testvériség együttes, valamint a buseveci kultúrcsoport. A bál este nyolckor kezdődik. A nap folyamán vadpörköltfőzés, illetve -kóstoló és kópházi töklepény várja a kilátogatókat. A rendezvényekből befolyt összeget a szervezők a településen működő civil szervezeteknek ajánlják fel.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Barkócziné Juditnak élvezet a főzés

A férjétől tanult meg főzni a vásárhelyi Barkóczi Jánosné, aki szakácstudományát azóta is… Tovább olvasom