Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

Sztrájkbizottságot alakított az autóbuszközlekedési szakszervezet

Sztrájkbizottságot alakított az Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (AKSZSZ) kedden - közölte a szövetség az MTI-vel.

Közleményükben emlékeztetnek arra, hogy a korkedvezményes nyugdíj megőrzése céljából Orbán Viktor miniszterelnöknek május 24-én levelet írt a szövetség, amelyben kérte, hogy a kormányt jelölje ki képviselőjét, aki kellő felhatalmazással vesz részt az egyeztető eljáráson. Kedden a miniszterelnök arról tájékoztatta az AKSZSZ-t, hogy a szociális konzultáció befejezéséig nem kíván a korkedvezményről tárgyalni.

A kormányfő ugyanakkor biztosította a szakszervezeti szövetséget, hogy a szociális konzultáció lezárásáig a kormány részéről nem születnek döntések a korkedvezményes nyugdíj rendszerével kapcsolatban. Ez megnyugtató az AKSZSZ-nek, azonban a szövetség úgy véli, kezdeményezésének összekapcsolása a konzultációval kétségessé teszi a szakszervezeti szövetséggel történő egyeztetési szándék komolyságát. A konzultációs kérdőíven ugyanis nem találhatók az autóbuszvezetők korkedvezményes nyugdíjára vonatkozó kérdések.

Az AKSZSZ jelezte: szerdán a miniszterelnöktől újból egyeztető eljárás kitűzését kéri, a konkrét követelések megjelölésével.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megnyílik Székelyföld képviselete Brüsszelben

Az Európai Unió tagjaként Románia és Magyarország is büszke lehet Székelyföldre - hangoztatta… Tovább olvasom