Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 7°C

Szuperkórházak épülhetnek?

Pécsett egy japán milliárdos csodakórházat tervez, ugyanitt németek is létesítenének egy onkológiai központot.



Az első meghökkentő hír Pécsről érkezett: eszerint egy japán milliárdos, bizonyos dr. Tokuda Tuaro 20 milliárd forintból építene fel egy XXI. századi technológiával felszerelt szuperkórházat. Ám alighogy felocsúdtunk a meglepetésből, máris érkezett a többi hasonló hír is: Rácz Jenő egészségügyi miniszter az Egyesült Államokban együttműködési megállapodást írt alá, melynek első lépéseként az amerikaiak Budapesten építenének fel egy kórházat, s konkrét javaslatuk is van a sürgősségi ellátásról és a direkt kutatási programokról.

– Az amerikaiak szeretnék Magyarországot közép-európai egészségügyi regionális központtá fejleszteni – jelentette ki az egészségügyi tárca vezetője, hozzátéve: a tervezett kórház akár másfél éven belül felépülhet. Az intézményben az Egyesült Államokban alkalmazott technológiát használnák, s együttműködnének a budapesti orvostudományi egyetemmel is.

Rácz Jenő szerint élénken érdeklődik a magyar lehetőségek iránt a Nashville Health Care (NHC) nevű, Tennessee államban működő logisztikai szervező konzorcium, amely a gyártóktól az egyetemekig átfogó rendszert alkot. Az NHC a nyolcadik legjelentősebb ilyen rendszer az USA-ban.

Hasonlóan grandiózus tervei vannak a San Consulting nevű olasz lobbicsoportnak is, amely a Semmelwis Egyetemnek építene új egyetemi központot. Ők terveikhez uniós forrásokat használnának (f)el. Mindezen intézmények - ígérik fennhangon - nem csak a tehetősek számára fenntartott magánkórházak lennének, hanem bármely, egészségügyi biztosítással rendelkező állampolgár számára nyitva állnának. Dr. Golub Iván, a Magyar kórházszövetség elnöke azonban ezzel kapcsolatban óvatosan fogalmaz. Mint mondta, szerinte ebben az esetben is nagyobb a hírverés, mint a konkrétum, a korszerűsítést pedig csak úgy tudja elképzelni, ha az új technológia kiváltja a régit – vagyis legalább ugyanannyi, már meglévő ágyhelyet megszüntetnek szerte az országban. Jelenleg ugyanis ezekből még felesleg is van. A szakember a külföldi befektetések gyors megtérülésével kapcsolatban is kétkedésének adott hangot.

– A jelenlegi finanszírozással a magyar kórházaknak napi működési gondjaik vannak, ezért nehezen tudom elképzelni, hogy egy befektető milyen forrásból reméli a megtérülést. Ha csak úgy nem, hogy az OEP is fizet és emellett a betegtől is beszednek pénzt…

Dr. Golub Iván nem titkolja: túlzottan derűlátó bejelentésnek tartja a külföldi befektetők beharangozását. Tervek, elképzelések vannak, ám mint mondta, az ördög a részletekben rejlik.

– A magyar kórházak jelenleg csak igen nagy nehézségek árán tudnak talpon maradni, de ha bárkinek vannak jó ötletei a működésre vonatkozóan, mi szívesen vesszük azokat. Csak azt nem szeretnénk, ha az új technológia megjelenését a finanszírozás terén mások kárára többletforrásokkal honorálnák. Ilyenre ugyanis már volt példa a magyar egészségügyben évekkel ezelőtt a modern képalkotó diagnosztika megjelenésekor, s annak sem volt jó visszhangja.

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál azt remélik, hogy legalább az országhatáraink mentén jó üzlet lesz gyógyítani. A szomszédos osztrákok közül már sokan felfedezték, hogy néhány szolgáltatást, köztük a rehabilitációt vagy a fogászati beavatkozást a kinti ár töredékéért megkaphatják. Meglehet, most az OEP eléri, hogy szülessen egy olyan biztosítási kártya, amelyet a határ menti települések polgárai kapnának meg.
 
 
 Toller László, Pécs polgármestere bizakodó. Mint mondta, a japánokkal már folynak a tárgyalások, négy potenciális helyszínt is kijelöltek. Ráadásul a japán szuperkórház nem is az egyetlen nagyratörő tervük: hannoveri befektetőkkel egy onkológiai központ létrehozásán fáradoznak, amely a megelőzéstől a rehabilitációig a szolgáltatások teljes palettáját kínálná.

– Persze, nagyon sok az ellenérdekeltség – mondta a polgármester. – A legtöbb energiánkat az köti le, hogy ne hagyjuk a befektetőket elbizonytalanítani. Neveket nem akarok mondani, de egészségügyi téren óriási aknamunka zajlik a háttérben.

Toller szerint lehet racionálisabban is működtetni a kórházakat, s ezt a külföldi tőkéből épülő intézmények valószínűleg be is fogják bizonyítani. – Szerintem nem az a gond az egészségügyben, hogy nem tudja a biztosítottakat ellátni, hanem akkorára duzzadt és olyan pazarló, hogy a pénznek csak egy része jut el abba a fázisba, ahol azt hatékonyan a betegekre fordíthatják. Követendő működési mintákra van szükség, hogy mindenki láthassa, lehet ezt másként is csinálni.

A Kisalföld Vasárnap Reggel előfizetési árai:
 
1 havi előfizetés: 399 forint
3 havi: 1.197 forint
6 havi: 2.394 forint
12 havi: 4.788 forint


 

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zsanett megbocsátott

A Fókusz stábja annak járt utána, mi történt Lacival és Zsanettel azután, hogy a fiú megcsalta… Tovább olvasom