Kisalföld logö

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 20°C | 30°C Még több cikk.

Sztrájkot hirdettek a mozdonyvezetők és a BKV járművezetői

Figyelmeztető sztrájkot tartanak a mozdonyvezetők és a BKV járművezetői, valamint a dél-dunántúli Volán-buszvezetők június 29-én.


Kiss László, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke a korengedményes és korkedvezményes nyugdíj megszüntetése ellen tiltakozó demonstráción, csütörtökön a Kossuth téren bejelentette: szervezetük június 29-én és július 7-én 9 órától 11 óráig sztrájkot tart, ha a kormány nem tárgyal érdemben követeléseikről.

A bejelentéshez csatlakozott a Várositömegközlekedés Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége is, Gulyás Attila elnök bejelentette, hogy június 29-én üzemkezdettől két órás figyelmeztető sztrájkot tartanak a BKV-nál dolgozó járművezetők, és ha ez eredménytelen lesz, akkor július 7-én folytatják a munkabeszüntetést.

A mozdonyvezetőkkel egy időben tart sztrájkot a Volán-társaságok dolgozóit tömörítő dél-dunántúli Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (AKSZSZ) is - mondta Dobi István, a szervezet vezetője.
A Kossuth téren csütörtökön tartott demonstráción a korengedményes és korkedvezményes nyugdíj megszüntetése ellen tiltakoztak a mozdonyvezetők, megmozdulásukhoz csatlakoztak a BKV, a Volán-társaságok járművezetőit tömörítő szakszervezetek is.

A demonstráción Velkei Béla mozdonyvezető hangsúlyozta, hogy a kormány meg akarja szüntetni a korengedményes és korkedvezményes nyugdíjat, úgy változtatja meg a Munka törvénykönyvét, hogy nem egyeztet, felszámolja a szociális párbeszédet. A szakszervezetek követelik a tárgyalást és a társadalmi párbeszédet, az arroganciát visszautasítják - hangsúlyozta Velkei Béla.

Kiss László, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke a demonstráción kiemelte, hogy a kormány politikája sérti a mozdonyvezetők érdekeit, hiszen szerzett joguk, a korkedvezmény ellensúlyozta a kedvezőtlen munkakörülmények egészségkárosító hatását. A korkedvezmény megszűnése esetén 12 évvel többet kellene dolgozniuk a mozdonyvezetőknek, és a 60 év feletti mozdonyvezetők már nem felelnének meg a szigorú foglalkoztatás-egészségügyi követelményeknek - húzta alá a szakszervezeti vezető. Hozzátette: a magyar mozdonyvezetők azt szeretnék, ha nem születne döntés a kormány és a szakszervet közötti érdemi egyeztetés nélkül. Egyben követelte, hogy a kormány hozza nyilvánosságra a korkedvezménnyel és a korengedménnyel kapcsolatos elképzeléseit.

Leszek Mietek, az Európai Mozdonyvezetők Szakszervezetének alelnöke is kifogásolta az egyeztetés hiányát, és diktatúrának nevezte, ha a kormány nem tárgyal a munkavállalók képviselőivel. Szerinte a kormány a vasút biztonságát veszélyezteti a mozdonyvezetők korkedvezményes nyugdíjának eltörlésével.

A demonstráción részt vevő Borsik János, az Autonómok elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a mozdonyvezetők követelése megalapozott, jogos és indokolt. Rámutatott arra, hogy tüntetésekhez, demonstrációkhoz, sztrájkhoz vezet, ha a kormány nem tárgyal országos és helyi szinten.
A demonstráció ideje alatt a Mozdonyvezetők Szakszervezetének küldöttsége Kiss László elnök vezetésével petíciót és a mozdonyvezetők munkáját bemutató filmet adott át a parlamenti pártok frakcióit képviselőknek.

Józsa István szocialista képviselő a petíció átvételekor elmondta: hétfőn olyan törvényt fogadott el a Fidesz többségű parlament, amely mindenkit bizonytalanságba hoz, ezen egyedül az összefogás segíthet.

Korozs Lajos, az MSZP országos elnökségi tagja a petíció átvételekor úgy vélekedett, hogy Magyarországon nincs társadalmi egyeztetés, a kormány erőből politizál. Korábban a jelenlegi kormány azt mondta, nincs szükség a nyugdíjrendszer átalakítására, mert működőképes és finanszírozható nyugdíjrendszert hagyott hátra a Bajnai kormány. Ha mégis erre a lépésre kényszerülnek, akkor ezt a helyzetet a mostani kormány idézte elő az egykulcsos személyi jövedelemadóval, a kilátástalan gazdaságpolitikával és a nem létező foglalkoztatáspolitikával - fejtette ki Korózs Lajos.

A Fidesz frakciójának nevében Krakkó Ákos sajtófőnök vette át a petíciót, és ígéretet tett arra, hogy továbbítja a mozdonyvezetők kérését.

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője a petíció átvételekor elmondta: az alkotmány hétfői módosítása lehetővé teszi, hogy bármely szakmában bármikor a korkedvezményes nyugdíjat vissza lehet venni. Álláspontjuk szerint a szociális konzultációnak két formája - az Országos Érdekegyeztető Tanács és a népszavazás - létezik, és emlékeztetett arra, hogy az LMP a munkavállalói jogok védelme érdekében népszavazást kezdeményezett.

Bartha Szilvia, a Jobbik képviselője azt ígérte, hogy átnézik a petíciót, és reagálnak rá.

Kiss László elnök a demonstráción bejelentette, hogy a KDNP képviseletében nem vette át senki a petíciót, megkeresésükre azt a választ kapták, hogy csoportos rendezvényen vannak.

A Mozdonyvezetők Szervezete a petíciót és a munkájukat bemutató filmet minden országgyűlési képviselőhöz is eljuttatta.

Olvasóink írták

  • 20. gjozsi88 2011. június 10. 17:19
    „csompi1!
    A baj az, hogy egyetlen prosti volt az országban aki hivatalosan próbálta csinálni, azaz fizetni akart közterhet, hogy legyen nyugdíja, a győri önkormányzat nem biztosította neki a törvényben előírt türelmi zónát!
    Igy a példád attól abszurd, hogy a prostik járulék fizetés hiján nem járadékjogosultak!”
  • 19. tovari 2011. június 10. 15:41
    „mulassatok csak, fogtok még sírni
    "Az Alkotmány módosításával a kormánypárti frakció olyan lépést tett, amelynek elfogadását követően a magyar jogrendszer alaptörvénye tükrében a jelenleg hatályos és a jövőbeli törvények már nem biztosítják megfelelően a visszaható hatályú jogalkotás tilalmának érvényesülését. A módosított Alkotmány lehetővé teszi lényegében bármely szabályozási tárgykörben, bármely, életviszonyokat szabályozó jogszabály esetében a visszaható hatállyal bíró rendelkezések megalkotását, amelyre egy 2/3-os túlsúllyal rendelkező frakció az ehhez szükséges törvényhozási támogatással rendelkezik!

    Így a törvényhozás utólag, önkényesen bármely szerzett jogot megvonhat, kötelezettséget a múltra nézve korlátozás nélkül megállapíthat vagy súlyosbíthat! Amennyiben mindezt úgy valósítja meg, hogy az adott szabályt az Alkotmányba foglalja, akkor az ellen egyetlen hazai bírói fórum előtt sem lehet a siker reményében fellépni!

    Az Alkotmány-módosítás éppen ezt hivatott biztosítani!"”
  • 18. Beex 2011. június 10. 14:01
    „17. csompi1 2011.06.10. 13:17

    Ott a pont, ez nagyon jól példa! :)”
  • 17. csompi1 2011. június 10. 13:17
    „A prostik kb. 30 éves korukra "kiöregszenek" és nem tudnak tovább dolgozni a szakmájukban. Javaslom, kapjanak korkedvezményes nyugdíjat, elvégre náluk is megvan már a "tengelyen töltött idő"....:-)”
  • 16. zeta62 2011. június 10. 12:44
    „Majd rájönnek a bégetők is, mindenki sorra kerül, csak a politikus bűnözők nem, mert annyit összelopnak, hogy őket nem érdekli a jövő. De amíg hagyják az összeugrasztott, egymásra uszított zemberek, addig röhögnek rajtunk, és eladják az országot alólunk. Egy dologtól félnek: hogy felébrednek a zemberek, és acsarkodás helyett összefognak.”
  • 15. miracle. 2011. június 10. 10:37
    „14. gjozsi88, hagyd őket, f*ngjuk nincs semmiről sem, de osszák az észt. Alapvető fogalmakat nem tudnak.
    Valamit hallanak a párt tv-ben, aztán 5 perc múlva az összes fórumon azt bégetik. Semmi önálló gondolat.”
  • 14. gjozsi88 2011. június 10. 10:06
    „megyerzsu
    A MOZDONYVEZETŐK és nem a vasutasok sztrájkolnak....az általad felvetett elvárásokat ne rajtuk kérd számon!!!!”
  • 13. megyerzsu 2011. június 10. 09:38
    „Már 2010. március 15. előtt sem értettem, miért sztrájkolnak a vasutasok. Azóta kinyílik a zsebemben a bicska, ha azt hallom, hogy itt aztán meg lehet szakadni, mennyire komoly munka, s.t.b. Nem is várnék el mást senkitől, mint hogy amiért a fizetését kapja, azt a munkát elvégezze. Rendesen. RENDESEN! Jól táblázzák ki a járatokat. Jól feliratozzák a vonatindulásokat. Tájékoztassák helyesen az utasokat. Működjön a reteszelés, ne vágódjanak ki menet közben a vonatajtók. Ha jelzik az utasok a kalauznak, hogy kinyílt az ajtó, netán kieshetett valaki, tegye meg a számára előírt intézkedéseket. Álljon a helyén a tolatásvezető. A térvilágító lámpák világítsanak a peronon. Persze, lehet magyarázni, mit miért hogyan nem lehet megvalósítani. De kit érdekel, hogy a pék miért nem tudott kenyeret sütni? Van kenyér vagy nincs és kész. Van munkavégzés vagy nincs. Ennyi. Ezen kellene elgondolkodni inkább. Nem azon, hogy lehet háborogni. Nekem van rá okom. 2010. március 15. Győri Pályaudvar. V. vágány, este fél 8. Ezer okom van felháborodni. Csak rendes munkavégzés kellett volna.”
  • 12. miracle. 2011. június 10. 07:47
    „6. fityesz 2011.06.09. 20:58
    Akar egyáltalán ebben az országban valaki dolgozni?

    Mond ezt a kérdést miért nem teszed fel pártgyűlésen a vezírednek?”
  • 11. gjozsi88 2011. június 10. 07:23
    „georgbob!
    Látom nem ültél vonaton.....!
    Képzeld el, hogy minden nap egy gyakorlatilag rugóval alig tompitható fém kerék gurul fémsinen effektust élheted át!
    Azaz egész nap zakatol, vibrál!
    A zugás a legkisebb mérték!”
  • 10. gjozsi88 2011. június 10. 07:21
    „buggyant!
    800 szakma van ahol különböző korkedvezmények vannak a szakszervezetek szerint és ezt senki nem cáfolta......azaz számtalan dolgozót érint a korkedvezmény megvonása!”
  • 9. gjozsi88 2011. június 10. 07:19
    „sagittarius!
    Hogy tudnának a pedagógusok érdemben sztrájkolni szabadság alatt?
    Tisztában vagy a tüntetés és a sztrájk fogalmaival, azok különbözőségével??????”
  • 8. Sagittarius 2011. június 09. 23:37
    „Szerintem csatlakozhatnának hozzájuk még a tanárok is. Bár gondolom annyira nem hülék, hogy a nyaralást inkább sztrájkra cseréljék. Asszem most őszig nélkülöznötök kell a tanárokat kedves sztrájkoló elvtársak! Nekik itt a nyár, xarnak bele a sztrájkotokba....”
  • 7. mokuslekvar 2011. június 09. 23:26
    „Igen akarnak ebben az országban dolgozni, csak mikor hiába dolgozol akkor egy idő után elpattan a húr! Az egész ország meg lett osztva, nehogy összetudjunk fogni egy kicsit is.Nagyon jól ki lett találva minden.Szidd a rendőrt, mert nem csinál semmit, szidd a mozdonyvezetőt is, de remélem egyszer rájössz, hogy nem az a megoldás ami ebben az országban folyik bármelyik párt részéről is.90 óta csak megszorítások és majd jobb lesz, és azt vesszük észre, hogy 30négyzetméteren élnek családok és nem is kell 200négyzetméteren élni, de azért ott tartani 2011-ben, hogy napról napra élsz és nincs kilátásod az lehet, hogy nem az emberek hibája, vagyis de, hogy hagyják mindezt és nem tudnak összefogni.”
  • 6. fityesz 2011. június 09. 20:58
    „Akar egyáltalán ebben az országban valaki dolgozni?”
  • 5. georgbob 2011. június 09. 20:43
    „Ha őszinte akarok lenni, mindegyik necces, főleg ha az átlagéletkor is kb. ennyi. De hogy miért kap egy mozdonyvezető korkedvezményes nyugdíjat, arra kíváncsi lennék...Tippjeim: nagy a zug, nagy a mozdony, ...”
  • 4. buggyant 2011. június 09. 20:07
    „számtalan munkakört fel lehetne sorolni ami 65 éves korban már elég necces.”
  • 3. AHA 2011. június 09. 19:55
    „fegyveres, Te meg menjél el kétkezi munkát végezni! Nem kötelező sünként lébecolni.”
  • 2. fegyveres 2011. június 09. 17:48
    „1. georgbob 2011.06.09. 17:18
    Menj el mozdonyvezetőnek, oszt majd megtudod.”
  • 1. georgbob 2011. június 09. 17:18
    „Ugyan milyen egészségkárosító hatás van a mozdonyvezetőknél? Nagy a zug?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Századvég: nem fogadja jól Gyurcsány Ferenc visszatérését a közvélemény

A Századvég Alapítvány kutatása szerint nem fogadja jól Gyurcsány Ferenc visszatérését a… Tovább olvasom