Kisalföld logö

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 25°C Még több cikk.

Szorult helyzetben az állattartók

Győr-Moson-Sopron - Az idei, megemelkedett takarmányárak hatásáról érdeklődött a Kisalföld tegnap az állattartóknál. A helyzetet talán legjobban jellemzi, hogy senki nem adta nevét nyilatkozatához.
– Az, hogy reggel öttől este nyolcig a telepen vagyok, senkit nem érdekel, de ha veszek egy új traktort, már a szájukra vesznek az emberek – magyarázta egyikük. – Még mindig nagy az irigység Magyarországon, nincs összefogás, azért tartunk ott, ahol tartunk, könnyen kijátszanak bennünket – tette hozzá. A dánoknál összesen két nagy vágóhíd van, mindkettő a gazdák tulajdonában, a gazdák érdekeinek szolgálatában. Nálunk a vágóhidak tulajdonosai már előre bebiztosították magukat: a várhatóan húsz százalékkal megcsappanó sertéskínálatot nyugati importtal pótolják. Ismereteim szerint Dániából, Hollandiából kilogrammonként háromszázhatvanöt forintért a magyar gyárkapuig szállítják az árut. A hiányt tehát pótolják, nekünk pedig nem fizetnek többet 295 forintnál – mondja.

– Hiába van tehát saját takarmánytermő területem – folytatta interjúalanyunk –, tehetetlenül kell néznem, hogy a gabonán az idén elérhető hasznot feleszik az állataim, ha a sertés ára nem követi a takarmányét.

– Nincs miről beszélgetnünk az állattartással kapcsolatban – mondja egy másik gazda a telefonba. Ő még a saját területén idén jó haszonnal termelt gabonát sem sajnálhatja, mert nincs termőterülete. A takarmányt vásárolja.

– Amint lehet, abbahagyjuk a sertéstenyésztést – állítja határozottan. – Hogy miért csak amint lehet? Mert kötnek bennünket a felvett uniós támogatások... Tizenöt éve éjt nappallá téve dolgoztunk, hogy előbbre jussunk, de semmire sem mentünk – teszi hozzá elkeseredetten.

A kormánynak komolyabban kellene segítenie az állattartó telepeket, hogy földterülethez jussanak. Ehelyett azt látjuk, hogy a szomszédos községben egy osztrák személy már kétezer hektáron gazdálkodik. Ő jobb bérleti díjat tud fizetni, ezért amikor megszűnik számára a földvásárlási tilalom, mindet meg is fogja venni.

Egy harmadik sertéstartó telep tulajdonosa nemrég fejezte be uniós támogatással az üzem korszerűsítését. Több száz férőhelyes, légkondicionált, számítógép-vezérléses kocaszállásának felügyeletére elegendő mindössze három személy. Igazából el sem meri árulni, hogy az elnyert támogatásokon felül mekkora hitel nyomasztja, de megemlíti, hogy csupán az uniós előírásoknak megfelelő trágyatároló 70 millió forintba került.

– Nemrég jártunk Ausztriában egy sertéstartónál, és bizony nemhogy ilyen tárolót nem láttunk, de sok egyéb mást sem, ami nálunk előírás. Az állatokat ugyanakkor sokkal drágábban tudják eladni, mint mi. Több ottani kereskedővel is beszéltünk, hogyan juthatnánk be a piacukra, de csak széttárták a kezüket: összezár az osztrák rendszer minden külső behatolási kísérletre.

A Kisalföldön az étkezési búza tonnáját az idei felvásárlási időszak végén már 47 ezer forintért is vitték. Az előrejelzések szerint a kukorica tonnánkénti ára, a várható ötvenszázalékos terméskiesés hatására elérheti az ötvenezer forintot is.

– A kialakult helyzetnek sokan áldozatául esnek a következő évben a sertéstartók közül – zárja a beszélgetést interjúalanyunk.

Csudai Endre

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Utóvizsga – nyár végén

Előfordul, hogy az év végi vizsgák nem úgy sikerülnek, ahogy az ember szeretné, és a javításra már… Tovább olvasom