Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Szomjas György a készülő filmtörvényről

Szomjas György szerint némileg megnyugodhat, és meg is nyugodott a filmes szakma a miniszterelnöknek a 34. Magyar Filmszemle nyitó napján, a készülő filmtörvénnyel kapcsolatos bejelentése nyomán.
A Magyar Filmművészek Szövetségének (MFSZ) főtitkára, a filmtörvényt előkészítő Filmszakmai Kerekasztal tagja, úgy fogalmazott: "ha az ígéretek megvalósulnak, az jót eredményez majd."

Medgyessy Péter bejelentése szerint a kormány legkésőbb májusban megtárgyalja a filmtörvény tervezetét, így lehetővé válik, hogy azt az Országgyűlés az őszi ülésszakon megvitassa és elfogadja.

A miniszterelnök felajánlotta: amennyiben a filmszakma igényli, kész kormánybiztost kinevezni a törvénnyel kapcsolatos koordinációs feladatok ellátására.

Medgyessy Péter ismertette azt is, hogy a filmszakma képviselőivel folytatott múlt heti megbeszélésen megállapodtak abban, hogy a kormány a filmszakma ez évi ötmilliárd forintos támogatását 2006-ra tízmilliárd forintra emeli.

Megegyezés született arról is, hogy a korábban gyártott magyar filmművészeti remekművek jogai a Nemzeti Filmarchívumhoz kerülnek.

A kormányfő bejelentéseire utalva a Balázs Béla-díjas filmrendező, kiváló művész kijelentette: "a szakma most örül, de ebben a helyzetben sem fogják hagyni, hogy a kormány, illetve - a törvény szövegének előkészítésekor - a tárcák eltérjenek attól, amit megígértek.

Szomjas György a filmvagyon tervezett privatizációjával kapcsolatban azt tartja a legfontosabbnak, hogy minden a szakmával egyeztetve, a filmtörvénnyel összhangban történjen majd.

A Mafilm és a Magyar Filmlaboratórium esetében nem tudnak többségi privatizációt elképzelni, ám a tulajdonjogok zömét birtokló Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. nem lát esélyt a kérdés kisebbségi befektetők bevonásával való megoldására - derült a szavaiból.

Elmondta: a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) - mint a Mafilm kisebbségi tulajdonosa - és a Filmszakmai Kerekasztal képviselői javaslatot tesznek majd az ÁPV Rt.-nek a filmgyár és a labor "kiárusítására".

Ezt az indítványt várhatóan két héten belül letehetik az asztalra - fűzte hozzá.

Szomjas György a filmjogok kapcsán helyes döntésnek tartja, hogy azok a Nemzeti Filmarchívumhoz kerülnének, sőt emellett még jó megoldásnak ítélné, ha a forgalmazással kapcsolatos jogi kérdések kezelését is az archívumhoz rendelnék.

Utalt arra, hogy az 1987 előtt készült legtöbb film jogát a Mokép birtokolja, a í87 után készültek pedig az azokat gyártó stúdiók, vagy a producerek kezében maradtak.

Szomjas György nem tartja kizártnak azt sem, hogy az ÁPV Rt. visszavásárolja ezeknek a filmeknek a jogát, és úgy rendelik a filmarchívumhoz.

Az MFSZ főtitkára úgy tudja, hogy a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma napokon belül eljuttat egy verziót a filmtörvény tervezetére vonatkozóan a Filmszakmai Kerekasztal résztvevőihez.

mti

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Photoshop rajongói

Kilenc kép, hat festő, egy ecset. A Várfok Galériában február elejéig megtekinthető művek közös… Tovább olvasom