Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Szükséges a vizitdíj mentességek felülvizsgálata

Sok kórház azt javasolta, hogy az egészségügyi dolgozók és hozzátartozóik, valamint a nyugdíjasok kapjanak mentességet. Erre azonban aligha kerülhet sor, mivel sokan azt kifogásolják, hogy túl széles a kedvezményezettek köre.
A Magyar Orvosi Kamara háziorvosi szekciójának vezetője szerint a jelenlegi kedvezményeket nem a betegség súlyossága alapján állapították meg, és ez feszültséget teremt a betegek között. A háziorvos szerint most még nem lehet megállapítani, hogy a vizitdíj határása kevesebben mennek-e orvoshoz, az évszakos ingadozás miatt ugyanis augusztus közepéig csökken majd a betegforgalom.

Horváth Ágnes még miniszterré jelölése előtt kijelentette, felülvizsgálják a vizitdíj rendszerét. Legutóbb azt mondta, továbbra is fenntartja álláspontját, és a szakma észrevételeit alapul véve vezetik majd be a változtatásokat. Az orvos szakmának fenntartásai vannak az új beutalási renddel kapcsolatban is - írja a lap. Az új beutalási rend szerint a beteg akkor gyógyulhat az általa választott kórházban, ha az intézménytől erre írásos engedélyt kap, ez viszont kimondottan kedvez a hálapénznek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyorsan és hatékonyan díszítsünk

Amennyiben semleges bútoraink vannak, legegyszerűbb, ha a textileket cseréljük le – függöny, díszpárna, esetleg szőnyeg. Ma már minden lakástextillel foglalkozó üzletben létezik készre varrási szolgáltatás, így nekünk csak a méretek pontos megadására kell ügyelnünk. Tovább olvasom