Kisalföld logö

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 32°C Még több cikk.

Szörnyű tragédia! - Öten meghaltak a 21-es úton

Öt emberéletet követelő baleset történt csütörtök reggel a 21-es főúton Vizslás-Újlak és Bátonyterenye között – közölte a rendőrség.
Két súlyosan és négy könnyebben megsérült embert kezelnek a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórházban a 21-es főúton Vizslás-Újlak és Bátonyterenye között történt csütörtök reggeli, öt emberéletet követelő baleset áldozatai közül; a sérültek közül senki nincs életveszélyben – tájékoztatta az MTI-t Laczkó Tamás orvos igazgató.

Az egyik súlyos sérültet, akinek nyílt térdtörése volt, már megműtötték, a másikat - akinek eltört az állcsontja, és bordatöréssel járó mellkasi sérüléseket is szenvedett - holnap műtik meg. Mindkettejük állapota stabil, nincsenek életveszélyben - mondta az orvos igazgató. A négy másik sérült csak zúzódásokat és hámsérüléseket szenvedett, a biztonság kedvéért megfigyelés alatt tartják őket, de pénteken valószínűleg hazamehetnek - tette hozzá.

A csütörtök reggeli karambolban mikrobusz és menetrend szerinti autóbusz ütközött össze, öten a helyszínen meghaltak, hatan megsérültek.

Korábban írtuk:

Öt emberéletet követelő baleset történt a 21-es főúton csütörtök reggel negyed nyolckor Vizslás-Újlak és Bátonyterenye között - közölte a rendőrség.

Az eddigi adatok szerint egy mikrobusz és egy menetrend szerint közlekedő autóbuszjárat ütközött össze. Öt ember a helyszínen életét vesztette, hatan megsérültek - mondta Dankóné Nagy Éva, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Egy szemtanú elmondta, hogy látta, amint a kisbusz áttért a szemközti sávba, és ez okozta az ütközést.

Baleset a 21-es főúton. Fotó: MTI (galéria)

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője arról tájékoztatott, hogy a balesetben hárman súlyosan, hárman könnyebben sérültek meg, őket a salgótarjáni Szent Lázár kórházba szállították. A mentésben két helikopter és öt mentőautó vett részt. Az MTI helyszínen lévő tudósítója úgy értesült, hogy a magyar rendszámú Ford Transit kisbusz Salgótarjánból szállított munkásokat, amikor a baleset történt. Az öt halálos áldozat mindegyike a kisbuszban utazott. Az MTI tudósítója azt látta, hogy a kisbuszt a katasztrófavédelem munkatársai vágták szét, hogy ki tudják venni a járműből az áldozatokat.

A helyszíni szemle teljes útlezárás mellett folyik, a forgalmat a 21-es úttal párhuzamos futó szervizútra terelik a rendőrök. Az első adatok szerint a menetrend szerinti buszon több mint harmincan utaztak. A baleset egyenes útszakaszon történt, a buszt az ütközés ereje keresztbe fordította. A mikrobusz sofőrje feltételezhetően elaludt a volánnál.

Olvasóink írták

  • 4. Hunicum 2011. október 13. 12:54
    „Goldman!

    Lényegében teljes mértékben igaza van pongibonginak, csupán nem buszsofőrt kellett volna írnia.”
  • 3. Goldman 2011. október 13. 12:19
    „pongibongi: a mikrobusz alatt max. 9 személyest értek. Arra meg nem vonatkoznak az ilyen előírások.”
  • 2. pongibongi 2011. október 13. 11:37
    „Azt olvastam, hogy elaludhatott a mikrobusz sofőrje, mert egyenes szakaszon áttért a baloldali sávba. Talán más is arra gondol amire én is. A sofőr nem pihente ki magát... lehet már 10-12 napja pihenőnap nélkül vitte a melósokat akár 2-3 műszakban is... Előző munkahelyemen a buszsofőr váltótárs nélkül vitte az embereket 35 km-re. 5:00-kor oda, 6:20-kor vissza. 13:00-kor oda, 14:30-kor vissza. 21:00-kor oda, 22:30-kor vissza. Hétfőtől szombatig. Volt, hogy este mi melósok ébresztettük fel, hogy jöjjön már és vigyen be minket éjjelre... szerencsére egy balesete volt az is télen, belecsúszott az árokba de nem volt sérült... Jobban kellene ellenőrizni a buszsofőröket, így talán kevesebb ilyen és hasonló eset lenne... R.I.P.”
  • 1. Lobbo71 2011. október 13. 10:06
    „És még nincs is tél meg fagy...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Harmincegy új ügykör kerül a kormányablakokhoz

A kormányablakokban ezentúl lehetőség lesz például fogyasztóvédelmi panaszokat bejelenteni,… Tovább olvasom